Emánuel
3 °C
11 °C

Moduláris elektromos autóval állt elő a Fiat

2019.03.06. 22:33 Módosítva: 2019.03.06. 23:04

Az autóknál azt már megszokhattuk, hogy a vásárlás előtt mindig lehet válogatni a különféle extrák között: ha valaki napfénytetőt, bőrüléseket, vagy menőbb felnit akart, az jellemzően eddig is megkaphatta ezt. A Fiat legújabb koncepciójában ennél sokkal tovább ment, és egy olyan elektromos autóval állt elő, amiben a tulajdonos szinte bármit kicserélhet, ha úgy tartja kedve – írja a Verge.

A Centoventi névre hallgató autó alapvetően azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha az emberek vennének egy teljesen lecsupaszított autót, amire aztán úgy legózhatnak rá minden extrát, ahogyan csak szeretné. A vásárlás során négy különféle tető – köztük például egy napelemes megoldás, ami az elektronikát látná el –, négy felni és négyféle festés közül lehetne válogatni, ezután viszont jönne az izgalmasabb rész, ahol

az üléshuzatoktól kezdve a fejtámlákon át a pohártartókig összesen 114 féle kiegészítő alkatrésszel lehetne pimpelni az autót.

Ez még az akkumulátorra is kiterjedne, vagyis az alapból bepakolt egy mellé lehetne még újabbakat csúsztatni, amivel akár 500 kilométeresre is lehetne növelni az autó hatótávját. Szintén érdekes ötlet, hogy az autó hátuljára egy kijelzőt terveznek, ami menet közben a Fiat logót jelenítené meg, az álló autónál viszont lehetne váltogatni, mit ír, sőt, akár reklámokhoz is ki lehetne adni.

Az olaszok még 3D nyomtatással elkészíthető alkatrészeket is vizionálnak, ezek adás-vétele pedig igazi közösséggé kovácsolhatná az autók tulajdonosait. Mint írták, ez egy új üzleti modell, ami a határok nélküli online kereskedelemre építene. Azt persze érdemes észben tartani, hogy ez egyelőre csak egy koncepció, de mindenképpen érdekes lehet egy olyan autó, ahol még a kesztyűtartó is a kirakós egyik darabjának számít.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!