A WHO befogadhatja a kínai orvoslást

Hogy a hagyományos kínai orvoslás mennyire nem csak a kínaiak magánügye, arról Afrika szamarai tudnának mesélni. A szamárbőr ugyanis egyike a kínai vajákosemberek legdivatosabb alapanyagainak. A belőle készült főzetek, kenőcsök természetesen mindent gyógyítanak a vérzéstől a megfázáson keresztül az örök favorit rákig. Hiába csak egy szerencsétlen csacsi bőréről van szó, a belőle kotyvasztott készítmények ára a csillagos egekbe emelkedett az utóbbi években: egy negyedkilós doboz 30 ezer forintnyi jüanba is kerülhet.

A szamárbőrtermékek piaca már évi 2,2 milliárd dolláros értékű, ezért nem csoda, hogy a kínai gyártók ahol csak szamarat látnak, azt megveszik, és megnyúzzák. Otthon rövid úton kiirtották a szamárállomány felét (1996-ban még 9,4 millió szamár élt Kínában, húsz évvel később már csak 4,6 millió). Miközben a keresletet kielégítendő

Ezért a kínai beszerzők külföldről kezdtek szamarakat (pontosabban csak a bőrüket) importálni, főként Afrikából. A kontinensen egyébként is nő Kína befolyása, és az alapvetően nehéz körülmények között élő állattartók alig képesek ellenállni a végtelen pénzügyi forrásokkal és érdekérvényesítő képességgel rendelkező ázsiai kereskedőknek.

Mindez azt a bizarr helyzetet eredményezte, hogy Nigerben, Tanzániában, Botswanában olyan magasra nőtt a szamarak ára (persze a helyi mérce szerint), hogy szamártolvaj bandák járják a vidéket. Leggyakrabban helyben megölik és megnyúzzák az állatokat. Több afrikai kormány is betiltotta a szamarak és a belőlük készült termékek kivitelét az országból, mert az állatok rengeteg ember számára a megélhetés egyetlen lehetséges forrását jelentik.

A potencia mind felett

Természetesen a szamarak végzete semmiképpen sem nevezhető egyedülállónak, hiszen a kínai kuruzslás totálisan bizonyítatlan, sőt a legtöbb esetben már elméletileg is nonszensz állításai miatt sok állat került már a kihalás szélére. A megmaradt afrikai orrszarvúk szarvát inkább már eleve levágják, hogy a szarvra utazó vadorzók számára érdektelenné váljanak. A szarvról azt tartják, hogy potencianövelő hatása van, de a rigorózus próba eredményei lehervasztóak. A fekete medvéket nyomorúságos körülmények között tartják, miközben az epehólyagjukból katéteren keresztül vezetik ki az érthetetlen okból csodaszernek tartott epét, sőt még

Ebben nincs semmi új, mondhatnánk, hiszen mindig lesznek hiszékeny emberek, akiket a legképtelenebb őrültségekkel is át lehet verni, ha az egészségükről van szó. Illetve adott esetben egy egyetemi kínai orvoslást kutató központ is szépen illeszkedhet a keleti nyitás politikájába.

Az viszont már több mint figyelemre méltó, amikor az egész Föld orvoslása felett őrködő Egészségügyi Világszervezet nemzetközi betegségregiszterének legújabb, 11-es kiadása egy egész fejezetet szentel a hagyományos kínai medicinának. A kínai gyógyítók (jobb híján használjuk ezt a kifejezést, miközben egyértelmű, hogy ezek az emberek a legtöbb esetben legfeljebb azt képesek meggyógyítani, ami magától is meggyógyult volna – esetenként még gyorsabban) persze világszerte ünneplik a döntést, hogy a WHO végre komolyan veszi őket. A kínai állam által ellenőrzött média dicshimnuszokat zeng saját magukról, és azt jövendölik, hogy ezzel a hagyományos kínai orvoslás (a mainál is agresszívebb) világhódító útra indulhat.

Behódoló WHO

Itt véget is ér azok sora, akik jókat gondolnak a WHO döntéséről, miszerint a bizonyítékokon alapuló orvoslással egy szinten (legalábbis ránézésre ez a helyzet) kezeli azt a kuruzslást, amelyet valójában a kommunista diktátor Mao Ce-tung küldött rá a szegényekre, mert rendes orvost képtelenség volt találni Kínában. Eközben a pártfőtitkár legbelsőbb köreiben nyíltan hangoztatta, hogy bár a kuruzslást terjeszteni kell, hogy a nyomorgók úgy érezzék, valaki törődik velük, valójában

Örök kérdés, hogy azok a személyek, akik küldetésszerűen hirdetik az alternatívnak nevezett, az esetek többségében bizonyítatlan állításokon alapuló egészségügyi eljárásokat, azok valóban hisznek-e benne, vagy csak nyerészkednek a megtéveszthető emberek kétségbeesésén. Ez a kérdés most a WHO döntéshozóival kapcsolatban is felvethető, nem igazán érti ugyanis senki, hogy milyen tudományos indokuk lehetett a kínai kuruzslás kanonizációjával felérő lépésre. A világszervezet és a kínai gyógyítók közeledése nem most, hanem az előző főtitkár, a kínai–kanadai Margaret Chan alatt indult meg.

Chan három évvel ezelőtt ezzel a címmel adott elő a WHO szingapúri, a hagyományos kínai orvoslás modernizálásáról rendezett konferenciáján:

A hagyományos kínai orvoslás hozzájárulása a fenntartható fejlődéshez.

Ég a csí

A kritikákra reagálva a WHO bejelentette, hogy szó sincs arról, hogy bármilyen terápiát is befogadtak volna vagy támogatnának. Mindössze arról van szó, hogy felajánlják az orvosok számára, hogy a kórképeket a nyugati rendszer vagy a keleti rendszer szerint diagnosztizálják. Csakhogy ha megengedik, hogy a kínai módszer szerint azonosítsák a betegségeket az orvosok, azzal kimondva-kimondatlanul azt is elfogadják, hogy a minden bizonyíték nélkül valóságosnak tekintett kórképek (például a csí áramlásának eltömődése és hasonlók) valóban léteznek.

Továbbá – idézi a Nature a döntés kritikusainak egyik legfőbb érvét – akit hagyományos kínai kategóriák szerint diagnosztizálnak, az gyakorlatilag biztosan hagyományos kínai készítményeket fog kapni, ami

Természetesen itt mindig közbevetik, hogy régen csak gyógynövényalapú orvosságok léteztek, és a nyugati orvoslás is használ olyan alapanyagokat, amelyeket kínai gyógynövényekből vontak ki. Ezen a ponton szokták bedobni az aduászt, miszerint egy kínai orvosnő olyan maláriagyógyszerért kapott Nobel-díjat, amit egy hagyományos kínai főzetből vontak ki. És tényleg, vannak készítmények, amely valóban működnek. Csakhogy a teljes kínai orvoslás szerek ezreit használja, a legtöbbet egyszerre több tucat, minden tekintetben különböző kórképre. Vajon azok hatékonysága is ilyen jó?

Nem fogják elhinni: nem. A legtöbb készítmény, kezelés csak a placeboeffektus szépen csomagolt és jó drága dózisa, semmi több. Az az állítás sem igaz, hogy a nyugati orvoslás csak most kezdi megérteni, miféle mélységeket rejteget a kínai bölcsesség évezredek óta gyűjtögetett gyógyító ereje. Ugyanis tele a padlás az esetek 99 százalékában lesújtó eredménnyel zárult, valóban tudományos vizsgálatokkal, amelyek a legkülönfélébb kínai terápiák hatásosságát, biztonságosságát (pontosabban ezek hiányát) vizsgálták.

Kurkuma a király

A pozitív végkicsengésű vizsgálatok gyakorlatilag mindegyike kínai kutatók keze munkája. Persze ez önmagában még nem jelent semmit a megbízhatóságukról. Csakhogy: 

Szó szerint annyi a minden kétséget kizáróan bizonyító (és cáfoló) erejű vizsgálat, hogy lehetetlenség még egy kis hányadukat is felsorolni. Rengeteg korábbi kutatási eredmény összevetéséből megállapították többek között, hogy a hagyományos kínai szerek nem gyógyítják a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, az ekcémát, a reumát, a fejfájást, különféle légzőszervi és emésztőrendszeri megbetegedéseket, a HIV-fertőzést és az AIDS-et, az angina pectorist vagy az aranyeret. Hogy valami jót is mondjunk viszont: a kurkuma, amit a kínai orvoslásban is alkalmaznak, úgy tűnik, valóban bír gyulladásgátló hatással.

A kép egyértelmű: ahogy egyre szigorodnak a vizsgálatok módszertani követelményei, ahogy egyre növekszik a bevont betegek száma, úgy csökken az esély arra, hogy bármiféle pozitív eredmény jöjjön ki a kínai orvoslás szempontjából. Ennek ellenére ez a tevékenység nyerésre áll a világon, az ázsiója érezhetően növekszik. Nem független ez Kína globális dominanciára törő külpolitikájától, és

Kulturális különbségek

Ugyanaz a kettős mérce érvényesül itt is, mint a homeopátiás szerek európai gyógyszerhatósági engedélyezésében: attól, hogy ezek az eljárások kínaiak és hagyományosak, illetve az állítások szerint már évezredek óta alkalmazzák őket, mentesülnek a hatásosság és a biztonságosság rendes gyógyszerektől elvárt bizonyítási kényszere alól. Csak mert régiek, és egy befolyásos nép kultúrájának részét képezik, akiket nem lenne tanácsos megbántani.

Ahogy Steven Salzberg, a Johns Hopkins Egyetem professzora írta a Forbesban:

Nincs indokolható ok arra, hogy kínai, amerikai, olasz vagy bármilyen orvoslásról beszéljünk. Ha a kezelés működik, akkor orvoslásról van szó. Ha nem működik, nem orvoslásról van szó. Utóbbi esetben nem kéne eladni az embereknek, hamis állítások kíséretében. Akkor sem, ha az alternatív, holisztikus, integratív jelzőket aggatjuk rájuk. Ezek csak reklámszlogenek, bármiféle tudományos alap nélkül. Csak arra jók, hogy elfedjék a legjobb esetben is bizonytalan áltudományos gondolkodást, amit, ha nem vagyunk ilyen jószívűek, nyugodtan nevezhetünk csalásnak is.