Az MTA-ért és a magyar tudományért tüntetnek - élő
Kedden elfogadta a parlament azt a törvényjavaslatot, ami elveszi a Magyar Tudományos Akadémiától a kutatóintézeteit, hogy azokat egy másik, most megalakuló szervbe, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) helyezze át, ami fölött viszont az Akadémiának nem sok kontrollja van. A kormány és a Palkovics László vezette Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) azzal indokolta a döntést, hogy így akarják versenyképesebbé tenni a tudományos kutatóhálózat működését.
Az egy éve tartó tudományháborúnak vetett formálisan véget a parlament döntése, a Fidesz-többség erővel, az akadémikusok akaratával és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábbi egyértelmű ígéretével szemben vette el az MTA kutatóintézeteit.
Kedd délután négyre „Több mint Akadémia! – Kiállás a független magyar tudományért" címmel hirdetett tüntetést az Akadémiai Dolgozók Fóruma. Az Index élőben jelentkezik a helyszínről.