Fél hónapja próbálunk műanyag nélkül élni, és kösz, jól vagyunk

A hónap elején az Index szerkesztőségében 12-en csatlakoztunk a műanyagmentes júliushoz, azaz vállaltuk, hogy lehetőségeinkhez mérten minél kevesebb eldobható műanyagot használunk, hogy a saját egyéni szintünkön ezzel is hozzájáruljunk a világot ellepő szemét visszaszorításához. Most, hogy a hónap fele már eltelt, beszámolunk az eddigi tapasztalatainkról.

Talán nem meglepő, hogy a százszázalékos műanyagmentesség senkinek nem jött össze, de ezzel együtt is döntően pozitívak a tapasztalataink, mert a maga módján mindenki be tudott húzni kisebb-nagyobb győzelmeket. Sok káros szokást sikerült levetkőznünk – remélhetőleg tartósan, hiszen ez lenne a lényeg, nem egyetlen hónapnyi jó magaviselet.

De a legfőbb pozitívum, hogy jó alkalomnak éltük meg ezeket a heteket arra, hogy rácsodálkozzunk, mennyi műanyag épült be észrevétlenül a mindennapjainkba, pedig gyakran egészen könnyen elkerülhető ezek használata. Sőt, bizonyos esetekben még csak helyettesíteni se kell semmivel a műanyagot, mert sokszor tök fölösleges fogyasztáson kaptuk saját magunkat.

A kis siker is siker!

A műanyagmentes hónap azonnali tanulsága az volt, hogy nem lehet műanyagmentesen élni, mert távolról sem egyéni döntéseken múlik a műanyagmentesség. Viszont kudarcnak a félidőhöz érve sem nevezném, amit sikerült elérni

– foglalta össze legtöbbünk élményeit Hernádi Levente.

A műanyagmentes lét első állomása leggyakrabban a bevásárláshoz használt műanyag zacskók lecserélése vászontáskákra és többször használatos dobozokra. Ezzel kapcsolatban szinte mindenkinek pozitív élményei voltak, bár többen is találkoztunk olyan eladóval, aki furcsán nézett, hogy miért kell saját tárolóval különcködnünk.

De nem csak a boltokba besétálva lehet elkerülni a műanyagot, Leventének például a netes rendelésnél is sikerült: „Zöldséget, gyümölcsöt jó ideje online vásárolunk egy termelőket összekötő oldalon, velük sikerült megbeszélni, hogy csomagolás nélkül szállítsanak. Meg kellett ígérnünk, hogy nem reklamálunk, ha megnyomódnak a termékek, cserébe vállalják, hogy nem műanyagozzák be őket. Így történt, az eredmény pedig nem lett rosszabb, mint becsomagolva.”

Visszatérő tapasztalat volt az is, hogy a legegyszerűbb megoldás a műanyagmentes vásárlásra az, ha valamit egyáltalán nem veszünk meg.

Egészen meglepő volt, hogy simán, minden elvonási tünet nélkül le lehet tenni a Túró Rudit, aminek évek óta rabja voltam

– mondta például Thüringer Barbara.

Leventének is sikerült teljesen visszaszorítania a csoki-nasi-üdítő tengelyen mozgó impulzusvásárlásokat, „ami 3 kisgyerekkel sem okozott súrlódásokat. Nem is igazán hiányoznak ezek a termékek így 15 nap után” – mesélte. Rácz Attila pedig a magas kávéfogyasztását szorította vissza, amíg meg nem érkeznek a már megrendelt újratölthető kávékapszulái.

„Én már korábban kikészültem, hogy mennyi szemetet szabadítottam a világra feleslegesen megvett, legtöbbször totál egészségtelen és értelmetlen dolgokkal, ezért úgy döntöttem, bojkottálom a műanyag palackos italokat” – mondta Hudák Hajni, aki a műanyagmentes júliust arra használta fel, hogy újabb szintet lépjen. „Az első nagy feladványom a műanyagmentes mosogatószer volt. Egy csomó jó cikket találtam a házilag elkészíthető szerekről, de aztán meg se kellett csinálnom, mert találtam papírcsomagolású mosószódát. A hulladékmentes női higiéniáról már korábban gondoskodtam (tölcsér és mosható betét), mert azt volt a legrosszabb nézni, hogy mennyit szemetelünk mi, nők.”

„Nagyon tetszik, hogy sok üzlet, bolt, kocsma csatlakozott a kezdeményezéshez, ami túlmutat az egyéni vállalásokon. A kedvenc helyeink közül volt, amelyik teljesen repohárra meg papír/fa étkészletre állt át, máshol csak szívószálelhagyással demonstrálnak, de próbálkoznak, és ez tök jó” – mondta Levente.

Molnár Réka is több olyan üzletbe futott bele, ahol komolyan veszik a műanyagmentes kihívást: „A Kolosy téren elviteles ebédet szerettem volna kérni műanyag nélkül, és már a mondatom felénél mondta a néni, hogy persze, tudják mi ez, megoldják, csak kicsit forró lesz. A Lövölde téren kávét szerettem volna inni, ott már egyből a cukrászda ajtajára ki volt írva, hogy műanyagmentes július.”

„A kisállatos boltban, ahol rendszeresen veszek kimérős tápot a macskának, nem csináltak gondot abból, hogy vászontáskába kértem, és amikor a zöldségesnél mondtam, hogy nem kell zacskó, az eladó megkérdezte, hogy na, csak nem július miatt, mert már én vagyok aznap a harmadik vásárló, aki lemond a szatyorról, majd kellemesen elbeszélgettünk az egész jelenségről” – mesélte Pálúr Kriszta is.

Kriszta azt is bevallotta, ami valószínűleg mindannyiunk vállalását megkönnyítette kicsit: „Az, hogy ez a néhány nap nem volt annyira megterhelő, persze annak is köszönhető, hogy a kihívás előtti időkből rengeteg minden maradt, amit még el kell használni a tisztítószerektől kezdve a szemeteszsákig, így ráér majd később elgondolkodni azon, hogy ezeket mivel fogom majd kiváltani.”

Ettől persze hullámokban tör az emberre a lelkiismeret-furdalás, és nemcsak a saját szokásai miatt, hanem azért is, mert így, hogy aktívabban foglalkozik a témával, akármerre jár, egyre inkább szembeötlő, hogy mennyire részei a mindennapi életünknek az egyszer használatos műanyagból készült tárgyak.

Gondatlanságból elkövetett műanyagfogyasztás

Persze legalább annyi baleset, óvatlan műanyaghasználat vagy kikerülhetetlen kompromisszum is előfordult mindannyiunkkal már az első két hétben is.

„Valamelyik este a szusizóban kértem egy gyömbéres-uborkás vizet, a pincérnő kihozta a poharat, benne egy teljesen indokolatlan szívószállal, amitől pár pillanatra tökéletesen úgy éreztem magam, mint egy igazi pojáca vagy balek. Először arra gondoltam, hogy miért ilyen béna ez a hely a felesleges műanyag szopócsövével, pontosabban nem is béna, hanem rossz értelemben véve múlt századi, avítt, a világgal lépést egyáltalán nem tartó, holott itt van Budapest közepén. Aztán rájöttem, hogy az ilyen gondolatok helyett jobb, ha mostantól úgy járok majd étterembe, hogy rendeléskor a következő limonádénál már előre hozzáteszem: nem kérek hozzá szívószálat” – mondta Fábián Tamás.

Így tett például Domschitz Mátyás, aki egy mozi büféjében szólt előre, hogy tető nélkül kéri az üdítőt. „Attól féltem, hogy a töke tele lesz velem az eladócsajnak, ehhez képest szimpatikus volt neki a kérésem, még meg is dicsért, és mosolyogva mondott valami olyasmit, hogy ilyen kis lépésekkel kezdődik a változás. Tök büszke voltam magamra, egészen addig, amíg a mellettem ülő haverom bele nem öntött véletlenül egy marék popcornt a tető nélküli kólámba. Ráadásul a moziteremben nyertem egy, a filmhez tartozó ajándékcsomagot, ami tele volt műanyaggal, még a műanyag Pókember-figura is műanyagba volt csomagolva, úgyhogy kicsit elszontyolodtam.”

Hasonló véletlen csapdájába esett Bolcsó Dániel is: „A legkönnyebben vállalható kompromisszumnak a piaci bevásárlás műanyag-mentesítése tűnt – és ehhez képest épp ebben buktam meg először, még ha nem is saját hibámból. A kedvenc sajtosomnál ugyanis lelkiismeretesen nyújtottam a dobozomat, amibe ő annak rendje és módja szerint bele is pakolta a kiválasztott sajtot. Azt viszont már csak otthon vettem észre, hogy előtte még a jó öreg zacskóba is belecsomagolta, amíg nem figyeltem. Szóval van még mit finomhangolni, de eltökélt vagyok, hogy ahol tényleg kikerülhető az eldobható műanyag, onnan ki is iktassam, és ne csak júliusra.”

Kicsit olyan ez a műanyagmentes július, mint a fitnesz funkció az okosórán, ami minden egyes óra ötvenedik percében szól, hogy még nincs meg a tervezett 250 lépésből mind, és ideje elvánszorogni legalább egy pohár vízért. Csak itt magamat kell fegyelmezni, hogy ne válasszak rosszul

– mondta Tóth Balázs.

„Ez nem mindig egyszerű, elég könnyű beszerezni egy-két meglepetés műanyag kiegészítőt, amikor nem számítunk rá, és ez már az a terület, ahol a termékfejlesztők érzékenységét kéne növelni, hogy változást érjünk el. Hogy ne akarjanak ajándék műanyag kiskanalat és ilyesmiket ránk sózni, csak mert szerintük ettől lesz kényelmesebb az életünk.”

Gyerekkel műanyagmentesen? Sok sikert!

Gyerekekkel pláne nehezített pálya a műanyagmentesség, ezt is többen a saját, illetve családunk bőrén tapasztaltuk meg.

„Amikor a kisebbik lányom egy hosszabb sétából hazafelé váratlanul borzalmasan szomjas lett, a kulacs meg addigra kiürült, a helyzetet még kibekkeltük a következő vendéglátóhelyig, és kértünk a kulacsba vizet, de amikor egy késő estébe nyúló játszóterezésnél éreztem, hogy éhen halok, és egyetlen büfé volt a helyszínen, bizony megvettem a műanyagba csomagolt szalámis zsemlét” – vallotta be Munk Veronika.

Ami viszont jó hír, hogy a gyerekek irtó gyorsan adaptálódtak a helyzethez, egy hét után nem követelték annyira a szokásos műanyag cuccokat, és végül úgy tűnik, megértették, hogy mi ennek a próbálgatásnak az értelme

– tette hozzá.

Tóth Balázs is azt tapasztalta, hogy a gyerekekkel eltöltött nyaralás nem tesz jót a műanyagmentes terveknek. „A Balaton-parti kempingben jó alternatíva híján úgy fogytak a jégkrémek, mintha nem lenne holnap. Nem is lesz, ha így folytatjuk, ugye. Cserébe visszaválthatós üvegben vittünk szörpöt a partra, tartós kulacsokban, papírfilteres kávéfőzővel tartottuk magunkat ébren. Persze még így is fényévekkel előrébb járok, mint az a férfi, aki után kiszedtem az eldobott csikket a Balaton vizéből.”

Rácz Attiláék szinte teljes egészében száműzték a háztartásból a PET-palackokat. „Ezért kimondottan frusztrált, amikor múlt hétvégén meg kellett venni a gyereknek a félliteres almalevet a strandon, mert elfogyott az otthonról vitt innivaló, és tikkasztó meleg volt. Ezenkívül alig várom, hogy eltűnjön az a két palack szénsavas ásványvíz az asztal alól, amit még fröccs mellé vettünk jó múltkorában. Mondjuk, jó kérdés, hogy utána hogyan lesz szénsavas vizünk, de majd csak megoldjuk valahogy.”

Van, amit nem lehet kikerülni

Persze sok olyan akadályba is belefutottunk, amiket egyszerűen nem tudtunk tolerálható mértékű – azaz hosszú távon fenntartható – kényelmetlenségek árán se megoldani, kikerülni.

Rengeteg olyan termék van, ahol nem tudtuk megkerülni a műanyagot, és nehéz lenne elengedni: ilyen a kisbabának a popsitörlő, vegyszermentes fürdetőszer, tisztítószerek, amikhez ragaszkodunk. A pelenkákat viszont már korábban moshatóra cseréltük, és nagyon bejött

– mondta Hernádi Levente.

„Az első megrázkódtatás akkor ért, amikor a 4. napon megnyílt egy új szupermarket a közelünkben, amire hónapok óta vártam. Felszerelkezve az újrahasznos szatyraimmal, a dobozkáimmal, beszabadultam, hogy végre minőségi termékekkel töltsem fel a háztartást, majd egy órás bolyongás után sem tudtam megvásárolni a vacsorára valót. És hiába minden jó szándék, mégis vettem tudtomon kívül műanyagot: a papírdobozos kekszben műanyag csőben találtam a nasit – mesélte Thüringer Barbara. – Olyasmiknél is találkoztam egyszer használatos műanyaggal, amikre sosem néztem ilyen szemmel, pedig a mindennapjaink részei: a ruhák árcéduláját rögzítő műanyag szalag, a rizs és a tészták zacskója, a tisztasági betét és wc-papír csomagolása, a kedvenc jégkrémem borítása. Hát ezekből azért sajnos becsúszott néhány az elmúlt 15 napban.”

Hudák Hajni vette talán legszigorúbban a műanyagmentes kihívást, de még ő se tudott teljesen elkerülni minden buktatót. „Amit sajnos nem tudok megoldani műanyag nélkül, az a kutyakaja, mert az egyik kutyámnak spéci táp kell a gyomra miatt. Pedig az állatdietetikusok is a főzős etetést javasolják, szóval amúgy ez se lenne probléma. A kutyakakis zacsi nálunk már régóta lebomló műanyagból van. (Szemeteszsákot sem használunk már egy éve, mindenkit buzdítok az elhagyására, totál felesleges.) Egy csomó egészségtelen nasit nem veszek meg, de le kell még szoknom a puffasztott tönkölybúza és barna rizs nassolásáról is, mert ezeket sajnos csak műanyagban gyártják. Ez még nem történt meg, de rajta vagyok. Ezenkívül marad: gyógyszerek, kenőcsök, szúnyogriasztó, elektromos fogkefe, óvszer.”

Ezeken kívül szinte minden megoldható szemetelés nélkül, csak kell kicsit agyalni, akarni és eggyel többet futkározni. De ez hamar rutinná tud válni, csak meg kell szokni.

Hát éppen ezen vagyunk, és van rá még fél hónapunk.