Kártyavárként omolhat össze a civilizáció

Lázas semmittevésben van a világ, ezerszám tartanak hiábavaló konferenciákat, a hatásuk azonban nulla – kissé fura ezt éppen egy konferencia bevezető előadásában hallani, de a klímaválság már csak ilyen ellentmondásos dolog. Miközben egyértelmű tudományos konszenzus van az ember által okozott éghajlatváltozásról, és a következő évtizedekre vonatkozó előrejelzések egyre borúsabbak, a klímaügy körül a média tele van álvitákkal, hömpölyögnek a tudományos evidenciákat relativizáló álmegoldások, egyszerre túl sok és túl kevés információ kering az utóbbi egy-két évben berobbanó témáról.

Erről persze legkevésbé a konferenciák tehetnek, és azokon a hasonló alkalmakon, amiken az utóbbi időben részt vettem, úgy tűnt, nagyon is szükség van még az alapszintű tájékoztatásra is. A „lázas semmittevés” diagnózisát most csütörtökön Vida Gábor biológus állította fel annak kapcsán, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás a szólamok ellenére egyelőre nem hogy nem csökkent, még növekszik is évről-évre. „A gazdasági növekedés közben a Föld fikarcnyit nem nő, a természet bajban van. A bioszféra 10 millió éves távlatban regenerálja magát, de az embernek nincs ennyi ideje” – mondta a felelős értelmiségnek a Széchenyi-díjas akadémikus.

A Felelős Értelmiség annak az egyelőre lazán szerveződő csoportosulásnak a neve, amelyik idén júniusban tartotta az első nagyobb eseményét: akkor az Európai Unióról beszéltek, de már akkor felmerült, hogy idővel ezen a bázison politikai mozgalom is szerveződhet. A kezdeményező Pálinkás József (volt MTA-elnök és egykori kvázi tudományos miniszter) most újra beszélt egy Válasz-interjúban politikai visszatérésének lehetőségéről: ez leginkább az Orbán-rendszerrel szemben kritikus, konzervatív-liberális irány lenne, és zömében ez a meghatározottság jellemezheti a Felelős Értelmiség körét is.

A klímaváltozás itt és most történik, nem valamikor a távoli jövőben

– mondta klímakonferenciájuk felvezetőjében Pálinkás, és arról beszélt, hogy ezt a teljes társadalompolitikának figyelembe kell vennie, minden egyes szakpolitikának. „Ezekben a kérdésekben közös álláspontot kell kialakítani akkor is, ha egyébként vannak politikai és ízlésbeli különbségek” – fogalmazott az Orbánékkal a 2018-as választás után szakító tudománypolitikus.

A Forró Föld felé

A konferencián egyszerre volt szó a klímaváltozásról és annak hatásairól természet- és társadalomtudományi, politikai szempontból, és Vida Gábor nem óvatoskodott, amikor lefestette a kilátásokat. „A különálló tényezők a globális rendszerben egymást felerősítve, hirtelen nem várt változásokon keresztül egy katasztrófa lehetőségét vázolják. Nagy az esélye, hogy a pleisztocénból átléptünk egy másik, a „forró Föld” ciklusba.” Ebben olyan tartományba emelkedhet a hőmérséklet, aminek az egész emberiség nem képes elviselni a hatásait. Vida azt hangsúlyozta, hogy emberi hatás nélkül most éppen egy jégkorszak felé kellene haladnunk, ehelyett a szén-dioxid-szint olyan mértékű, amire nem volt példa egymillió éve.

A legrosszabb forgatókönyvek szerint elérhetjük az eocén szintjét, amikor az Antarktiszon erdők, Grönlandon pedig pálmák nőttek, és mivel nem volt jég, sokkal magasabb volt a tengerszint.

A biológus szerint most még kiugorhatnánk, „a forró Föld állapot” még elkerülhető lenne, de a mostani gazdasági rendszerben nincs megoldás, csak látszatmegoldások. „Bár fenntartható fejlődésről beszélnek, a világ mai állapota fenntarthatatlan.”

Mad Max a kártyavárban

„Egyszerűen nem tudjuk megállítani a klímaváltozást, még lassítani sem eléggé, csak tompítani a hatásokat” – kezdte a háttérben egy tűzgolyóként lángoló földgolyó képével Szathmáry Eörs, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának vezetője, aki szerint a klímaváltozással összefüggésben megjelenő új betegségekről kellene sokkal többet beszélni, és így is tett: régi betegségek feltámadása, új helyeket elfoglaló kórokozók, vízzel, étellel, levegővel, szexszel, lényegében mindenhonnan és minden módon terjedő patogének.

Az egyetlen relatíve jó hír, hogy prognózisa szerint legalább nem egy Androméda-törzs típusú, hirtelen beütő, mindent letaroló fertőzés végez majd velünk, inkább sok, relatíve kisebb hatású betegségre kell felkészülni. Erre szolgálna az úgynevezett Stockholm paradigmán alapuló intézkedési terv, ami Szathmáry szerint egymilliárd euróból már érdemi eredményeket mutathatna fel az új kórokozókkal szembeni harcban.

Nem a bioszféra van általában veszélyben, és nem is a Homo Sapiens, mint faj, hanem a technológiai civilizáció, ami viszont olyan könnyen összeomolhat, mint a kártyavár.

A nem túl szívderítő előrejelzés szerint 2050 körül várható, hogy az emberi populáció elég rövid idő alatt megfeleződik, magyarul több milliárd ember fog meghalni. „A városok, ahol addigra a világnépesség 70 százaléka lakik majd, különösen veszélyeztetettek. Ha nagy baj van, egy nagyvárosban egy hét alatt kezdik gyilkolni egymást az emberek” – dobta fel a hangulatot Szathmáry Eörs, hogy aztán a Fermi-paradoxon (miért nem találkozunk lépten-nyomon földönkívüliekkel, ha potenciálisan rengeteg, a miénknél fejlettebb idegen civilizáció alakulhatott ki az univerzumban) legvalószínűbb feloldásával fokozza még tovább: a civilizációk a technológiai érettség bizonyos fokán egyszerűen kinyírják magukat, és mi is éppen efelé tartunk.

A planetáris határ, amin túl nincs visszaút

Ennek a vízügyi következményeiről, villámárvizekről és kegyetlen aszályokról beszélt elsősorban Szőllősi-Nagy András hidrológus, azzal az alapvetéssel, hogy az eddigi vízgazdálkodási gyakorlat nem fenntartható. Az éghajlat átalakulása miatt a hatvanas évek óta elkezdett megborulni és felgyorsulni a vízciklus, a világ pedig „exponenciálissá vált”. Minden exponenciális sebességgel változik-pusztul a környezetben, az állandóságnak vége, pedig mérnökök generációi ebből indultak ki – hallhattuk. „A geológusok ugyan vitatják, de az antropocén egy új időszak. Mindent megváltoztattunk, és lassan elértünk a planetáris határokhoz, amikor a folyamat visszafordíthatatlan és menthetetlen” – mondta Szőllősi-Nagy, és arról beszélt, hogy a korábban 200 évente egyszer érkező árvizek ma már húsz évente jönnek.

A fülükig ér a víz, a politikusok mégis a napig vitatkoznak, hogy mi a teendő. Ez nem hitvita.

A hidrológus, aki szerint meg kell változtatnunk az összes tervezési módszert, leginkább a mesterséges intelligenciában és a korábban elképzelhetetlen számítási kapacitásokban bízik, de ezekkel együtt is, azt mondja, egy sereg olyan dolgot kell megtennünk, amit idáig nem mertünk: sokkal több tározóra van szükség, el kell mennünk a digitális vízgazdálkodás felé, és Magyarországon is vissza kell építenünk azokat a tudományos kapacitásokat, amiket az elmúlt években megszüntettek, „különben bokán lőjük a nemzetünket”.

Bugyog a metán

Azt a Magyarországot, amit a klímaelőrejelzések szerint szintén nagyon erősen sújt az éghajlatváltozás. Nem annyira, mint a legdurvábban érintett északi sarkvidéket, de mivel az északi félteke és a kontinentális általában is jobban melegszik majd más régióknál, Közép-Európa sem kivétel.

Erről Bartholy Judit, az ELTE meteorológia tanszékének vezetője beszélt előadásában, kiemelve, hogy nálunk főleg a nyarak fognak melegedni és válnak szárazabbá, miközben gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek: ami idáig 20 évente egyszer fordult elő (például az extrém meleg), az a század végén akár minden évben is jöhet. Még az optimista becslések szerint is 4-7 fokkal lesznek forróbbak a nyári kánikulák a mostaniaknál – mondta.

Az utóbbi öt év a modern kori történelem öt legmelegebb éve volt. Nem kicsit leng ki az inga, hanem soha nem látott globális anomáliák vannak az időjárásban. Válaszút előtt állunk.

Amitől még rosszabb a helyzet, hogy a metán Bartholy Judit elmondása szerint nem úgy viselkedik, mint korábban gondolták, még érzékenyebben reagál a növekvő hőmérsékletre. Az olvadás miatt óriási metánrobbanások vannak Szibériában és Kanadában, műholdas felmérésekkel pedig 7000 olyan kúpot azonosítottak, amelyek robbanás előtti állapotban vannak, de az olvadó permafrosztban a sekély tengerekben is „bugyog a metán”. Nem tudni, ez mennyi metánt juttat majd a légkörbe, de biztos, hogy sokat.

Nincs B-terv, mert nincs B-bolygónk

– idézte a meteorológus Ban-Ki-Mun volt ENSZ-főtitkárt.

Ahhoz, hogy 2 fok alatt maradjunk, Bartholy szerint szinte holnaptól kellene 80 százalékkal csökkentenük a kibocsátásunkat, amihez minden szektorban jelentős és példátlan változásokra lenne szükség, ahogy minden ember életében is alapvető szemléletváltásra.

A balek-probléma

Ez az, amire egyelőre elég csekély esély látszik. Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatója a kollektív cselekvés alapproblémáját látja a klímaügyben, azt, hogy az egyéni érdekek mást diktálnak, mint ami a közösségnek jó lenne. „Ha a többiek nem autóznak, én nyugodtan autózhatok, ha meg a többiek nem tesznek semmit, akkor én egyedül úgysem tudok változtatni” – hozott erre egy jellegzetes, önfelmentésre is használható példát.

Ez egy  természetes ellentmondás, a ha csak én változtatok, balek leszek problémája –mondta Boda, és ennek a működését a társadalomkutatási adatok is szemléltetik. Miközben a magyar adatok is azt mutatják, hogy nőtt a környezeti tudatosság, az emberek 56 százaléka pedig a saját, személyes felelősségének is tudatában van (nagyjából hasonló eredményeket hozott az Index klímás kérdőíve is), csak 4-6 százalék állítja, hogy ő személyesen változtatott az életmódján, fogyasztásán – pedig a válaszolók nagy része szerint a klímaváltozás elsősorban az egyéni életmódon múlik.

A kutató úgy látja, hogy a probléma tudatosítása nálunk is alakul, de a megoldások felmutatása és a politikai elköteleződés hiányzik. „Nem elég a sokat emlegetett oktatás, kellenek a megoldások és a politikai változások is”, a politikai hangsúlyok átalakulása, például a kormányé, amelyik megszüntette a környezetvédelmi minisztériumot, de a közvélemény változását érzékelve esetleg mégis elkezd figyelni a problémára.

A riadóztatás és lelkesedés után konkrét lépések kellenek, különben kihal az érdeklődés.

Alibivilág

„A jövő az elvesztegetett évtizedekként fog beszélni a korunkról, amikor még tehettünk volna valamit, mégsem tettünk semmit” – összegzett Lányi András. Az ökológus-filozófus-író a semmittevés alibijeit sorolta: a technooptimisták biztosak benne, hogy mindent megold a technológiai fejlődés – „hogy ezt a katasztrófát idáig a technológiai fejlődés csak súlyosbította, nem veszik tudomásul”.

A közgazdász azt mondja, nem kell pánikba esni, árazzuk be a költségeket – de az ember-természet kapcsolat, hangsúlyozta Lányi, alapvetően nem gazdasági, hanem létkérdés számunkra.

A moralista alibije, aki melldöngetve mondja, hogy mindenről mi tehetünk, a mi fogyasztási mániánk. Ezzel egy pillanat alatt teszi a tömegeket a környezetvédelem ellenségévé, és nem is igaz: valójában nem a fogyasztó diktál, ezzel magának a rendszernek a működéséről terelik el a figyelmet.

Lányi szerint az is egy újabb alibi azonban, hogy egyéni szinten nincs megoldás, csak a világ hatalmasságai hozhatnak nemzetközi konferenciákon érdemi döntéseket. „Őszintén szólva ez a legkevésbé valószínű, a globális elit a rendszer haszonélvezőjeként a legkevésbé érdekelt a változásban.” A radikális populista alibije pedig, hogy mindenről ők tehetnek – „de rettenetesen téved szegény, hiszen ha valamire nincs hatalma a politikusoknak, az ennek a rendszernek a megváltoztatása, az ő hatalmuk is addig tart, ameddig a rendszer, ők is ezt szolgálják, mint mi, a kis fogyasztók”.

Mi fog akkor történni? Hát ami szokott –   mondta lakonikusan Lányi, a szokás pedig szerinte az elbukó birodalmak alá temetett civilizációk valósága, de az azokról leváló kisebb közösségeké is, így hát az ő felfogásában az ökológiai mozgalom a helyi közösségek önrendelkezéséért folytatott szabadságharc, „a hely helyreállítása”.

(Borítókép: Vida Gábor. Fotó: Csomor Ádám / Index)