Sára, Márió
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Egy ejtőernyő nem nyílt ki, de sikeres volt a Boeing-űrjármű mentőrendszerének tesztje

000 1LZ83D
2019.11.04. 22:35

Fontos mérföldkőnek számító teszten ment át a Boeing CST-100 Starliner névre hallgató űrjárműve, ami kiemelt fontosságú lesz a NASA jövője szempontjából, ez az egyike ugyanis azon két űrjárműnek – Elon Musk SpaceX-fejlesztése mellett –, amik minden sikeres teszt után átvehetik a 2011-ben befejezett űrsiklóprogram szerepét, és űrhajósokat juttathatnak a Nemzetközi Űrállomásra.

A hétfői teszten azt vizsgálták, mennyire működik jól az űrjármű mentőrendszere, vagyis a a megszakított felszállást szimuláló tesztet hajtották végre, ami során kiderül, hogy szükséghelyzet esetén a személyzetet biztonságba tudja-e helyezni a biztonsági protokoll.

Az új-mexikói sivatagban végrehajtott tesztnél a CST-100 Starliner 5 másodperc alatt 1046 km/h-s sebességre gyorsult, majd 1300 méteres magasságban kinyíltak az ejtőernyői, és azoknak köszönhetően biztonsággal landolt a kapszula, még úgy is, hogy a három ernyőből csak kettő nyílt ki.

„Túl korai megmondani, miért nem nyílt ki mindhárom ejtőernyő. Ugyanakkor a teszt paraméterei és a személyzet biztonsága szempontjából elfogadható az, hogy csak kettő működött sikeresen” - írta Todd Blecher, a Boeing szóvivője az MTI szerint.

A Boeing és az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA közölte, hogy ennek ellenére még mindig december 17-ét célozzák meg a Starliner első személyzet nélküli repüléséhez a Nemzetközi Űrállomásra.

A SpaceX Crew Dragon nevű űrkapszulájával a jövő éve első negyedében tervezi az első próbarepülést űrhajóssal a fedélzetén az után, hogy márciusban befejeződtek a személyzet nélküli tesztrepülések – közölte a cég és a NASA.