Indiában már valósággá vált, hogy a levegőért is fizetni kell
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Indiában olyan súlyos a légszennyezettség, hogy Delhiből gyakorlatilag gázkamra lett a szmog miatt. Az aggasztó helyzet miatt több intézkedést is bevezettek, de a helyiek szerint sokkal nem lett jobb minőségű a levegő.
A New York Times cikke pedig arról a szomorú jelenségről ír, hogy megnyílt az első oxigén bár Új-Delhiben, ahol 15 percen keresztül lélegezhet be a fizetőképes vásárló tiszta oxigént. Egy negyed órás terápia ára 4-6 dollár (kb 1500 forint) között mozog.
A cég tulajdonosa szerint 20 évvel ezelőtt azt se gondolta senki, hogy a tiszta vízért fizetni kell, de sajnos most eljött az idő, hogy a tiszta levegő is pénzbe kerüljön.
Egy a városban élő, de ukrán származású nő azt mondta, hogy egészen egyszerűen nem tudja tovább elviselni, hogy folyamatosan kapar a torka, szúr a szeme és folyik az orra. A negyed órás oxigénkúra viszont segít neki. Azt nem tudta megmondani, hogy valóban használ-e az oxigén, vagy csak az egész pszichológiája miatt érzi magát jobban, de szerinte és a többi látogatogató szerint sincs más módja, hogy akár negyed órára is tiszta levegőhöz jussanak.
A súlyos, a WHO határértékeit akár tízszeresen is meghaladó értékek csak a fővárosban 46 millió ember egészségét veszélyeztetik. A lakosság úgy érzi, hogy a kormány próbálja az igazi megoldás helyett elbagatelizálni a helyzetet, ezt bizonyítja, hogy
az ország egészségügyi minisztere nemrég a légzennyezettség káros hatása ellen azt javasolta, hogy mindenki egyen több répát.
Más tisztségviselők pedig azt kérték, hogy imádkozzanak, hogy jobb legyen a helyzet. Sokan ennek ellenére is hisznek a kormánynak, szerintük egészen biztosan tenne valamit az ország vezetése, ha tényleg annyira rossz lenne a helyzet. Nem érdekli a dolog a mezőgazdaságban dolgozókat sem, akik továbbra is égetik a tarlót, és azokat sem, akik a szemetet égetik.
Annak ellenére, hogy az iskolák zárva vannak a rendkívüli helyzet miatt, egy civilszervezet szabadtéri futóversenyén több százan vettek részt, az esemény főszponzora pedig egy életbiztosító volt.