Már bérletet is lehet venni a MÁV appjában
A menetjegyek mellett már bérletet is lehet váltani a MÁV appján keresztül: az új funkció kezdetben az androidos eszközökkel érhető el, az iOS-t használók pedig várhatóan február 15-től vehetik igénybe az új szolgáltatást – közölte a MÁV-Start kedden.
Az appban kizárólag a MÁV-Start szolgáltatási területére érvényes belföldi másodosztályú, 30 napos bérleteket és tanulóbérleteket lehet majd váltani.
A bérletvásárlási funkció használatához a vasúttársaság azt javasolja, hogy a korábbi verziójú alkalmazást töröljék, majd telepítsék újra az appot a felhasználók. Az eddig megvásárolt jegyek ekkor is elérhetők maradnak a bejelentkezés után.
A frissítést követően a bérletvásárlás a jegyvásárlás alatti külön menüpontban érhető el. Ha az utas az appban váltott bérlettel, feláras vonaton kívánja igénybe venni a szolgáltatást, a felárat – a vasúti bérlet viszonylatán belül a gyorsvonati pótjegy kivételével – külön, alkalmanként kell megváltani.
A tájékoztatás szerint a MÁV app frissítés előtti változata csaknem 405 ezer készüléken fut, a jegyvásárlási funkciót több mint 245 ezer regisztrált felhasználó alkalmazza a mindennapokban, amivel a pénztári jegyárhoz képest 10 százalékos kedvezmény is érvényesíthető.
Már minden harmadik jegyet önkiszolgáló csatornából váltanak az utasok, a MÁV app részesedése az online értékesítés bevételéből 30 százalék, az eladott jegyek darabszámát tekintve csaknem 39 százalék. Ez a részesedés folyamatosan nő, 2019-ben hetente átlagosan 91 500 jegy kelt el a MÁV app segítségével, de októberben ez a darabszám már meghaladta a 138 ezret.