Timót, Xénia
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Mégsem teszik tönkre a csillagászatot Elon Musk műholdjai

2019.12.11. 10:13

A csillagászok már akkor aggodalmukat fejezték ki, amikor Elon Must bejelentette, hogy nagyjából 12 ezer apró műholdat szeretne az űrbe küldeni, hogy ezzel internetelérést biztosítson a világ minden pontján. Aztán az első hatvan műhold után kiderült, hogy a félelmük nem alaptalan, ugyanis a műholdak teljesen ellehetetlenítenék a megfigyeléseket. A problémát egy hosszabb közleményben részletezték, és mellékeltek egy fotót is, hogy a laikusok is lássák, milyen súlyos problémákat okozhat, ha több ezer műhold kerül a az űrbe, főleg, hogy az Amazonnak és a Facebooknak is hasonló tervei vannak. 

Úgy néz ki, hogy a kéréseiket meghallgatta a SpaceX is, akik ugyan a novemberben fellőtt 60 műholdat még nem, de a decemberi adagból egyet már egy olyan speciális védőréteggel fednek be, ami nem veri vissza olyan élesen a fényt, mert enélkül valóban olyanok, mint a legfényesebb csillagok az égen. 

Ez egy kísérlet lesz. Kipróbáljuk, hibázunk és kitaláljuk, hogyan javíthatjuk ki. De mindenképpen működni fog a megoldásunk 

– tett magabiztos ígéretet Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke és operatív igazgatója.

Shotwell azt is elárulta, hogy  már megérkeztek Cape Canaveralba a Starlink-műholdak, ahol még az utolsó előkészületeket végzik a decemberi kilövés előtt. Mindenképpen szeretnének biztosra menni, hogy a most használt speciális bevonat valóban működik, nem zavarja a csillagászokat, ugyanakkor nem változtat a műholdak hatékonyságán. 

A kritikusok szerint viszont ez az egész nem több egy jól hangzó PR-akciónál, és továbbra is él az a petíciógyűjtés, amivel a SpaceX project veszélyeire hívják fel a figyelmet a hatékonyabb megoldás érdekében.