Emma
-2 °C
6 °C

Digitális távoktatás: egyes, mert nem kézzel írtad

D MTZ20200317004
2020.03.30. 19:30 Módosítva: 2020.03.30. 21:37
Szülők tíz-, ha nem százezreire szakadt rá két hete a pedagógus életpálya összes szakmai és emberi szépsége. A képesítés nélküli tanárrá válás az indexeseket sem kímélte, gyakorló szülőkként vagy idősebb testvérként mi is szembesültünk azzal, milyen napi 8-12 órás munka mellett alsósokkal, felsősökkel tanulni vagy középiskolásokat segíteni tanulni. Rossz és jó példákkal, segítőkész és beleszarós, lelkes és maradi, a digitális eszközöket jól kihasználó és csak nyűgnek tekintő tanárokkal egyaránt találkoztunk abban az elavult, korszerűtlen és életképtelen katyvaszban, amit magyar közoktatásnak neveznek.

Balázs: Körutazás a pokolban

Nincs semmi baj, remélhetőleg még év vége előtt találkozunk :)

Hogy mosolyogtam az első vasárnap ezen a mondaton, amit az osztályfőnök írt a levelében, nyugtatva minket, szülőket, és persze a gyerekeket. Az tényleg megnyugtató volt, hogy profin, pánikolás nélkül elkezdték összerakni a rendszert, amelyben működik majd a távoktatás. Kapunk majd táblázatokat leckékkel, lesz Google Classroom meg Skype, és kitalálják a menetrendet. 

Addig is haladjunk önállóan otthon a tananyaggal, készítsünk el feladatokat.

Oké, rendben, gondoltam akkor naivan, de utólag visszagondolva ez tükörfordításban annyit tesz, hogy „Tessék, erre van a pokol ajtaja, kérem, haladjanak szépen befelé.” 

Ott ülök a történelemkönyv fölött, és azon merengek, hogy Német Tamás kollégám igazán készíthetne egy clickbait videót a hatodikos törianyagról, ahogyan azt a OFI-ban elképzelték. Miért támadtak az osztrákok és az angolok a franciákra? – idézné a kérdést a feladatgyűjteményből, majd egy pillanat hatásszünettel felnézne a kamerába, és komoly arccal megválaszolná: Nem derül ki. 

Van a történelemkönyvben egy csinos kis ábra, amelyen mindenki a franciákra támad, a hollandok, a poroszok és a spanyolok is, és egyáltalán semmilyen magyarázatot nem fűznek hozzá. Nyilván akkoriban ez volt a buli, nem a Sziget fesztivál, és nem összevizelték a gyepet, hanem kiontották rajta egymás belét. 

Szélsebesen előtörtek az okok, amiért sokan szidják a mai tankönyveket, kezdve olyan apróságokkal, hogy a törifeladatkönyvben említett www.ntk.hu konkrétan nem létezik, szabadon regisztrálható domén, és így kizárt, hogy megtaláljuk rajta A trafalgári tengeri csata című olvasmányt, amiről három igaz állítást várnak. Van cserébe egy nkp.hu nevű oldal, tele van tananyaggal, de ott sincs ilyen olvasmány. Improvizáltunk.  

Egy normális tanórán ilyenkor vagy csuklóból elmondja a tanár, amit tudni kell, vagy átugorja a bakit, és senki sem foglalkozik vele többet. Otthon ülve ez korántsem egyértelmű, óráról órára előkerültek újabb és újabb gikszerek, amik félrevitték ezt a koordinálatlan távtanulást.

Mintha futóhomokon kellene versenyt futni.

Szerencsére a tanáraink nagyon rápörögtek a helyzet megoldására, óráról órára javult a helyzet, egyre profibbak. Készítettünk táblázatokat, kialakult a napi menetrend, és már most tudjuk, hogy a héten melyik tárgyból hova kell eljutni, milyen feladatokat kell megoldani.

Rövid volt a körutazás a pokolban, amikor egy műszakban főállású tanárként kellett működni, hogy aztán este még dolgozhassunk. Már felsejlik előttünk a kijárat, és ez így van jól, mi is megírtuk, hogy legalább az első hetet a rendszer finomhangolására kell szánni.

Az eredetileg tervezett Google Classroom helyett egyébként a Microsoft Teams lett az egységes iskolai platform, és remekül bevált. Minden csak ezen zajlik, illetve szülőként emailben is megkapjuk a feladatokat tartalmazó táblázatot. Naponta egyszer videókonferencián beszélget az egész osztály, szerencsére csak tucatnyian vannak. A többi önálló feladat, és a tanárok bátran felkereshetők, egyébként is Teamsben várják a megoldásokat, lefotózva, vagy Wordben kitöltve a feladatokat.

Az első alkalmaknál még  kutyástul-macskástul jelentkeztek be az osztálytársak, a háttérben készült a reggeli rántotta, és néha sztárvendég tanárok is becsatlakoztak az osztályfőnök mellé. Igazán hangulatos volt, és egy kicsit elfeledtette, hogy a négy fal közé vagyunk bezárva, távol egymástól.

János: Blokkosítás mindhalálig

Google Clasroom. Google levelezőlista. Közösségi tanulás típusú Facebook-csoport. Sima email. Kréta.

Egyetlen budapesti, belvárosi általános iskola és két gyerek. Mégis ennyiféle platformon kell végigverekednie magát annak, aki tanul, vagy aki a gyerekével tanul. Vagyis ebben az iskolában – ami egyébként hardvereket tekintve meglehetősen jól áll, még azt is felajánlották, hogy akinek nincs eszköze, egy tablettel megsegíti – finoman szólva sem sikerült egységesíteni a digitális távoktatást.

És ez nemcsak azon látszik, hogy melyik tanár milyen platformot használ, hanem azon is, melyik tanár hogyan és mit követel, hogyan állt hozzá ehhez az egész online tanításhoz.

Az otthon (itthon) tanulás második hetében már biztos vagyok abban: a legtöbb tanár, aki amúgy sosem ér a tananyag végére júniusig, most végre azt érzi, hogy a képesítés nélkül oktató szülőknek ez játszva sikerülni fog.

Egy-egy órára néha elképesztő mennyiségű, nemhogy 45 perc, de kétszer annyi idő alatt is megcsinálhatatlan feladatcunamit kapunk (az eddigi csúcsot pont a cikk írásakor készülő matek jelenti: lassan két órája készül a hét pontból, azok alpontjaival együtt 23 feladatból álló lecke).

A tanárok többsége számára amúgy a digitális távoktatás egyelőre nem áll másból, mint pdf-ek vagy Word-doksik kiküldéséből. Néha tömbösítve kapjuk meg az egész heti anyagot – volt, hogy szerdán, hétfőig visszamenőleg –, ami nem könnyíti meg az oktatásszervezéshez nem értő szülők dolgát. Mi elkezdtünk táblázatozni, én a Google-doksiban, csajom egy nagy A/2-es lapon. Végül a hét folyamán a tananyagot is tömbösítettük, volt matekos, magyaros, satöbbi napunk. De ez persze csak addig ment, amíg nem jöttek a határidőre beadandó feladatok (amiben egyébként szintén vannak döbbenetesen vaskalapos tanárok, akiknek aznap, és csak aznap lehet elküldeni a feladatot).

A szülőknek nyújtott pedagógusi támogatás egyelőre nem több mint az operatív törzs tájékoztatóin elhangzó konkrétumok mennyisége, kimerült az emailekben olvasható olyan tanácsokból, hogy „próbáld megérteni a leckét a tankönyv x-y. oldalai alapján, ha nem sikerül, használd a Google-t vagy kérdezd a szüleidet”.

Nos, volt már ismerőseim között, aki keserűen tette szóvá, hogy 1-est kaptak (kapott) nyelvtanból, a szegény gyerek meg nem érti, hogy lehet, hogy apa nem tud mindent. Szerencsére mi még csak az ige szófajnál járunk, ahol még megőrizhetem szülői mindentudó tekintélyem látszatát, meg akár az egyenes arányosságnál is, de hála a becőtermés fogalmának és a ténynek, hogy a repce káposztaféle, már a hatodikos természetismerettel is meggyűlt a bajom.

A tanároknak pedig azzal, milyen is legyen a számonkérés: volt, aki a Krétában csinált kérdőívet, de az annyira instabil, hogy aztán létrehozott egyet a Google Clasroomban is. Volt, aki a kiküldött Wordöt kéri visszaküldeni kitöltve – és vannak a Digitális Oktatás 0.0001-es verziójú tanárok, akik elvárása az, hogy az emailben kiküldött feladatlapot a gyerek másolja ki a füzetbe, ott oldja meg, majd azt befotózva küldje vissza. És ha nem így történik, akár egyes is lehet a vége – mi még megúsztuk szülőknek (is) szóló ledorongolós tanári levéllel, hogy nem véletlenül a füzetet kéri befotózni, de

kollégáméknál már befigyelt egy testnevelés (!) egyes, mert a tanár „kézzel írva” (!) várta vissza a feladatot.

Persze rendben, hogy a készségtárgyak oktatóinak most talán még nehezebb helyzetük van – gyakorolhatjuk-e a magasugrás alapjait vagy a mellúszás lábtempóját otthon? –, amiből aztán eszméletlen különbségek jönnek a követelményekben. Mi például technikából családilag egy napon át csináltuk egy lakás makettjét – pedig én igyekeztem távol maradni a dologtól, hogy ne rontsam tovább a helyzetet –, miközben rajzból egy „éncímer” elkészítésére két hetet kaptak, az éneket pedig zenehallgatással együtt is simán megcsinálta a gyerek félóra alatt (és egyelőre elkerültük az élő földi poklot, amire pedig van példa: a Messenger hangüzenetbe felénekelt, otthon megtanult népdal bugyrait).

Másrészt van olyan tanár is, aki most, a harmadik hétbe lépve írta először azt, hogy „miután egyre inkább úgy tűnik, a tanév végéig ez a helyzet marad, el kell gondolkodnom a számonkérés módján”. Pozitív példák is vannak persze, a fiam például most már imádja a történelmet – oké, eddig is eléggé szerette –, mert digitális felületen is kapnak feladatokat, de volt már keresztrejtvény-készítés is, míg az alsóban nagy segítséget jelentenek, és növelik az élményfaktort a youtube-os oktatóvideók mellett az okosdoboz.hu-s feladatok.

Ági: Helikontól Caoláig és vissza

A kilencedikes öcsém a nővéremmel és velem vészeli át a karantént a vidéki lakásunkban. Nagy meglepetésünkre szépen tartja magától a napirendet, felkel időben, reggel kilenc körül leül tanulni, addigra már meg is kapja a feladatokat Microsoft Teamsen keresztül. A nagyját meg tudja oldani egyedül, viszont az új anyagok feldolgozásánál már segítségre szorul. Abból a szempontból szerencséje van, hogy én nem olyan régen kerültem ki az iskolapadból, jobban emlékszem a dolgokra, mint mondjuk a szüleim, a nővérünk pedig magyar–francia szakos tanárként tud neki segíteni ebben-abban. Az, hogy segítünk neki, még építi is a kapcsolatunkat, bár ez nyilván nincs mindenkinél így.

Nem tudom, hogy egy olyan szülő, aki home office-ban van, vagy nincs is otthon, mennyit tud segíteni a tanulásban, vagy mennyire tudja felügyelni, hogy tényleg megcsinálja-e a gyerek a leckéket.

Ami visszatérő probléma, hogy a munkafüzetben lévő feladatok egy része gyakorlatilag felesleges, módszertanilag nem jók, csak arra szolgálnak, hogy valamit dolgozzon a gyerek. Egy példa: harminc évvel ezelőtt használt márkaneveket kellett összepárosítani a hozzájuk tartozó termékekkel. Ez egy 15 éves számára felesleges tudás, már csak azért is, mert ennek a generációnak a Helikon meg Caola nem jelent semmit – hozzátenném, nekem se. Gondolom ezeket a feladatokat azért kapják, mert a tanárok nem tudnak a srácoknak csoportmunkát meg ilyesmit kitalálni, és a halálosan unalmas munkafüzetből vett feladatokkal töltik ki az időt.

Ezt nem csak mi, állandó kistanárok vettük észre, hanem az öcsénk is: „Van olyan feladat, aminél azt érzem, hogy felesleges, nem tanulok semmit, és csak azért csinálom meg, hogy a tanár leokézza. Ha vázlatot íratnak az rendben van, azzal legalább tanulok valamit, de ezekkel csak az időm megy el”.

Szerencsére van pozitív példa is, van, aki igyekszik a technikára szabni a feladatokat. Nyelvórán például korábban lefordított dalokat kellett feliratozniuk a Youtube-on, ami nekik érdekesebb egy kicsit, újat is tanulnak vele, és közben gyakorolják a nyelvet. Tesiből applikációval kell majd mérniük, hogy sétáltak, vagy futottak egy bizonyos távot. Van olyan tanár is, aki felajánlotta, hogy aki nem érti az új leckét, azoknak videócseten keresztül elmagyarázza külön.

Attila: Mínusz egy laptoppal

Az otthon tanulás indulása volt ijesztő és idegesítő. A családunkban van két gyerek és három laptop. Ebből kettőn mi, a szülők dolgozunk (és nem kényszerszabadságon vagyunk), a harmadikon a nagyobb lány oldja meg a gimis feladatait. Volt nap, amikor délután négykor jutottunk el oda, hogy megnézzük a Google Classroomon a feladatokat, amikre aznap délután kettőig kellett volna visszaküldeni a megoldásokat.

A legtöbb feladat laptophasználatra van optimalizálva, és a kisebb lányunknak nincs lehetősége a nap folyamán laptopot használni. Egyszóval mi nem tudjuk a feladatokat napközben megoldani, a tanárok által adott szoros határidőkkel. Én kicsit méltatlankodom is amiatt, hogy miért hoztuk haza az összes tankönyvet és füzetet az iskolából, ha azok segítségével nem tud a kisebb lányom tanulni. Főként amiatt voltunk idegesek, hogy

egy olyan iskolában, ahol alsóban nincs informatika, hogyan várják el, hogy hirtelen számítógéppel kezdjen digitális oktatásban tanulni.

De amikor ezt jeleztük, szerencsére jól reagált az osztályfőnök, „tök megértő és szabadkozó választ kaptam erre”, azt írta, hogy „még mi, tanárok is csak tanuljuk a digitális oktatást”.

Timi: Pulzusnapló, vagy amit akartok

A suli: budapesti, elitnek tartott gimi, ahol szupergyorsan reagáltak a hírekre. Jelezték, hogy a hétvégén túl a hétfő-kedd még a tanárok felkészülési ideje lesz, az oktatás szerdától folytatódik, a fő felület a Canvas, és nyugi, mert online órák, feladatok, dolgozat, minden lesz. Még arra is volt idejük, hogy a gyerekek felszereltségének felmérése után gyűjtést rendezzenek a laptoppal nem rendelkezőknek.

Mi: két gyerek, nagy és kisgimis, online-ban dolgozó szülőkkel, úgyhogy itthon full netes környezet, mindenkinek saját laptop.

Azt hiszem, összességében, ha valakik jó helyzetből és kondival startolhattak ezen az akadálypályán, azok mi vagyunk.

Ehhez képest az első hét naplója:

– Szerda reggel indulás. Negyed 9-re lehalt a Canvas. Aznap már nem is tért magához egyáltalán.

– Csütörtök reggel újabb nekifutás. Canvas él, de a terhelés miatt sávokban engedik csak rá az évfolyamokat. A tanárok széles spektrumon próbálkoznak mindenféle megoldásokkal: akik használtak korábban is online dolgokat, szinte zökkenőmentesen átállították magukat és az órájukat, a többiek felemásan vették az akadályt, és mindkét osztálynál van olyan tanár, aki egyáltalán semmit nem jelzett még a gyerekeknek, vagy csak a Canvasra, ami viszont nem működött. A legviccesebb megoldás az egyik tesitanáré, aki feladatsort küldött, amiről előtte-utána pulzusnaplót kell vezetni.

Két nap alatt az egyik gyereknek a 12-ből 6 óra lett megtartva, a másiknak 13-ból 5.

Az egészből az látszott, hogy irtó sok múlik a tanárok kreativitásán, eltökéltségén és teherbírásán, mert rettenetesen sok erőfeszítést igényel az otthoni oktatásra átállás még így is, hogy a mi sulinkban szinte minden adott hozzá. Nem irigylem őket. Főleg, hogy az idősebbeknek általában a netes rutin hiányzik, a fiatalabbaknak meg az, hogy a saját gyerek máshol legyen, hogy tudjon dolgozni tőle.

Ezzel együtt a gyerekek jól bírják, és egy nagy közös és tanulságos kísérletnek fogják fel. Én is. Péntekre összerázódott a rendszer, még közös élő magyaróra is volt. Ahol én azt tanultam meg, hogy online oktatás idején az ember nem sasszézgat csak úgy félpucéran zuhanyzás után a lakásában.

(Borítókép: A digitális távoktatás keretében előírt történelem feladatokat oldja meg táblagépei előtt egy gimnazista otthonában 2020. március 17-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!