Zsanett, Janka
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Több mint 12 ezren jelentkeztek űrhajósnak

2020.04.02. 20:02

Több mint 12 ezer ember jelentkezett űrhajósnak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) által kiírt pályázatra, írja a Space.com. Ez a második legtöbb jelentkezés, amit a NASA asztronautacsoportja valaha kapott.

Mind az 50 amerikai államból érkeztek pályázatok az Artemis programra, amely megcélozza a Holdat, majd a Marsot, írja az MTI a NASA-ra hivatkozva. Most folyik a vizsgálatuk, a kiválasztottak nevét 2021 nyarán hozzák nyilvánosságra.

A NASA februárban jelentette be, hogy űrhajósokat keres. A jelentkezés feltétele az amerikai állampolgárság, a természettudományos master fokozat és legalább két év szakmai tapasztalat vagy legalább ezer óra repülési kiképzés. A határidő március vége volt.

Az előző, 2017-es pályázatra rekordszámú, 18 ezer pályázat érkezett, 11 nőt és férfit választottak ki közülük. Kiképzésük januárban fejeződött be. Velük együtt most 48 űrhajós dolgozik a NASA-nál. Az űrutazások kezdete, vagyis a hatvanas évek óta 350 asztronautát képeztek ki az Egyesült Államokban.