Durvább ragályokat is legyőztünk már

Valószínűleg sokan érzik ezekben a hetekben azt, hogy egy minden korábbinál ijesztőbb, fenyegetőbb járvány veszélyezteti saját és szeretteik életét – és kétségkívűl okkal tartanak ettől, mivel egy idáig ismeretlen vírussal állunk szemben, ami mostanáig csaknem hárommillió embert fertőzött meg világszerte és több mint 200 ezer halálért felel. Aggodalommal telve, a bizonytalanság miatti felfokozott lelki állapotban hajlamosak lehetünk elsiklani két reménykeltő dolog fölött. Egyrészt, hogy sok országban, így hazánkban is gőzerővel folynak a vakcina- és gyógyszerkutatások, és bőven vannak már bíztató részeredmények, Másrészt, hogy nem először áll szemben az emberiség ilyen kihívással, Magyarországnak pedig kifejezetten gazdag tudományos hagyományai vannak a vírusok elleni küzdelemben.

Magyarország volt a világ első állama, ahol a jog kimondta: a népegészségügyi helyzet felügyelete állami feladat. Az 1876-ban hozott törvény előzménye az volt, hogy tízévente végigsöpört az ország különböző részein valamiféle súlyos járvány, kolera, vörheny, hastífusz vagy éppen kanyaró, és ennek a helyzetnek a tarthatalanságát látva döntöttek úgy a törvényhozásban, hogy az államnak központi szerepet kell vállalnia a lakosság egészségügyi színvonalának javításában. Ha azt nézzük, hogy 1876-ban még a bacilusok létezése ismeretlen volt az orvostudomány előtt, ez a kormányzati lépés úttörőnek nevezhető.

A szabad szemmel láthatatlan kórokozók elleni harc pár év múlva kezdődött igazán, amikor Robert Koch 1882-ben a tuberkolózis, majd rá egy évre a kolera kórokozóját is azonosította. A magyar népegészségügyi törvényből adódó egyik első intézkedés is ekkorra tehető: 1882-ben Budapesten kerületenként kijelöltek egy-egy dezinfektőr szakembert, hogy a ragályos betegségek gócpontjaiban fertőtleníést végezzen. Ez a maroknyi dezinfektőr azonba kevésnek bizonyult a kor súlyos járványaival szemben, a fertőtlenítés intézményesítésére volt szükség.

A főváros számára 1892-ben rendelték meg az első fertőtlenítő gépet a cseh Hemlitz cégtől, és még ebben az évben a Gyáli úton egy ideiglenes barakkban meg is kezdődött az intézményesített fertőtlenítés, ami 1898-ban már egy állandó, külön erre a célra épített népegészségügyi állomáson folyt. A századforduló éveiben a 400 000 lakosú Budapesten átlagosan nyolcezren szenvedtek valamilyen ragályos kórtól, ezért a járványos betegségek ellen rendeleti úton is igyekeztek küzdeni: 1900-ban patkányirtási, 1901-ben szúnyogirtási, 1914-ben tetűirtási rendelet született (ez utóbbi a kiütéses tífusz terjesztője ellen).

A hazai járványellenes védekezések központját a Váci út külső részén 1911-12-ben fölépített Fertőtlenítő Intézetbe tették át - ez a létesítmény máig működik, és 2013 januárja óta "Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve" névre hallgat. A korábbiaknál jóval nagyobb Székes Főváros Fertőtlenítő Intézet felépítésére azért volt szükség, mert a főváros lakossága az északi települések, Újpest, Rákospalota beolvasztásával rohamosan nőtt, újabb és újabb járványokat eredményezve. A Fertőtlenítő Intézet Bárczy István főpolgármester, Magyarevits Mladen tiszti főorvos és Bukovszky György intézeti igazgató idején, 1913-ban kezdte meg működését, majd 1915-ben  a Gyáli úti intézetet le is szerelték, és a Váci úti intézet lett a budapesti közegészségi, járványügyi központ (a bővítésre ekkor már elsősorban az első világháború okozta egészségügyi válsághelyzet miatt volt szükség).

A négyzetes alaprajzú Fertőtlenítő Intézet alapvetően két részből állt: egyik felén volt a fertőzött oldal, a másikon pedig a tiszta oldal, amit középen a fertőtlenítő gépek, fürdők, lábmosók választottak el úgy, hogy a tiszta oldalra semmiképp nem kerülhetett át kórokozó. A ruhák először alapos áztatáson, majd fertőtlenítő mosáson, végül kifőzésen, 140 fokos sterilizáló gőzölésen mentek át. A ruháiktól ideiglenesen megszabadított fertőzött emberek ugyancsak mosdatás és fertőtlenítés után kerültek a tiszta oldalra. A veszélyes hulladékot, használt kötszert, ruhaneműt kemencében elégették. Az itt dolgozók ugyancsak napi rutin szerint mentek át a fertőtlenítésen. A kórházban elhunytak ruháit – amennyiben nem maradt utánuk örökös – az akkori szokás szerint elárverezték, de előtte itt fertőtlenítették. A Fertőtlenítő Intézet alapítása után bő száz évvel is betölti eredeti funkcióját: a börtönök, kórházak, hajléktalanszállók ruha- és ágyneműit, matracait máig itt mentesítik a kórokozóktól.

Az alábbi ritkán látható archív és friss fotók, brigádnapló-részletek betekintést nyújtanak a magyar járványellenes erőfeszítések fentebb vázolt történetébe, és talán segítenek kialakítani egy némiképp bíztató képet arról, hogy itt és most, 2020-ban sokkal jobb helyzetben vagyunk: a kellő fegyelmezettség és a járványügyi szakértőkbe vetett bizalom jó eséllyel segítenek legyőzni a koronavírust is.

(A fenti összeállítás a Cink.hu-n 2013. április 7-én megjelent "A gépek, amik megállították a tífuszt Budapesten" című cikk kibővített, átdolgozott változata.)