WHO: Nincs bizonyíték, hogy ne lehetne újrafertőződni
Szombati közleményében arra figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy a jelenlegi ismeretek szerint nincs bizonyíték arra, hogy ne lehetne újrafertőződni az új típusú koronavírussal, még akkor sem, ha antitestek maradnak a már felgyógyult beteg vérében. Éppen ezért egyelőre ellenzik a koronavírus-immunitási útlevelek kiadását, amelyek súlyosbíthatják a helyzetet.
Szintén óvatosságra intettek a koronavírustesztek kapcsán, amelyek közül a meglévő antitesteket vizsgáló típusok pontossága és megbízhatósága meglehetősen nagy szórást mutatott.
A WHO közleménye szerint a hasonló megbízhatatlan tesztek szintén problémákhoz vezethetnek, ugyanis
- vagy negatív eredményt mutatnak fertőzött betegnél,
- vagy nem fertőzött betegeknél mutatja ki a vírus jelenlétét.
A WHO szerint mindkét tévesztés súlyos következményekkel járhat a járvány irányítás alatt tartására nézve.
A WHO által említett koronavírus-immunitási útleveleket Chilében kezdenék elsőként kiosztani, hogy a víruson már átesők újra, biztonsággal munkába állhassanak, de Nagy-Britanniában is felmerült ez a lehetőség. Ugyanakkor a WHO meglátása szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a meglévő antitestek valódi, tartós védelmet nyújtanak az újrafertőződés ellen.