Bill Gates harminc éve változtatta meg örökre a világot

Ma már nagyítóval kell keresni azokat az embereket, akik soha életükben nem találkoztak még a a Windows operációs rendszer valamelyik verziójával. A kultikussá vált Windows XP-t, a hivatalos támogatás megszűnése ellenére még mindig népszerű Windows 7-et, vagy a jelenleg domináns Windows 10-et nyilván senkinek sem kell bemutatni, aki pedig régebb óta használ számítógépet, abban a rendszer korábbi változatai is számtalan kellemes emléket idéznek fel. Kivéve például a Windows Me-t, ami a cég egyik legszörnyűbb operációs rendszereként vonult be a történelembe.

A korai verziók közül a legtöbb ember számára a Windows 95 vagy a Windows 98 lehet ismerős, a legfontosabb közülük azonban kétségtelenül az éppen 30 éve, 1990. május 22-én megjelent Windows 3.0 volt. Ez továbbra sem volt a klasszikus értelemben vett operációs rendszer, ám számos fontos újítással járult hozzá a Windows későbbi fejlődéséhez, és ez volt az első verzió, ami a szakmát és a nagyközönséget illetően is jól teljesített. Ja, és itt jelent meg először mindenki kedvenc játéka, a pasziánsz is.

Volt honnan fejlődni

Elsőre talán meglepőnek tűnik, de a Windows történelmében egészen 1985-ig lehet visszamenni, ekkor jelent meg a Windows 1.0, amelynek nem titkolt célja volt az, hogy olyan szabványt hozzon létre, ami nemcsak a szoftverfejlesztést egyszerűsíti le, hanem a felhasználóknak dolgát is megkönnyíti. A Microsoft első rendszeréről 1983-ban rántották le a leplet, az ipar jelentős része pedig kíváncsi is volt rá, az új funkciók tesztelése, illetve a memóriahasználat problémájának leküzdése miatt azonban a hivatalos bemutató után még két évnek kellett eltelnie, mielőtt a Windows 1.0 meg is jelent.

Eközben szépen rá is aggatták az akkoriban feltűnt, klasszikusan a "túl szép, hogy igaz legyen" programokra használt vaporware jelzőt. 1985-ben azonban végül csak megjelent, és papíron izgalmasnak is tűnt. Az első Windows már képes volt egyszerre több alkalmazást futtatni, az alkalmazások közötti másolás is ment neki – billentyűzettel és egérrel is –, ráadásul mindezt egyetlen képernyőn csinálta, és még színes is volt. A Paint, a Számológép és a Jegyzettömb képében ráadásul olyan alkalmazások voltak benne, amik máig szerves részét képezik a Microsoft operációs rendszerének. A számtalan innováció ellenére azonban nem lett belőle nagy siker.

Akkoriban szinte senkinek nem volt még színes monitorja, és az egér sem volt túl elterjedt, de az sem segített, hogy akkoriban az átlagfelhasználók sokkal jobban értettek a számítógépekhez. Ez utóbbi azért volt fontos, mert a Windows 1.0 – illetve egészen pontosan 1.01, a nagyközönség számára ugyanis ez vált elérhetővé – lassabb volt a DOS-környezetnél, és mivel a legtöbben ahhoz is értettek,

1987-ben megjelent a Windows 2.0, ami a felhasználói felület és a memóriakezelés terén is sokat javult az elődjéhez képest, ez hozta be többek közt az egymásra húzható ablakokat a korábbi csempés elrendezés helyett. Emiatt az Apple be is perelte a velük egyébként szorosan együttműködő Microsoftot, mert úgy érezték, hogy a Windows 2.0 túlságosan hasonlít a Macintosh felhasználói felületére. Az évekig húzódó ügyet nem tudták megnyerni, a per viszont 1997-ig rányomta a bélyegét a két cég kapcsolatára. Mindenesetre a Windows 2.0 népszerűbb lett az első verziónál, több program is jelent meg rá, de átütő siker ebből sem lett.

Memóriajáték

A Microsoft nem csüggedt, három évvel később, 1990. május 22-én kiadták a Windows 3.0-t, ami rövid idő alatt rettenetesen népszerűvé vált. Ebben egyértelműen szerepet játszott az, hogy ekkoriban a pécék már elterjedtebbek és erősebbek voltak, az egeret is egyre többen használták. A siker elsődleges kulcsa ugyanakkor nem ez volt, hanem az, hogy a Microsoft fejlesztőinek sikerült megoldania, hogy a multitasking ne csak papíron működjön a rendszerben.

Ahogy arról fentebb már szó esett, a Windows 1.0 is képes volt több programot futtatni egyszerre, ám a programozók minden erőfeszítése ellenére az akkori számítógépeken a rendszer annyi erőforrást emésztett fel, hogy maguk az alkalmazások rettenetesen lassan futottak rajta. Az Intel erre talált megoldást, a 286-os chiptől kezdve a processzoraikban már volt védett mód, ami 1 megabájtról 16-ra növelte az elérhető memória mértékét - ám ezt sem a DOS, sem a Windows nem támogatta. A 3.0-ba viszont végre bekerült a funkció, miután a Microsoft egyik programozója, David Weise egy haverjával átírta az egész memóriakezelőt, hogy az fusson védett módban is.

Egy éjszaka éppen egy partin voltam, amikor összefutottam régi fizikus barátommal, Murray Sargenttel, aki a Microsoftnál töltötte a nyarat, hogy javítson néhány nyelvi eszköz teljesítményén azzal, hogy védett módba rakja őket. Ehhez megírta a saját DOS kiterjesztőjét, ami lehetővé tette néhány speciálisan megírt MS-DOS alkalmazásnak, hogy védett módban fusson, és volt egy saját kezűleg készített debuggere is, amivel ki lehetett javítani az ilyen alkalmazások hibáit. Rögtön tudtuk, hogy az ő eszközei és az én Windows-kódom remekül fognak működni együtt.

– mesélte Weise a 2000-ben megjelent Inside Out: Microsoft - In Our Own Words című interjúkötetben, hozzátéve, hogy annyira fellelkesültek, hogy azonnal visszamentek a buliból az irodába, és elkezdtek dolgozni a kódon.

A következő hónapokban Weise éjszakánként és hétvégén dolgozott a memóriakezelő átírásán, amiről az égvilágon senkinek nem szólt egy szót sem. A nagy titkolózás részben abból eredt, hogy a programozó úgy érezte, jobb lesz azt mondani, hogy "megcsináltam!", mint bejelenteni, hogy dolgozik rajta, aztán folyamatosan hallgatni a közbevetéseket. Emellett azonban volt egy másik oka is a dolognak. A Microsoft ekkoriban együtt dolgozott az IBM-mel az OS/2 nevű rendszer fejlesztésén, amit eredetileg az MS-DOS és a Windows védett módú utódjának terveztek, a 80-as évek végén pedig az volt az uralkodó nézet, hogy ez lesz a jövő operációs rendszere. 

Sargent és Weise munkájának gyümölcse ugyanakkor végül beérett, a cégvezetésnek is bemutatták az elkészült új memóriakezelőt, az ezzel felszerelt Windows 3.0 pedig nemcsak a felhasználói élményen javított sokat, de a szoftverfejlesztők munkáját is jelentősen megkönnyítette. A Windows 3.0-ból az első évben több millió példányt adtak el – elsősorban persze azért, mert az összes új IBM számítógép mellé csomagolták, míg az OS/2-t külön kellett beszerezni –, a hardveres támogatása is sokkal kiterjedtebb volt. A Microsoft a hirtelen jött népszerűség miatt úgy döntött, kooperálás helyett a saját rendszerére építkezik a jövőben.

Kívül-belül kifogástalan

Az időzítés és a memóriaproblémák megoldása mellett természetesen egy rakás olyan dolgot lehet még felsorolni, ami miatt a Windows 3.0 ennyire népszerű lett. Vastagon benne volt a dologban például az is, hogy a kezelőfelület sokkal letisztultabbá és szebbé vált. Ezt a használati utasítások grafikáin dolgozó Virginia Thorntonnak köszönheti a Microsoft, aki úgy érezte, hogy rendesen kitalált látvány nélkül nem lehet jó grafikai felületeteket létrehozni. Thornton azt mondta, azzal, hogy a programozók hozzák a döntéseket a dizájn tekintetében, a Microsoft hatalmas ziccert hagy ki, egy Bill Gatesnek írt memóban pedig azt javasolta, hogy a Windows 3.0 esetében egy grafikust is vonjanak be a munkába.

Thornton elég meggyőzően érvelt a megfelelő látványból származó előnyök mellett, így hamarosan létre is jött egy csapat annak kipofozására, a grafikai munkáért pedig ő maga lett felelős. A 3.0 így az elődjéhez képest következetesebben alkalmazta a színeket, sokkal érthetőbbé tette az ikonok kinézetét, és a betűtípusok is olvashatóbbak, valamint arányosabbak lettek. Az új Windows a 8 bites (256 színből álló) színmélységet is képes volt kezelni, ami a színes monitorok terjedésével szintén sokat hozzátett a népszerűségéhez.

Az új rendszerben érkezett frissítés a Wordhöz és az Excelhez, megérkezett az első windowsos PowerPoint, és még ebben az évben kijött az ezeket összefogó Office szoftvercsomag is. Egy új játék is került a rendszerbe a Pasziánsz képében, ennek fontosságát pedig jól jelzi, hogy a játék éppen tavaly került be a videójátékos Hírességek Csarnokába. A fejlesztők elsősorban azért tették bele a Windows 3.0-ba a Pasziánszt, hogy az új, akkoriban még szokatlan, sokak számára riasztó grafikus felületet egy játék segítségével tudják megismerni a felhasználók. Erre tényleg tökéletes volt, főleg az egér használatában segített rengeteget, a kártyákat ugyanis pont úgy kellett húzni az egérrel, ahogy a fájlokat és a mappákat a rendszerben. A fejlesztők persze azzal is tisztában voltak, hogy  a minden gépre felpakolt Pasziánsz akár a munkahelyeken is jó időtöltés lehet majd, pont ezért

A könnyebb használhatóság, a nagyobb teljesítmény és a szebb látványvilág mellett fontos tulajdonsága volt az új verziónak az is, hogy a hálózati funkciók miatt könnyedén integrálni lehetett a vállalati rendszerekbe. Emellett a Windows 3.0 a munkához szükséges szoftverek közül is rengeteget támogatott – és az első évben csaknem a duplájára nőtt ezek száma –, a grafikus felületen könnyebb is volt a munka, így nem volt meglepő, hogy a vállalatok őrült módjára vásárolták a Microsoft üdvöskéjét. 

1993 áprilisában a cég bejelentette, hogy már 25 millió licencelt felhasználója van a rendszernek, ami egyébként ekkora már az eladott pécék 60 százalékára előre fel volt telepítve, miután egyre több nagy pécégyártó hallgatott az idők szavára. Ebben persze benne voltak a '92-ben megjelent Windows 3.1-et futtató gépek is, melyek így a rendszer gyorsabb, stabilabb és multimédiás lehetőségekkel jobban felszerelt változatát futtatták. Ebben a verzióban is bemutatkozott egy új játék: a Reversit az Aknakereső váltotta, ami amellett, hogy szórakoztató volt, az egér jobb és bal gombjának használatára is megtanította az embereket. A két játék és a rengeteg újítás ellenére a hétköznapi felhasználók körében igazi áttörést ez a két rendszer még nem tudott elérni – azt végül a Windows 95 és a 98 hozta el a cégnek. A 3.0-nak azonban elvitathatatlan szerepe van abban, hogy máig a legtöbben a Windows a rendszerrel azonosítják a pécéket. Elég arra gondolni, hogy ha rosszabbul sikerül, talán ez a cikk is OS/2-n íródott volna.