Olga, Liliána
20 °C
35 °C

Több mint 500 állatfaj áll a kihalás szélén

2020.06.02. 14:03

Felgyorsult a hatodik nagy kihalási hullám, ami akár a civilizáció összeomlásához is vezethet – írja a Guardian. A jelenlegi ütemben a következő 20 évben több mint 500 állatfaj halhat ki. Ugyanennyi faj pusztult ki a teljes 20. század alatt. Emberi beavatkozás nélkül több ezer évre lenne szükség egy ilyen mértékű változáshoz. Az állatvilág állapotáról szóló kutatás a Proceeding of the National Academy of Sciences szaklapban jelent meg.

Ezeknek a fajoknak az elvesztése azzal járhat, hogy más állatok veszélybe kerülnek, hiszen az élővilág tagjai gyakran egymásra támaszkodnak. Például ha nincsenek darazsak, a füge is eltűnik. A kihalás kihaláshoz vezet, tartja a mondás, hiszen a kihalás visszafordíthatatlan.

Mikor az emberiség más élőlényeket írt ki, akkor épp azt a faágat fűrészeli le, amin ül, elpusztítja a létszükségleti rendszere fontos alkatrészeit. A kormányoknak és intézményeknek globális válsághelyzetté kéne nyilvánítania a veszélyeztetett fajok megóvását, a környezetrombolással egy szintre, hiszen összefüggnek

– mondta Paul Ehrlich, a Stanford Egyetem kutatója.

A kutatók a vizsgált 29400 veszélyeztetett szárazföldi gerinces között 515 olyan fajt találtak, amiknek az egyedszáma 1000 alatt van, és nagyjából a felüknek kevesebb mint 250 egyede él. A legtöbb ilyen faj a trópusi és szubtrópusi területeken élnek. 388 olyan fajt találtak, aminek 5 ezernél kevesebb, de ezernél több egyede van, és ezeknek a 84 százaléka azokon a területeken él, ahol az 1000 alatti egyedszámú fajok, így ezekben a térségekben dominó-hatás alakul ki.

Így halt ki a Steller-tengeritehén is. Az emberek túl sok tengeri vidrát vadásztak le, amik így nem tudták kordában tartani a hínárevő tengeri sünöket, így elpusztult a Bering-tenger hínárerdeje, tehát kihaltak a Steller-tengeritehenk, amik a hínáron éltek.

A kutatás abban segíthet, hogy meghatározzák, melyik fajok megmentésére kell összpontosítani. 

Georgina Mace professzor, a University College London tanára kihangsúlyozta, hogy az ezer alatti egyedszám önmagában nem bizonyíték arra, hogy egy faj a kihalás szélén áll, figyelembe kell venni az egyedszám csökkenésének mértékét is. A kutatás mindkét szempontot figyelembe veszi.

A szakértők abban egyetértenek, hogy még nincs minden veszve. Ha a világ kormányai összefognak, hogy kevesebb kárt okozzanak a környezetben, akkor a jövő nemzedékeinek is jut majd némi biodiverzitás.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.

Élni fogok még, amikor mind meghalunk?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!