5G-honlapot indított a minisztérium
2020. június 9-én elindult az Innovációs és Technológiai Minisztérium hivatalos tájékoztató oldala, az 5g.hu, ami a nagy sávszélességű mobilinternet-szolgáltatás lehetséges felhasználási területeit mutatja be. Az ITM Kommunikációs Főosztálya szerint "az egyik legmeghatározóbb technológiai újdonságot ismertető weboldal" célja "a hiteles és pontos tájékoztatás".
A magyar mobilszolgáltatók egyébként március végén jutottak hozzá a frekvenciákhoz, amikre szükségük lesz a legújabb, ötödik generációs mobilszolgáltatás elindításához. Elvileg tehát már javában építhetnék a hazai 5G-hálózatokat, de eddig csak a Vodafone és a Telekom mutatott ebből valamit, és ők is csak korlátozott lefedettséggel – mint azt nemrég írtuk, a késlekedésben elég nagy szerepet töltött be a koronavírus-járvány.
Az ITM szerint az év végéig minden hazai szolgáltatónál elérhetővé válik az 5G, a fejlesztések első fázisában az emelt szintű mobil szélessávú szolgáltatások valósulnak majd meg: gyorsul például az internet, egy kétórás film letöltési ideje 6 percről 3,6 másodpercre csökken. Úgy számolják a szakértők, hogy 2025-re 5G-n zajlik az európai adatforgalom 29 százaléka, az eddigi sávszélesség sokszorosával, alacsony késleltetéssel, tette hozzá az ITM közleménye, ami szerint "Magyarország kedvező hálózati adottságokkal rendelkezik az új mobiltechnológiák bevezetéséhez, a hazai 4G lefedettség a világon a legjobb tízbe tartozik".
A magyar kormány a mielőbbi elterjesztésre törekszik, mert az 5G hálózat a digitalizáció egyik központi alapinfrastruktúrájaként döntő mértékben befolyásolja hazánk versenyképességét is.
– hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium az 5G Koalíció nevű oldal elindításával kapcsolatban.