Haldokló óriások és defektes fák a Bükki Őserdő urai

Ha Heves megyét megnézzük egy műholdképen, egy nagy zöld pacának látszik, hiszen a területének jó részét kitevő Mátra és Bükk hegység is jobbára erdővel borított. Igazából csak ott nincs erdő, ahol az ember kiirtotta, vagy lehetetlenek a viszonyok a fák számára. Ha kicsit közelebbről megnézzük ezeket a hegységeket, tökéletesen visszaadják azt, amiket a biológiai órán tanultunk a klíma szerinti tagolódásról. A legmagasabb részeken bükkösöket találunk, kicsit lentebb egy átmenti társulás, a gyertyános-tölgyes következik, majd jön a kocsánytalan tölgyesek zónája, végül a hegyek alacsonyabb részein a cseres tölgyesek foglalják el a területet.

„A két hegység azért növényvilágában is eltér egymástól, ami a geológiájukkal magyarázható. A Mátra vulkanikus hegység, alapvetően andezit az alapkőzete, a Bükk pedig mészkőhegység. Az alapkőzet a vízgazdálkodást és a domborzati formákat is meghatározza, hiszen a mészkő beereszti a vizet, így a felszínen száraz viszonyok uralkodnak, kalciumban gazdag talaj fejlődik ki rajta. Fennsíkok és úgynevezett töbrök vagy dolinák alakulnak ki rajta, ezek tulajdonképpen víznyelők. A Bükkben több mészkedvelő fajt találunk, a Mátrában pedig inkább a savanyú talajok a jellemzőek” – mondta Ódor Péter, az Ökológiai Kutatóintézet biológusa, akivel a Szilvásvárad fölött található Olasz-kaputól indulunk el túránkra, úgy 800 méteres magasságban vagyunk.

Az Olasz-kapunál az erdészet éppen fenyőtörzseket rakodik teherautókra, és pár perc múlva már mi is egy lucfenyves maradványainál járunk. A Bükk nálunk magas hegységnek számít, de közel sem olyan magas, hogy a fenyőknek itt természetes helyük lenne, nem az Alpokban vagy a Kárpátokban vagyunk.

Sokszor pont a hűvösebb és nedvesebb mikroklímájú, de természetvédelmi szempontból is értékes töbrökbe telepítették be ezeket. Ma viszont Európa-szerte mennek tönkre a lucfenyvesek. A nyarak egyre melegebbek, emiatt a fenyők egyre kevesebb gyantát termelnek, így fa jobban ki van téve a kártevőknek. A lucfenyőt a betűző szú támadja meg, azt a kéreg alatti részt, ahol a cukor áramlik. Egy idő után állva pusztulnak a fák. Több országban ez a kártétel komoly gazdasági probléma is. Itthon is tudatos politika már, hogy őshonos, elegyes erdőkre cseréljék a lucosokat. Nem akarják megvárni ezt a nagy pusztulást, hogy hasznosíthatatlan legyen ez a faanyag” – mondta Ódor.

Mitől örök az örökerdő?

A levágott lucost elhagyva már egy bükkösben járunk. Aki nem igazán járatos a növénytanban, az is könnyedén felismeri a sima, szürke törzsű, határozottan az ég felé törő fákat, ami alatt nem igazán van második lombkorona- vagy cserjeszint. A hazai erdőkben járva a legtöbbször közel azonos méretű törzseket és záródó lombkoronát találunk, amelyek az erdőgazdálkodás termékei.

„A bükkösökben ritkán alkalmazzák a tarvágást, a legtöbb bükkerdőben az a cél, hogy az erdő saját anyaállományából újuljon fel, természetes úton, ne kelljen erdőt telepíteni. Így nem egy lépésben vágják le az területet, hanem többször megbontják az erdőt, kivágják mondjuk a fák 30 százalékát, aztán még egyszer jön egy bontóvágás. De vágásterület csak akkor jön létre, amikor az anyaállomány alatt van már egy egészséges újulat. Természetvédelmi szempontból ez sem optimális, de mégsem mesterséges a felújítás” – adott magyarázatot arra az ökológus, miért látunk egykorú állományokat.

Ehhez képest minőségi előrelépést jelent természetvédelmi szempontból az örökerdő üzemmód, amiben sosem vágnak le egy teljes állományt, nem jön létre vágásterület, mert pici foltokban, akár néhány fára korlátozódva történik a felújulás. Ilyenkor nincsenek éles fázisok, vegyes az állomány kora, és sokkal több fafajjal dolgoznak, elegyes állományokat hoznak létre.

Ódor szerint ez az üzemmód gazdaságilag is megérheti, hiszen minden fát gazdasági értéke csúcsán lehet kivágni, akár 130-140 évig is meghagyható egy vitális tölgyfa, aminek minőségi faanyag kihozatala sokkal nagyobb. Az ökológus szerint a kis területtel bíró magángazdáknak is ez lehet a követendő út, nekik is jobban megéri kis mennyiségben folyamatosan faanyagot kivinni az erdőből, mint 50-100 évet várni.

Ódor úgy véli, hogy nem kell mindenütt gazdálkodni, és ezt a gyakorlat valamennyire követi is. Magyarországon erdeink négy százalékában faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód van. Ennek egyik oka, hogy olyan helyen vannak az erdőrészletek, hogy nem is éri meg kitermelni, egy lehetetlenül meredek szurdokból semmi értelme kivonszolni a fát, de természetvédelmi és rekreációs szempontokból is vontak ki erdőket a gazdálkodás alól.

Az ökológus szerint nem elvárható, hogy minden erdőt kivonjunk a gazdálkodás alól, de a vágásos üzemmód és az örökerdők között vannak olyan átmenetek, amelyekkel szintén megőrizhetők az erdők természetes funkciói.

„Hagyjuk benn az erdőkben a holtfát, álló csonkokat is. A természetes erdőkben óriási mennyisége, akár az élőfa 20-30 százaléka, ami 100-120 köbmétert jelent hektáronként. A holtfa biológiai jelentősége óriási, az erdei élőlények 30-40 százaléka kötődik hozzá, gombák, rovarok, mohák, zuzmók vagy éppen az odúlakó madarak. Ne érintsen minden fát a gazdálkodás! Előre ki kell választani olyan fákat, amelyekhez sose nyúlunk, ezek a habitat fák, matuzsálemi kort és méreteket érhetnek el, rajtuk réti sas fészkelhet, odúk képződnek bennük. De például forrásoknál, sziklakibúvásoknál is kivonhatnak pici foltokat, amelyek lépegető kövek lehetnek faanyag kitermelést nem szolgáló területek felé.”

Az őserdő nem feltétlenül dzsungel

A bükki őserdő is egy ilyen terület, már vagy kétszáz éve. Ma már ember sem nagyon járhat a területén, pedig nem is olyan régen még a Kéktúra is áthaladt rajta. Mi is a kék jelzésen jutunk el a határáig, ahol a fokozottan védett terület tiltó táblájával találkozunk, és közlik a módosított útvonalat. Mi is ezen és a feltehetően a vadkár ellen épített kerítés mellett haladunk. Ódor korábban többször végzett kutatásokat a területen, tudja miben áll az őserdő őserdősége.

„Az őserdő szó nem társuláshoz kötődik, azt tekintjük őserdőnek, ahol szinte nem volt emberi behatás. Érthető, hogy keveredik sokakban az őserdő és az esőerdő fogalma, mert a trópusokon ilyen állapotban voltak az erdők. Európában azokat nevezhetjük őserdők amelyek nem ültetett állományok és legalább 80 éve nem volt bennük beavatkozás. Ha szigorúan vesszük, akkor a bükki őserdő is felhagyott erdőnek minősíthető. Már dominálnak benne a természetes folyamatok, de a szerkezete még magán viseli a gazdálkodás nyomait” – mondta Ódor.

A bükki őserdő egykor a Pallavicini grófoké volt, az 1920-as években Király Lajos erdőmérnök javaslatára döntöttek úgy, hogy nem vágják le az akkor nagyjából 100-120 éves állományt. Ekkor még nem természetvédelmi szempontok diktáltak, egyszerűen belefért a büdzsébe, hogy nem gazdálkodnak a teljes területükön. Az 1960-as években már védett státuszt kapott ez az erdő, majd 2000-ben erdőrezervátumnak minősítették.

Egy laikus is látja a különbséget az őserdő és egy gazdálkodás alatt lévő erdő között. Az őserdőben rengeteg a holtfa és a természetes módon nyílt lék, és olyan törzsű fák állnak a területen, amelyet egy erdész biztosan defektesnek nevezne, és nem is hagyná megnőni”–

mondta az ökológus.

Ahogy korábban említettük, a holtfa rengeteg fajnak nyújt élőhelyet. Egy kidőlt fát nagyjából 50-60 év alatt tüntetnek el a lebontó szervezetek. Addig karbonraktárként működik, de utána a faanyagon élő szervezetek miatt nitrogénforrássá válik. A kidőlő fa gyökértányérja is különleges élőhelyeket hoz létra, egy nedvesebb domb és egy gödör keletkezik, ehhez egy csomó élőlény alkalmazkodik. A kidőlés a talajban finom léptékű bolygatásnak számít, és néhány ezer év alatt végigvonul az erdő talaján, ahogy felnőnek és elpusztulnak a fák.

Azokban az erdőkben, ahol gazdálkodnak a fákat egyik pillanatról a másikra kidöntik, az őserdőben egy fa kidőlése általában egy hosszú folyamat vége. Lassan kezd el haldokolni a fa, egyre kisebbek lesznek az ágai, aztán valahol eltörhet a törzse, és csonkként marad állva a fa, esetleg a szél dönti ki. A hirtelen támadt lékben jóval több lesz a fény, és a foltban megindul a verseny a fényért, így újul meg az erdő. Az őserdőben a fák . A kor és a méret egymással kézen fogva jár, de az őserdőben elveszik, van fa, ami elvan a lombkorona alatt, és később kezd el hirtelen nőni, míg egy másik az elején indul meg. Egyszer olasz dendrológus játszotta el velem, hogy odaállt két 60 centi átmérőjű fához, hogy mondjam meg, melyik a fiatalabb az egyik 400, a másik meg 200 éves volt” ؘ– érzékeltette a növekedési lehetőségek különbségét Ódor.

Arról már esett szó, hogy a holtfához kötődik egy csomó élőlény, és a bükki őserdő így néhány különleges fajnak is szigetszerű menedékhelye lett. A zöld seprűmohának európai szinten is kiemelkedő állománya él itt, és a ritkán látható fehérhátú fakopáncs is itt vájja az odúit. A lábon elpusztuló, hasadó fák törzseiben számos olyan denevérfaj is otthont talál, ami nem tud alkalmazkodni az emberi környezethez.

Jogos kérdés lehet, hogy azontúl, hogy rezervátumként működik, mégis mire jó egy őserdő. „Ez egy olyan állapot, amit ha elveszítünk, sosem tudunk rekonstruálni. Hogy hogyan működnek a természetes erdők izgalmas filozófiai és természettudományos kérdés, de gazdasági szempontból is fontos, hogy mi a referencia. Fontos szempontok, hogy mennyiben más egy őserdő anyagforgalma, mekkora mennyiségű szenet tárol egy frissen ültetett erdőhöz képest? Ezek évszázadokig működő raktárak a holt fában. Egy csomó praktikus tudást meg lehet szerezni. Az őserdő a természetvédelmi felelősségünk miatt is létezik, egy olyan sziget, ami olyan fajokat őriz meg, amelyeknek máshol már nincs élettere. Aztán van egy esztétikai minősége is, például mi szükségünk van egy Van Gogh-képre? Ha belegondolunk, semmi. De mégis jó, hogy van.”