
Hatalmas járványügyi kísérlet lehet az idei tanév

További Tech-Tudomány cikkek
Alig pár nap telt el azóta, hogy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter bejelentette, Magyarországon kedden a hagyományos keretek közt kezdődhet meg az oktatás. A miniszter szerint a jelenlegi járványügyi helyzetben nincs ok arra, hogy ne így kezdjük az évet, de a szavai alapján azért a magyar iskolák komoly óvintézkedésekkel vágnak majd neki az új tanévnek. A nemzetközi példák alapján persze több mint valószínű, hogy magyar járványhelyzet ide, részletes protokoll oda, menet közben is kell majd változtatni és hangolni a működésen – főleg annak fényében, hogy szombaton, majd vasárnap is csúcsot döntött Magyarországon az új fertőzöttek száma.
A dél-koreai Szöulban például éppen most zárták be újra az iskolákat, miután az elmúlt két hétben közel kétszázan fertőződtek meg koronavírussal, de az amerikai helyzet is elég hektikusnak tűnik. Amellett ugyanis, hogy szinte napról napra változnak az irányelvek, még csak nem is egységes a dolog: az emberek lakhelyétől függően az is lehetséges, hogy valahol egyáltalán nem nyitnak ki az iskolák, máshol viszont mindenkinek be is kell majd járni. Ez a családok, a gyerekek, a tanárok és a politikusok számára is elég kedvezőtlen helyzet, a járványügyi szakértőknek viszont
az idei ősz alighanem egy igazi tudományos aranybánya lesz majd.
Az iskolák megnyitása hatalmas lehetőség az olyan természetes kísérletek lebonyolítására, amelyekkel többet lehet megtudni a vírus terjedéséről, a gyerekekre gyakorolt hatásáról és arról is, hogy az iskolákban bevezetett korlátozó intézkedések működnek-e. Ehhez persze komoly infrastruktúrára és odafigyelésre lesz szükség, de jó kezdeményezések már vannak. A magyar helyzet pedig hasonlóan érdekes, csak más szempontból.
Leginkább reménykedni lehet
Mikor a koronavírus-járvány első hulláma tavasszal a nyugati világon is végigsöpört, még javában tartott az előző tanév, az országok pedig sorra döntöttek úgy, hogy bezárják az iskolákat. A teljes bezárás eredményessége mellett több járványmodell is kiállt, és bár kétségtelenül elég sok szempontot kellett mérlegelni az iskolabezárásoknál, március 16-tól a magyar közoktatási intézmények is erre a sorsra jutottak, és digitális munkarendre álltak át.
A bezárásokkal párhuzamosan a kutatómunka is elindult, hogy a kutatók mielőbb megértsék a vírust, ám a készülő tanulmányok érthető okokból nem igazán tudtak választ adni arra, hogy pontosan mi történik, ha egy rakás gyereket összezárnak egy iskolában, és milyen válaszlépéssel lehet csökkenteni a járványveszélyt.

Voltak persze olyan tanulmányok is, amelyek olyan országokra fókuszáltak, ahol újranyitottak az iskolák, ezeknél viszont a minta volt túl kicsi ahhoz, hogy egyetemes következtetéseket vonjanak le belőle. Az elmúlt hónapokban egyértelműen kiderült, hogy a gyerekekre nézve kevésbé veszélyes a vírus, és többek közt egy dél-koreai tanulmány is bizonyította, hogy a 10 éves kor alatti gyerekek nem igazán alkalmasak a terjesztésére. Szakértők szerint ennek az lehet az oka, hogy ők egyszerűen kevesebb levegőt fújnak ki kilégzésnél, és alacsonyabbak is, vagyis a vírust szállító cseppecskék kisebb eséllyel érik el a felnőtteket.
Ebből kiindulva ugyanakkor minél nagyobb egy gyerek, annál nagyobb a kockázata a fertőzésnek.
Erre már lehetett építkezni, és voltak országok, ahol ezt meg is tették. Norvégiában és Dániában például a tavasz vége felé első körben csak a fiatalabb diákokat engedték vissza az iskolákba, őket is csak egy rakás óvintézkedés mellett, és a megszokottnál kisebb csoportokban, így pedig nem is nőtt az esetek száma. A németeknek ugyancsak sikerült megfékezni a vírust, a szászországi iskolákban az újranyitás után sem kezdett el újra terjedni. A karantén feloldása után újranyitó izraeli iskolákban viszont erősen megugrott az esetszám – elsősorban persze azért, mert ott sokkal kevesebb korlátozással fordultak rá a lazításra.
A fenti példák többsége egyértelműen jó hírnek tűnhet a szülőknek, hiszen látszik, hogy van megoldás a helyzetre, ehhez azonban egységes és elég szigorú fellépésre van szükség. És persze az is lehet, hogy ez sem lesz elég, hiszen ahogy azt már kiemeltük, az említett országokban készült tanulmányok esetében nem volt túl nagy a minta, így nem vehető biztosra, hogy máshol, más körülmények között is hasonló kimenetele lesz az újranyitásnak. Az Egyesült Államok esetében ráadásul pont emiatt lehet aggódni is, ott ugyanis minden van, csak egységes, szövetségi fellépés nem.
Tesztek, pénz, idő
Az amerikai kutatók azért így is szeretnék a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből, többek közt egy, az egész országra kiterjedő, HEROS nevű tanulmánnyal. Ezzel reményeik szerint azt is meg lehet állapítani, hogy a fertőzött gyerekek mekkora hányadánál jelentkeznek a tünetek, és az asztmás vagy allergiás gyerekek állapotát is össze lehet hasonlítani azokéval, akiknek nincs ilyen alapbetegségük. A HEROS alapvetően családokra fókuszál majd, Tina Hartert, a kutatás koordinátora azonban szeretné, ha hasonló tanulmány készülne abból is, hogy miként terjed a vírus az iskolákban. Mint mondta, ez viszont nem egyszerű dolog, ugyanis
az iskola csak egy szelete a diákok saját hálózatának.
A helyzetet az is nehezíti, hogy az egyes iskolák között hatalmas különbségek vannak – ami amúgy nem is amerikai sajátosság, elég csak összehasonlítani egy budapesti iskolát egy falusival –, ez pedig kedvezőtlenül befolyásolhat egy esetleges vizsgálatot. A szegényebb iskolakerületekben jó eséllyel a vírusveszély ellenére is nyitva lesznek az iskolák, mert sem a szülők, sem a diákok nem tudják megoldani másként az életüket, de hiába lehetne ezt relatíve biztonságosan lebonyolítani, a korlátozottabb pénzügyi lehetőségek miatt ezek az iskolák eleve hátrányból indulnak majd.

Ha esetleg még az ellátórendszerben jelen lévő különbségeket is sikerül figyelembe venni, akkor is nehéz lesz a feladat. Az iskolai kutatásokhoz hosszú ideig kell rengeteg tesztet végezni mind a személyzet, mind a diákok körében, és a kontaktkutatásra is nagy figyelmet kell fordítani. Ez pedig nemcsak időigényes, de költséges is, és elég komoly infrastruktúrát igényel, hogy ne fulladjon teljes kudarcba. A jelek szerint ezt Los Angelesben pontosan tudják is, ott ugyanis iskolák és tudósok álltak össze, hogy egy elég ambiciózus, 150 millió dolláros (44,7 milliárd forintos) projekt keretében gyorstesztekkel lássanak el félmillió diákot, valamint 75 ezer tanárt és a személyzet más tagjait.
A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, a Stanford Egyetem, a Johns Hopkins Egyetem, az Anthem BlueCross és a Microsoft együttműködésével induló kezdeményezés sokat segíthet abban, hogy lassítsák a vírus terjedését, miközben nyitva tartják az iskolákat. Az viszont biztos, hogy az eddigi amerikai példák alapján ez nem lesz könnyű, ugyanis
ahol kinyitottak az iskolák, ott szükségszerűen a vírus is felütötte a fejét.
A nebraskai Lincolnban például már megkezdődött az oktatás, de az óvintézkedések ellenére hamarosan 35 tanárnak kellett karanténba vonulnia, Atlantában pedig 1200-an fertőződtek meg az újranyitás utáni héten. Ennek fényében pedig nem meglepő, hogy a 25 legnagyobb amerikai iskolakerületből 21 már úgy döntött, hogy inkább online bonyolítja le az oktatást. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a fokozódó járvány ellenére a kocsmák, éttermek, edzőtermek és egyéb közösségi helyek mind előbb nyitottak ki az országban, mint az iskolák.
Mi a helyzet Magyarországon?
A közösségi helyek korai újranyitása egyrészt azért érdekes, mert így egy csomó gócpont jött létre úgy, hogy az iskoláknak az égvilágon semmi közük nem volt az egészhez. Másrészt meg azért, mert Magyarországon ugyancsak lehet menni kocsmába, étterembe és edzőterembe, sőt még focimeccsre is – de koncertre szerencsére nem –, pedig még csak most jön az iskolakezdés. Azt persze mindenképpen hozzá kell tenni, hogy nálunk nagyságrendekkel jobb a járványhelyzet, mint az Egyesült Államokban, és a koronavírusra adott kormányzati reakció is jóval egységesebb itthon.
Az egyéni fegyelem a legnagyobb fegyverünk
Mikor robbanhat be újra a koronavírus-járvány Magyarországon? Mennyire lesz súlyos a második hullám? Szükség lesz újabb szigorú korlátozásokra? Megint be kell zárni az iskolákat? Megmutatjuk a forgatókönyveket.
Így nem tűnik teljes képtelenségnek az, hogy Kásler Miklós szerint szeptember elsején meg lehet kezdeni a hagyományos oktatást, de a miniszter bejelentése óta eltelt napok alapján azért egyáltalán nem biztos, hogy pár hét múlva is ugyanez lesz a helyzet. Nem is olyan régen egy rakás focistánál és vízilabdázónál mutatták ki a fertőzést, majd a Pécsi Tudományegyetem mondta le az összes gólyatáborát, miután egy táborban többen megfertőződtek, és hasonló történt a Corvinuson is. A napokban még az államigazgatásban is felütötte a fejét a vírus: Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója fertőződött meg, majd ezután több kormánytag karanténba került. Pénteken ráadásul országszerte 132 új fertőzöttnél mutatták ki a koronavírust, és 1100 fölé emelkedett az aktív esetek száma – ilyen mértékű növekedésre utoljára júniusban volt példa.

A fentiek fényében máris egy fokkal aggasztóbbnak tűnik a helyzet, de néhány szabályt még így is túlzóan szigorúnak tűnhet. A Kásler által augusztus végén megerősített, ám még korábban közzétett, az intézményvezetőknek megküldött járványügyi intézkedési tervben szereplő javaslatok érintik a távolságtartást, a fertőtlenítést és az iskolába érkezés módját is. Ajánlások vannak többek között arra, miként lehet elkerülni az iskolába érkezéskor a torlódást – például több ajtón lehet belépni az intézménybe –, de a javaslatok között vannak a tantermek nagyságára, a közösségi termek használatára, az iskolakezdésre, az étkeztetés megfelelő körülményeinek kialakítására vonatkozók is.
Emellett szó van benne arról is, hogy kézfertőtlenítésre lehetőség lesz az iskola kapujánál és minden egyes közösségi helyiségben, valamint hogy minden iskolában – meghatározott fertőtlenítőszerrel – nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt mindennap meg kell ismételni. Maszkot ugyanakkor nem lesz muszáj viselni, és kötelező lázmérés sem lesz. A napokban ugyanakkor Pölöskey Péter gyermekorvos osztott meg egy hosszabb tájékoztatást a Nemzeti Népegészségügyi Központ kisebb módosításokkal jelenleg is hatályos, júniusi eljárásrendjével kapcsolatban, mely alapján
- a koronavírus gyanújának minden olyan gyereknél fel kell merülnie, akinél egy nagyjából bármilyen betegségben szenvedő gyerekre ráillő tünetegyüttesből akár egy is jelentkezik;
- ebben az esetben pedig a gyereknek legalább 10 napig otthon kell maradnia, mielőtt visszamehet az iskolába, akkor is, ha már korábban jól van.
Pölöskey szerint ez a járvány további terjedésének megelőzését szolgálják, de egyéni és családi áldozatvállalások árán. Szerinte egyébként elsősorban a gyakoribb, nagyobb számú tesztelés segíthetne a túlzottnak látszó szigor enyhítésén, de azt egy későbbi posztban kiemelte, hogy ha már ez a helyzet, akkor inkább készüljön fel rá mindenki a lehető legjobban. Mint írta, a koronavírus-fertőzés klinikailag megkülönböztethetetlen más, banális vírusos megbetegedéstől, ezért nagyon fontos, hogy ne keressük a kiskapukat.
Koronavírus: az öndiagnózis a legnagyobb marhaság
Hiába hall olyasmit, hogy bizonyos tünetek alapján megkülönböztethető az influenzától, ez nemcsak haszontalan, de veszélyes tanács is. Összeszedtük, mit lehet tudni a különbségekről, és mit nem.
(Borítókép: A távolságtartási szabályok betartásával rendezett záróünnepség egy Illinois-i középiskolában 2020 májusában. Fotó: Scott Olson / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
tegnap, 13:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
tegnap, 07:04
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
3 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
tegnap, 12:33
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
4 órája
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Tech-Tudomány
Már chipet tervezett a mesterséges intelligencia, ami működik is
Leveszi a terhet az emberek válláról, ha hagyják.
február 26., 20:34
- Tech-Tudomány
Horrorfilmekbe illő humanoid robottal sokkol egy lengyel startup
A Clone Robotics fejlesztésétől garantáltan feláll a hátán a szőr.
február 26., 18:17
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
5 órája
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
tegnap, 17:56
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
50 perce
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44