Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Virgil
1 °C
5 °C

Koronavírust kutatóknak dolgoznak az Eve Online játékosai

2020.11.11. 06:57
A többjátékos sci-fi közösségi MMO játékosai minijátékokat teljesíthetnek, amelyeknek az a célja, hogy a kutatók megértsék a koronavírus működését.

Az említett játék úgy működik, hogy az Eve Online játékosai virtuális sejtpopulációkat jelölnek ki, és így a kutatók kielemezhetik, hogy a vírus hogyan hat az immunrendszerünkre.

A játékosok zöme kifejezetten lelkes, hogy egy ilyen projektben részt vehet. Jesse, az egyik Eve Online-kockajátékos például szinte le sem tud szakadni erről a minijátékról.

Eleinte az tetszett, hogy ez mennyire könnyen, egyszerűen és praktikusan működik. Másodsorban pedig annak örültem, hogy ez ugyanakkor releváns is számomra. Végre hozzám is kötődik ez a minijátékon keresztül működő kutatás. Itt ülök, a saját játékomban, és mialatt várok a flottámra, addig valami olyasmivel foglalkozom, amellyel információt találunk a Covid–19-ről.

Eddig több mint 171 000 játékos teljesített 47 millió mini-játékfeladatot, ez a tudósok munkájára átszámítva összesen 36 évnyi kutatást jelentene.

David Ecker, az Eve Online vezető producere büszke arra, hogy ezt a komoly projektet, amelytől emberi életek is függhetnek, gamifikálni tudták.

Igazi ösztönzőerő az emberek számára, hogy ez a projekt erősíti a játékélményüket is. Ez egyben a közösség szíve-lelke is. Egyrészt nagyon élvezik ezt a játékosaink, másrészről pedig egy igazán fontos cél érdekében is játszanak.

Összesen 707 000 egyedi feladatot kellett a játékosoknak a megoldaniuk. Ennek köszönhetően a tudósoktól átveszik azt a munkát, hogy minden egyes kombinációt megvizsgáljanak a vérvizsgálatok során. A különféle ábrákat laikusoknak megmutatva, ők maguk is felfedezhetik a releváns mintákat, az eredményeket pedig továbbítják a tudósoknak.