Emma
-2 °C
6 °C

A zen és a zsebvideózás művészete

Xiaomi MI 10T Pro teszt

2020.11.14. 11:36
A Xiaomi immár a világ harmadik legnépszerűbb mobiltelefon márkája. Kibontottuk, megfogdostuk és kipróbáltuk legújabb csúcsgépüket a MI 10T Prót.

A Xiaominál kikaparták a gesztenyét, jól csinálnak valamit, sőt tehetségükhöz szerencse is társul, mert komplikált körülmények között, amit az Apple fáziskésése és konkurens honfitársat, a Huaweit sújtó szankciók jellemeznek, a keményen versengő ipar zakóinak átizzadt hónaljai alól előlépve a harmadik helyet szerezték meg a globális eladási listán. Tömörebben: jó telefonokat csinálnak, bár jelen sorok szerzője erről nem rendelkezett korábbi a priori tapasztalattal és így nem volt ezírányú meggyőződése sem. A teszt ezt némileg korrigálta.

A pakk

Az az érzet, hogy a pénzünkért nem csak egy odavetett valamit kapunk, már a doboz kinyitásánál elkezdődik. A MI 10T Próval nem csak USB-C kábelt és gyorstöltőt, de átlátszó védőtokot is kapunk és ebben nem az is olcsó plasztikdarab birtoklása a lényeg, hanem az, hogy azon nyomban indulhatunk az eszközzel a piacra poloskát csapkodni.

Kevésbé vidám benyomás, hogy kapunk egy USB-jack átalakító a fülhallgatóhoz. Így már a telefon kézbevétele előtt szembesülünk azzal, hogy az eszközön nincs audió csatlakozó. Ez bizony jackdugót állít annak a hátába, aki pár éve azon röhögcsélt, hogy az Apple képes volt kihagyni az iPhone-ból ezt az egyetemes technikai vívmányt és hogy meg is forgassuk kicsit a hengeres alakú pengét: az eszköz nem vízálló, a hiátus tehát nem célszerű, csupán helyet spórol, de azt legalább jól teszi (ld. akkumulátor). 

Külső

A kínai telefonoknál fontos a menő szín, de nem mindenkihez passzol a pónipink, barackospezsgő, vagy hónaljkék színű előlap. A MI 10 "Deep Space" színezetet kapott, ami egy sötétszürke tükröződő bevonat, kifejezetten férfias, mint a csehszlovák Avia teherautó szétszerelt váltójában az olajos acél fogaskerekek.

A külső másik feltűnő eleme a kitüremkedő kamera blokk. Nem csak a letett-telefon-miért-billeg-fóbia miatt lehet ez aggasztó: a kamera azért türemkedik ki, mert nagyon jó, de ez kap majd a legtöbbet (fizikai behatásból), persze lehet, hogy bírni fogja.

Belső

A MI 10T belsejében Snapdragon 865 processzor ketyeg. 8GB RAM és 128 GB háttértár jutott bele, ez nem is bővíthető.

Nagy erőssége a telefonnak az 5000MAh-s akkumulátor, ezt az energiára éhes, nagy és fényes 6.67" FHD IPS LCD indokolja is. A kijelző egyébként takarékosan a használathoz igazítja a képfrissítési rátát. Lényeg: hogy fél nap intenzív használat (egy óra játék és GPS, fotózás és videózás) 30 százalékot vitt el, normál napi rutinban két napot kacagva teljesít a telep.

A nagy lencséjű, 108 megapixeles Samsung eredetű optikai stabilizált apertúra a fő kamera. További két kiegészítő kamera található a hátlapon és egy a kijelzőbe lyukasztva, ezekkel egyszerre is tud a gép felvételt készíteni. Pro változat lévén fotózés és videózás terén kiemelkednek a képességei. Az eszközzel 8K felbontásban 30 kép/másodperc rögzítési sebességgel készíthető videó. Különösen tetszett videó Pro módban az ultraszéles látószögű felvétel.

Ami a kezelőfelületet illeti, az Android fürgén teszi a dolgát, nagyon könnyen megszokható, különösen idegtépő szokásokat nem fedeztünk fel benne.

Összegzés

A Xiaomi Mi 10T Pro 2020 őszén kétszázezer forint körül (vagy valamivel alatta) szerezhető meg. Csalódást nem fog okozni sem annak, aki a kamera miatt veszi, sem annak, aki napi használatra keres sokáig üzemképes eszközt. A priori tapasztalatok birtokában érthetővé a márka sikerének titka, ami leginkább a gazdaság, technika és szellem egyensúlyaként fogható fel. Ezt, mint már sokan mások, mi is elfogadnánk.