Az Apple szerint a Facebook üzleti modellje erőszakhoz vezet
További Tech-Tudomány cikkek
A héten újra fellángolt a két óriás, a Facebook és az Apple tavaly óta folyó nyilvános viszálykodása, amelyet az Apple személyes adatok kezelésével kapcsolatos szabályváltoztatása váltott ki. A felhasználóknak a jövőben hozzá kell járulniuk az adataik harmadik fél általi kezeléséhez, ez azonban potenciálisan fenyegeti a Facebook hirdetési bevételi forrásait.
Közösségi oldala tavaly azzal vádolta az Apple-t, hogy megtartja magának a felhasználók adatait és visszaél piaci erőfölényével. Zuckerbergék még a Fortnite nevű játék miatt kirobbant perbe is beszálltak, hogy visszavágjanak.
Adjonisten
Január a tech cégek üzleti gyorsjelentéseinek szezonja, a Facebook a héten jelentett befektetőinek. Csupa jó hírük volt: 11 milliárd dolláros nyereséget termeltek, ami a hirdetési bevételek 22 százalékos növekedésének volt köszönhető.
Mark Zuckerberg a jelentésben megragadta az alkalmat, hogy az Apple-t támadja. A közösségi oldal alapítója szerint az Apple nem hirdetésekből él, mégis visszaél piaci erejével és folyamatosan bevatkozik az eszközeikre telepített alkalmazások működésébe. Azzal vádolta továbbá a cupertinóiakat, hogy ki akarják szorítjani a Messengert és WhatsAppot operációs rendszereikből és ezt a minden eszközükre előre telepített iMessage alkalmazással fogják elérni.
A Facebook vezér szájából elhangzottak az Information értesülései szerint egy előkészítési fázisban lévő Apple elleni per alapvető elemei.
Fogadjisten
Az Apple ugyancsak nagyon nyereséges negyedévet zárt, története során először jelentett be 100 milliárd dollár feletti negyedéves bevételt. A legnagyobb húzóerő az új iPhone volt, amely a tavalyi télhez képest 17 százalékkal emelte a telefon üzletág eredményét, és az elemzők várakozásait is túlszárnyalva 65,5 milliárd dolláros bevételt termelt.
Az Apple vezére, Tim Cook egy adatvédelmi konferencia megnyitóbeszédében reagált Zuckerberg szavaira. Cook a Facebookot név szerint nem említve jelezte, hogy szerinte a szóban forgó cég üzleti modellje a felhasználók félrevezetése és adataikkal való visszaélés.
Túl sokan kérdezik, hogy "Mi az amit még megúszhatunk?", ahelyett hogy azt kérdeznék "Mik a következmények?"
Mik a következményei annak, hogy ha az összeesküvés elméleteket és az uszítást emeljük ki, mert az jobban megragadja a felhasználók figyelmét?
- fogalmazott Tim Cook.
Ne tegyünk úgy, hogy ennek nincs ára - a polarizáció, a bizalomvesztés és igen, az erőszak. A társadalmi dilemma nem válhat társadalmi katasztrófává.
A szócsata egyik célja a közvélemény megnyerése, de nem ismert, hogy ebben melyik fél áll jobban. Annyi biztos, hogy a Facebook a felmérésekben rendszeresen a leggyűlöltebb amerikai vállalatok között végez. Ugyanakkor az is valószínű, hogy az Apple túlbecsüli az emberek személyes adatokhoz való ragaszkodását - friss felmérések szerint ugyanis sokan választanák azt, adataik révén maguk legyenek áruba bocsátva, mintsem hogy fizetni kelljen valamilyen termékért, vagy szolgáltatásért.