Albin
0 °C
10 °C

Eladták a hackerek a Witcher 3 és a Cyberpunk 2077 forráskódját

2021.02.12. 21:11
A kiberbűnözők a komoly cégeket idéző kifejezéssel élve egy „mindkét fél részéről elfogadható ajánlattal” véget ért aukció során eladták 1 és 7 millió dollár közötti, ismeretlen áron a Cyberpunk 2077, a Gwent és a The Witcher 3 forráskódját a darknetes információkat közlő KELA tweetje szerint.

Nemrég írtunk arról, hogy maga a CD Projekt RED jelentette be, hogy hackertámadás áldozatává vált a cég, és a tolvajok dokumentumokat, fájlokat loptak el. Különösen érzékenyen érte a céget, hogy meglovasították a játékaik forráskódját, ami egyelőre átláthatatlan negatív következményekkel járhat. Azóta egyébként kiderült, hogy a hackercsoportot, aki az „akciót” végrehajtotta, 

HelloKitty-nek hívják

és rendszeresen foglalkoznak zsarolóvírusos támadásokkal.

Először? Másodszor? Harmadszor? Elkelt!

Az események rendesen felpörögtek és miután a CDPR világosan közölte, hogy nem fognak fizetni, a hackerek aukcióra bocsátották a forráskódokat, már el is adták azokat egy ismeretlen vásárlónak. Minderről a darkwebet állandóan figyelő KELA tájékoztatta a nagyérdeműt egy Twitteren kiadott közleményen keresztül.

Az eladás részét a következő játékok forráskódjai képezték: The Witcher 3, Cyberpunk 2077 és a Gwent (ez a Witcher 3-ból ismert kártyajáték külön, online verziója). Érdekesség, hogy a vevő – talán biztonsági okokból, saját magát védve - végül nem azon a dark webes orosz fórumon tette meg az ajánlatát, ahol az árverés eredetileg elindult.

A kikiáltási ár 1 millió dollárról indult, 7 millió volt a villámár, amiért azonnal el lehetett vinni a teljes csomagot, de a poszt szövege alapján végül a 

villámár alatt

került értékesítésre a lopott „árú”.

Most akkor mi történhet?

A videójátékok forráskódja természetesen erősen védett szoftveres információ, ezeket ellopni, tovább értékesíteni és megvenni egyaránt súlyos bűncselekménynek számít. Ugyanez igaz arra is, ha ezt a forráskódot bárhol felhasználják – beleértve egy másik videójátékban is. Olyannyira nem szabad ugyanazt a kódot felhasználni, hogy az eredeti programozók, ha másik céghez kerülnek, még elvileg a saját tudásukat sem használhatják fel arra, hogy teljes egészében ugyanazt a szoftveres megoldást használják fel, vagy animációt készítsék el egy másik játékhoz, mint amit az előző cégnél használtak.

A Middle-earth: Shadow of Mordor megjelenése után robbant ki egy olyan botrány, hogy a játéknál a főszereplő animációja, mozgása (például a falra mászás, vagy a harc) feltűnően hasonlított az évekkel korábban megjelent Assassin's Creed II-ére és azt rebesgették, hogy 

ugyanaz a programozó, ugyanazt a kódot használta fel.

Majdnem perre is ment a Ubisoft, de végül is ismeretlen okokból ejtették a vádakat és az egész ügy elsikkadt.

Most akkor ez azt jelenti, hogy várhatóan gátlástalanul felhasználják a Witcher 3 és a Cyberpunk 2077 kódját és majd készülődő tripla A játékok klónjaiban? Akár ez a forgatókönyv is megtörténhet, de azért eléggé valószínűtlen.

asd
Fotó: cyberpunk.net

Egyrészt a CD Projekt ugyanúgy perelhetnék a lopott szoftvert használó céget és ha megnyerik, hatalmas büntetést szabnak ki a „tolvajokra”. Másrészt például a Witcher 3 alapjait felhasználva már nem kevés játék készült és egyébként sem valószínű, hogy sok értelme lenne pontosan ugyanazt a szoftvert felhasználni egy másik, hasonló kaliberű játékban.

Bár nem olcsó egy új motort lefejleszteni, tekintettel az egyéb, járulékos problémákra, akkor már bármilyen cégnek jobban megéri a nulláról írni egy saját szoftvert, hisz, ha lebuknak, sokkal többet veszíthetnek, mint az esetleges beleölt fejlesztési költség és idő. Itt tehát esélyesen másról lehet szó, a tényleges okokat - amelyek alapján valaki többi millió dollárt adott ki a „lopott szajréra” – még nem ismerjük, talán, nem is fogjuk soha megismerni.