Salamon
-1 °C
13 °C

A parkolóházak mumusaivá válhatnak az elektromos autók

2021.02.18. 18:36
Az akkumulátor nem oltható. Egy német vizsgálat szerint a parkolóházban keletkezett tűz veszélyezteti a vasbeton szilárdságát.

Trendi lett környezetvédelem címén gőzerővel támogatni az elektromos autózás eszményét. Nem véletlen, hogy a luxus autókat gyártó cégek is tervezik, hogy teljes egészében ilyen típusú járművek gyártására állnak át. Hogy a technológia még nem teljesen kiforrott, arra hiába próbálja több szakértő is évek óta felhívni a figyelmet. Pedig alternatív, környezetkímélő megoldásokból nincs hiány: például a hidrogéncellás meghajtás hasonló, sőt akár jobb eredményekkel kecsegtet, mint a jelenleg széles körben támogatott teljesen elektromos, akkumulátoralapú rendszer.

Érdekes, hogy a  véleményformálók haragja valamiért kizárólag a személyautókra sújtott le, pedig az online áruházak kiszállításait végző kisteherautók, a maximális profit miatt just-in-time rendszerben folyamatosan ingázó, 40 tonnás kamionok tíz- és százezrei is dízelmotort használnak, ráadásul jelentősen nagyobb mértékben szennyezik a levegőt, mint a személyautók lassan teljesen betiltott, részecskeszűrős turbódízelei. És akkor a modern gazdaság vérkeringését jelentő konténerek és ömlesztett árut szállító óriási hajók kétütemű(!) dízelmotorjairól nem is beszéltünk.

Az interneten több üzemszerű használat és/vagy töltés mellett is lángoló elektromos autókról szóló videót látni. A legtöbb elektromos autóban lítiumionos akkumulátorok tárolják az energiát, és ezen eszközök tűzvédelmi kockázata miatt például repülőgépen bizonyos tömeg felett már évek óta tilos a szállításuk.

Az általuk jelentett veszélyre az Országos Katasztrófavédelem saját, szakmai újságában már 2018-ban felhívta egy tanulmány a figyelmet (itt érhető el PDF-ben), nagyobb visszhangot azonban ez sem váltott ki, amelyet részben ezen járművek viszonylag alacsony száma magyaráz. Ez azonban most változni látszik. Egy tűz nyomán ugyanis Németország egyik településén kitiltották az elektromos és hibridautókat a mélygarázsokból.

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!
Fotó: Andrew Matthews – PA Images / Getty Images Hungary

Hagyni kell kiégni

Egy múlt év szeptember 7-én kigyulladt és leégett autó nyomán a németországi Kulmbachban hónapokra le kellett zárni a bajor kisváros mélygarázsát. Az öreg Golf oltása nemcsak, hogy 195 000 eurós (kb. 70 millió forintos) kárt okozott az épületben, de statikai vizsgálatokat is indokolt.

Az eset alaposabb kockázatelemzéshez vezetett, amelyből kiderült, hogy milyen veszélyt jelentene egy elektromos autó kiégése egy mélygarázsban. A mélyépítési hatóság vezetője közölte, hogy elegendő mennyiségű hő hatására a vasbetonban elolvad az acél, és az egész építmény beomolhat.

A lítiumakkumulátorokat, ha egyszer lángra kapnak, nem lehet eloltani. Az egyetlen lehetőségünk hagyni őket kiégni. A tűzoltóság mindössze annyit tud tenni, hogy hűti őket, de még így is van, hogy napokig tart az égésük. Erre a mélygarázsok tervezésekor és engedélyezéskor egész egyszerűen nem gondoltunk. A fentiek miatt az elektromos és hibridautók nem parkolhatnak a mélygarázsban

– tette hozzá a helyi tűzoltóság szakértője.