Géza
1 °C
16 °C

Nagy hatással van az életünkre a halürülék

2021.02.19. 09:43
A halak ürüléke tele van szénnel, az óceánok pedig tele vannak halürülékkel, és ez kiegyensúlyozza az atmoszférát.

Egy új kutatás szerint az óceánokban található szén 16 százaléka halak által légzés útján vagy anyagcseretermékként kerül a vízbe.

A tanulmányunk elsőként próbálja megmutatni, hogy milyen hatással vannak a halak a szén körforgására

 – mondja Grace Saba, a Rutgers Egyetem ökológusa. 

Nem létezik túl sok kutatás a föld vizeiben élő halakban lekötött szén mennyiségéről, ezért Saba bevallása szerint elég sok a bizonytalanság az új becslésekben. A kutatók tíznél kevesebb tudományos dolgozatot találtak a szén körforgásról és a halürülékről.

Az ürülék az egyik legjelentősebb szénforrás az óceánok mélyén. Korábbi kutatások szerint a hengeres halkakák különös módon nem esnek szét a vízben, és süllyedés közben akár több ezer métert is sodródhatnak.

A többnyire rövid távú, nagy helyi különbségeket mutató kutatásokból rendelkezésre álló információk alapján is megállapítható, hogy a halak nagyobb szerepet játszanak a szén körforgásában, mint eddig gondoltuk

– mutatott rá Saba.

Az óceáni ökoszisztéma alapját a fotoszintetizáló planktonok képezik, az általuk megkötött szén-dioxid vagy velük együtt elsüllyed, vagy bekerül a táplálkozási láncba.

Épp védi a környezetet
Épp védi a környezetet
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

Az a szén, ami olyan mélyre süllyed, ahová már nem ér el a fény, évszázadokra vagy még tovább fogságba esik vagy lekötődik a mélyben. Ez a folyamat egy olyan természetes elnyelő mechanizmus, ami ellensúlyozza a szén-dioxid-kibocsátást

– magyarázta Saba.

Eddig ismert volt, hogy a krillek és planktonok jelentős mennyiségű szenet kötnek meg, de a halkaka szerepe csak most merült fel. A becslések szerint évente 1,65 milliárd tonna süllyed halürülék formájában a tengerek fenekére.

A halak és anyagcseréljük tehát nagyon fontos szerepet játszanak az atmoszféra egyensúlyában, és ebbe komolyan beavatkozik a halászat, illetve különösen rossz hatással lehet rá a mélytengeri olajbányászat.