
Rangos osztrák díjjal tüntetik ki Karikó Katalint
Az Osztrák Iparegyesület száz éve alapított díjával tüntetik ki Karikó Katalin magyar kutatóbiológust, biokémikust, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját. A BioNTech német gyógyszergyár alelnökének és kutatásvezető biokémikusának a nevéhez fűződő lipidtechnológia kifejlesztéséért ítélték oda a Wilhelm Exner-érmet.
Karikó Katalin szerint több magyar szakembernek köszönhető, hogy hatásos a vakcina
Persze szeretünk túlzásokba esni, de most azt mondani, hogy magyar ész volt benne, talán nem túlzás – fogalmazott a biokémikus.
Díszdoktori címet kap Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetemtől
A szenátusa egyhangúlag támogatta a döntést.
A kutató szabadalma képezi a harmadik generációs RNS-oltóanyagok alapját, így a Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni vakcinájának magját is. Az általa kifejlesztett technológia nemcsak a Covid–19-vakcinák, hanem más − rák, szélütés, illetve cisztás fibrózis elleni − gyógyszerek bázisát is képezi.
Az Osztrák Iparegyesület (ÖGV) alapítványának díját idén Karikó Katalin mellett az olasz organikus bioelektronika úttörője, Luisa Torsi kapta.
Az idei díjazottak „felismeréseikkel nagy jelentőségű ipari fejlesztéseket ösztönöztek, fellendítették a vállalkozói tevékenységet, és közvetlen társadalmi hasznot hajtottak” − mondta Stephan Blahut, az ÖGV főtitkára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Újabb forradalmi áttörés született a kvantumfizikában
Szuperszilárd halmazállapotú fényt hoztak létre a kutatók.
3 órája
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Fontos chipgyártási monopóliumot törhet meg Kína
Saját EUV litográfiai berendezést építenek.
1 órája
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23