Először repült másik bolygón ember alkotta eszköz
További Tech-Tudomány cikkek
Hétfő reggel sikeres repülést végzett a Marson a NASA Perseverance Mars-járója fedélzetén érkezett Mars-helikopter, az Ingenuity. Az eszköz magyar idő szerint fél tízkor indult első útjára, amely 40 másodpercig tartott. Első útja során háromméteres magasságba emelkedett, fekete-fehér fotókat és nagy felbontású videót készítve.
Az Ingenuity felszállását az elmúlt héten hibajelzések miatt egymás után kétszer is elhalasztották, és korrigálták a repülést irányító szoftvert.
Az eszköz a sikeres repülést követően várhatóan minden harmadik-negyedik marsi napon száll majd fel. Várhatóan az ötödik repülése során merészkedik majd igazán távoli, ismeretlen területre.
Az Ingenuity az első ember alkotta eszköz, amely másik bolygón repülést végzett. A történelmi útra magával vitte az első repülőgép 117 évvel ezelőtti repülésének emlékére a Wright fivérek gépének egy darabját. A Mars-helikoptet öt éven át fejlesztették az amerikai szakemberek.
A marsi légkör sűrűsége a földinek csupán 1 százaléka, ezért a helikopter légcsavarjainak jóval keményebben kell dolgozniuk, hogy ugyanazt az emelőerőt produkálják az 1,8 kilogrammos eszköz felemeléséhez. Ezt azt jelenti, hogy a szénszálas légcsavarok percenként 2500 fordulatot tesznek, szemben a földi helikopterek 600-800-as fordulatszámával. Az eszköznek önállóan kell repülnie, mivel az irányítók olyan messze vannak, hogy húsz perc alatt érkezne meg egy manőverre adott utasítás. Ezenkívül már csak fel kell tudnia töltenie magát napeleme segítségével, és kibírni az éjszakai mínusz 90 fokos hidegeket.