
Ha nem vonunk ki egymilliárd tonna szén-dioxidot, jön a globális katasztrófa
Egymilliárd tonna szén-dioxidot kell kivonni a légkörből 2025-ig, hogy a katasztrofális felmelegedés elkerülhető legyen – állapította meg egy szerdán közzétett jelentés, amit az MTI szemlézett. A 2015-ös párizsi klímacsúcson több mint 190 ország írta alá, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fokban korlátozzák az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez képest. Sok tudós azonban úgy véli, hogy az üvegházhatású gázok jelentős kibocsátásának csökkentésére tett ígéretek mellett szén-dioxid-kivonási technológiákra is szükség van.
Ha nem sikerül egy gigatonnányi szén-dioxidot kivonni, nem érhető el az 1,5 fokos klímacél
– áll a Koalíció a Negatív Emisszióért (CNE) nevű szervezet és a McKinsley tanácsadó cég legfrissebb jelentésében. A kutatók szerint
- 2025-ig egymilliárd tonna szén-dioxidot,
- ezután pedig évente több mint egymilliárdot
kellene az atmoszférából kivonni.
A jelenleg fejlesztés alatt álló projektek 2025-ig mintegy 150 millió tonna szén-dioxid eltávolítására lesznek elegendőek, ami töredéke a szükségesnek
– figyelmeztet a jelentés.
Az úgynevezett negatív emissziós projektek között szerepelnek a kibocsátott szén-dioxid felszívására és tárolására szolgáló bioenergiatervek, a szén-dioxid közvetlenül a levegőből való kiemelését célzó technológiák, valamint természetes megoldások, például az erdősítés. A jelenlegi technológiák drágák, a jelentés szerint azonban a technológiák fejlesztése és kiterjesztése alacsonyabb költségekhez vezetne. Az átlagos költség tonnánként valószínűleg 41–138 dollár (12–40 ezer forint) lesz 2050-re.
Nyíregyházán is elstartolt a zöld busz program
A Greenpeace tavalyi mérése szerint egy buszmegállóban nagyjából háromszor akkora volt a nitrogén-dioxid koncentrációja, mint másutt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Újraírja Pompeji katasztrófáját az üveggé vált agy
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
március 7., 12:44
- Tech-Tudomány
Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitestet találtak a közelben
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
tegnap, 06:01
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Megkóstolhatóvá válhat a virtuális valóság
Az új elektronikus eszköz segítheti az online kereskedelmet.
tegnap, 13:11
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
március 5., 21:05
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
Hemzsegnek az interneten a kiskorúakat veszélyeztető chatbotok
Pedofilok eszköze lehet és önveszélyes viselkedéshez vezethet a mesterséges intelligencia.
tegnap, 16:49
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03