Judit, Xénia
19 °C
34 °C

Megisszuk, megesszük, belélegezzük, de a hatását nem tudjuk

DSC1833
2021.07.01. 06:04
A mikroműanyagok tulajdonságairól és veszélyeiről beszélt az Indexnek Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa.

Évente mennyi mikroműanyagot iszik meg egy átlagos magyar?

Ha kimondottan az ivóvizet nézzük, egy nemzetközi tanulmány szerint évente 90 ezer darab mikroműanyag-részecskét visz be a szervezetébe az, aki főleg palackozott italokat fogyaszt. Aki pedig kizárólag csapvizet iszik, az „csak” körülbelül 4000 műanyag darabkát nyel le.

Mikroműanyagnak ugyebár az 5 mm-nél kisebb plasztikdarabkákat nevezzük. Akad köztük olyan, amelyet már eleve ilyen apró méretben gyártanak le, például a kozmetikai termékekben található mikrogömbök, a többi pedig a nagyobb műanyag termékek roncsolódása, aprózódása révén jön létre. Ha például belegondolunk, hogy egy átlagos mosás során megközelítőleg 700 ezer szál válik le a ruháinkról a mosógépben, akkor az sem lehet meglepő, hogy a szálforma az egyik legelterjedtebb a mikroműanyagok körében. De jelentős mennyiséget képviselnek a gépjárművek gumiabroncsairól, fékbetétjeiről leszakadó törmelékek és a különböző útjelzésekből a járművek és az időjárás hatására távozó apró darabkák is.

Általánosságban elmondható, hogy mikroműanyag-kibocsátás 77 százaléka köthető a háztartásokhoz, a fennmaradó rész ipari eredetű. A mikroműanyagok ott vannak a konyhasóban, a cukorban, a mézben, a sörben, de kimutatták már őket levegőből, talajból, óceánokból, tengerekből, édesvizekből. 200 olyan tengeri faj szervezetében találtak már mikroműanyagokat, amiket ember is fogyaszt. Megisszuk, megesszük, belélegezzük tehát – miközben fogalmunk sincs róla, hogy hosszú távon milyen hatással lesz a szervezetünkre.

Mit tudunk ma az egészségügyi kockázatokról?

Ezek becslése nagyon komplex feladat, mert nem egyetlen anyagról, hanem anyagok egy csoportjáról kellene megmondanunk, hogy miként hatnak ránk. Ráadásul az is mást okozhat, ha lenyeljük, és az is, ha belélegezzük. Az biztos, hogy minél nagyobb egy műanyag darabka, annál nagyobb eséllyel ürül ki a szervezetünkből. A legkisebbek viszont akár a sejtjeinkbe is bejuthatnak. A mikroműanyagok nagy része a széklettel távozik, de a bennmaradó mintegy tíz százalék felszívódhat, és akár emésztőrendszeri gyulladást is okozhat.

A szennyvíztisztítók képesek kiszűrni?

A hagyományos szennyvíztisztítási módszerek elég jó hatásfokkal távolítják el a mikroműanyagokat, de a visszamaradó mennyiség még így is jelentős. Egy 2019-es hazai vizsgálat szerint a szennyvíztelepre befolyó szennyvíz átlagosan 1794 darab részecskét tartalmaz literenként, ennek közel 90 százalékát a szálas műanyagok teszik ki egyébként. Tisztítás után a víz literében 221 darab műanyagrészecskét mutattak ki, vagyis a mikroműanyagok közel 88 százalékát tudták eltávolítani. Egy nagyobb szennyvíztelep napi mikroműanyag-kibocsátása elérheti a 4000 milliárd darabot.

Mi lesz azzal, ami fennakad a rostán?

A szennyvíziszapba kerül, ennek egy kilogrammjában az imént említett hazai kutatás során átlagosan 7320 darab részecskét találtak. A szennyvíziszap egy részét felhasználja a mezőgazdaság, a mikroműanyagok terjedésében az iszap tehát még nagyobb jelentőségű lehet, mint a tisztított szennyvíz.

Ezt az iszapot nem lehet továbbszűrni?

Ígéretes technológiák vannak erre, de egyelőre még kísérleti fázisban, és igen költségesek is. Ezt a problémát nem fogjuk tudni kizárólag az ivó- és szennyvízkezelési technológiák fejlesztésével megoldani, radikálisan újra kell gondolnunk a műanyagokhoz fűződő viszonyunkat.

Akár a vízhálózat alkotóelemeiből is leválhatnak, kioldódhatnak mikroműanyagok?

Végeztek már ilyen vizsgálatokat négy hazai vízmű területén, és több mintából polietilént és politetrafluor-etilént mutattak ki. Előbbi a vízvezetékrendszerekben használt úgynevezett KPE-csőből származhat, utóbbi pedig a tömítéshez használt zsinórból. A vízhálózatba beépíthető termékek engedélyeztetése során ugyanakkor ma már vizsgálják, hogy olyan műanyagot ne lehessen felhasználni, melyből bizonyos adalékanyagok jelentős mennyisége oldódhat ki.

A műanyag flakonokra, melyekből az üdítőket isszuk, van ugyanilyen előírás?

Ebben a témában nem vagyok járatos, de azt tudom, hogy minden olyan műanyagra, amely élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerül(het), szigorú szabályok vonatkoznak. A jogszabályok kioldódási határértékeket állapítanak meg, vagyis ezeket a határértékeket meghaladó mennyiségben nem juthatnak ki a káros anyagok az élelmiszerekkel érintkező műanyagokból. Sőt, az ilyen műanyagoknak nyomon követhetőeknek is kell lenniük, hogy egy esetleg hibás vagy károsanyag-kibocsátás szempontjából aggályos termék visszahívható legyen.

Mindent összevetve: a hazai csapvíz egészségesnek mondható?

A magyarországi ivóvíz biztonságos, a benne kimutatható mikroműanyagok mennyisége még nem éri el a kockázatos mértéket. Ebben fontos szerepe van annak, hogy Magyarországon a közműves ivóvízellátás 94 százaléka felszín alatt vízbázisból származik, ez pedig jóval kevésbé kitett a szennyeződésnek, mint a felszíni vizeink. Ugyanakkor ma még nem létezik egységes, mindenki által elfogadott módszertan arra, hogy hazánk vizeinek mikroműanyag-szennyezettségét átfogóan mérjük, követve a változásokat is.

A természetes vizeink mennyire szennyezettek?

Kutatások azt találták, hogy a Dunában, a Tiszában, a Rábában és az Ipolyban is kimutathatóak a mikroműanyagok – a Dunában köbméterenként mintegy 50 részecske. Osztrák vizsgálatok alapján a Duna által szállított mikroműanyag mennyisége évente 530–1500 tonnára becsülhető; tehát már eleve szennyezetten érkezik hozzánk a folyó. Bár kevés a rendelkezésre álló adat, egy-egy pontminta összehasonlítása azt mutatja, hogy Budapest hozzávetőlegesen ötödével emeli tovább a Duna mikroműanyag-szennyezettségi szintjét.

A tiszai vízszennyezés közel két évtizedes probléma…

Szakértők számításai szerint óránként több millió mikroműanyag úszik le a Felső-Tiszán. Ez az érték nemzetközi szinten is jelentősnek mondható: 2017-es mérések szerint a 300 mikrométernél nagyobb részecskék koncentrációja köbméterenként 4,9 darab, a 15 és 300 mikrométer közé eső mikroműanyagok száma pedig 62,5 darab volt. Ennek elsődleges oka az ukrán és román oldalról érkező hulladék. A kármentesítés ugyan folyamatos és fontos, hosszú távú megoldást csak a hatékony környezetvédelmi diplomácia hozhat, vagyis az érintett országok hatóságainak együttműködése.

Ma kezdődik a „műanyagmentes július” (Plastic Free July). Milyen egészen konkrét dolgokat tehet meg egy átlagos polgár a hétköznapokban, hogy csökkentse a terhelést?

Tény, hogy a műanyagok könnyűek, tartósak és olcsók, de – mint az elmondottakból is nyilvánvaló – saját kényelmünk érdekében akár mérgező hatásoknak is képesek vagyunk kitenni magunkat és a földi élővilágot. Évente például annyi műanyaghulladék kerül az óceánokba, mint ha a Föld minden egyes lakója hetente beledobna egy szatyrot. Felül kell vizsgálnunk a rossz szokásainkat.

Ahol van más csomagolási alternatíva, ott igyekezzünk kerülni a műanyagot, különösen az egyszer használatos plasztikcsomagolásokat. Ha ragaszkodunk a mikrogömböket tartalmazó kozmetikai termékekhez, akkor keressük a műanyagmentes változatot, van például olyan termék is a piacon, ami mandulaőrleményt tartalmaz műanyagszemcsék helyett. Mosásnál válasszuk a folyékony mosószert a szilárd helyett, illetve amikor csak lehet, műszálas ruházati cikkek helyett válasszuk a természetes alapanyagokból készült textíliákat.

Utóbbiakkal ráadásul nemcsak a környezetünknek, hanem még a bőrünk egészségének is jót teszünk.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)