Akkor most iható a Balaton vize?

Évekkel ezelőtt meg kellett szakítani a második nyílt vízi Európa-kupa tíz kilométeres versenyét Balatonfüreden, mert Gyurta Gergely és az olimpiai bajnok Risztov Éva kórházba kerültek, ahogy két másik lengyel úszó is. Az orvosok kalici- vagy rotavírus-fertőzésre gyanakodtak, pár nappal korábban ugyanis garda- és angolnatetemek tömegeit látták a víz felszínén himbálózni. Mások a Balatonba ömlő, nem megfelelően tisztított kommunális szennyvízre gyanakodtak. 

Napokkal később végigszántotta a médiát, ahogy a gazdasági miniszter, a Balatoni Fejlesztési Tanács és a Magyar Turizmus Zrt. vezetői vállvetve belekóstoltak a magyar tenger vizébe egy borospohárból.

Nem volt ennyire bátor korábban Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter, aki élő adásban állította, hogy a Balaton vize emberi fogyasztásra alkalmas, de elhárította a páratlan lehetőséget, mondván, sajnos nem teheti, mert megfogadta, hogy nem iszik belőle. Anyósával azonban megitatná.  

Majdnem bedőlt minden

Valószínűleg ő is emlékezett még az évtizedekkel korábban rendszeresen elalgásodott Balatonra. Vagy éppen bomló angolnatetemekre a part mellett. Voltak évek, például az 1990-es évek elején, amikor szinte kiürültek a strandok, a nyálkás, habos, zöldes vízbe ugyanis nem sokan kívántak belecsobbanni.  

Ezek voltak a nevezetes algavirágzások, amelyek magas vízhőmérséklet és elegendő mennyiségű tápanyag (foszfor és nitrogén) esetén szinte minden évben előfordultak. A vízben lebegő kékalgák (cianobaktériumok) fontos szerepet játszanak a tó élővilágában, ám ha tömegesen elszaporodnak, nagy galibát okozhatnak. A kékalgák ugyanis toxinokat termelnek, ha érintkezünk velük, bőrkiütést, szemirritációt, ha lenyeljük, lázat, hasmenést, esetleg súlyosabb bajokat okozhatnak. 

Kékalga, ami zöld

Tápanyagot bőven biztosított a Zala folyón érkező és a környékről bemosódó műtrágya. A települések szennyvizét pedig akkor még egy az egyben bevezették a tóba. A tömegek által leharcolt és kellően felmelegedett víz pedig ideális élőhely a kékalgáknak, amely pillanatok alatt képesek annyira elszaporodni a kánikulában, hogy műholdról is jól látható (igen, neve ellenére inkább zöldes) kocsonyává változtatják a bársonyos vizet. 

Szerencsére mindez már a múlté. A környékbeli ipar és a műtrágyázás is visszaszorult, a Balatont felerészben vízzel ellátó Zala folyó pedig szűrve szállítja az utánpótlást. Körülbelül öt év alatt cserélődik ki teljesen a Balaton vize (már ha nem kell sürgősen leereszteni belőle a Sió-csatornán), a belé került szerves anyagok nagy része leszáll a tó iszapos üledékébe. 

Már-már euforikus hangulat lett úrrá a kutatók és a turisták között. 2000 után többnyire annyira alacsony volt az algaszint, hogy „a hullámzó Balaton ivóvíz-minőségű, nem tartalmaz káros anyagokat, így ha valaki belekortyol, nem betegszik meg” fordulatokra szinte fel sem kaptuk már a fejünket. Még a NASA és a Stanford Egyetem közös kutatása is azt találta, hogy a világ évtizedek óta vizsgált 71 tavának többsége egyre rosszabb bőrben van. Nem úgy a Balaton, ahol pazar a javulás.

Meglepetééés!

Aztán 2019 augusztusában addig soha nem látott extrém algainvázió lepte meg Keszthelyt és Szigliget környékét.

A szakértők csak vakarták a fejüket, nem tudták megmagyarázni, mi történt. Ráadásul egy egyedülálló, új, a cianobaktériumtól eltérő igényű nyári algafaj robbantott, a fecskemoszat. A Magyar Tudományos Akadémia is csak hümmögött, jobb híján az üledékekben lerakódó és újra felszínre kerülő évtizedes tápanyagszennyezésre gyanakodnak. Felmerült  az is, hogy ma már nem a szennyvíz, hanem a soktonnányi horgászcsali a legfontosabb foszforforrás. Amit meg imádnak az algák. 

Most igen, finom édes, bár kicsit sercegni fog a fogunk alatt. És ne a part mentén, a fürdőző tömegben húzzuk meg a strand vizét. Menjünk beljebb, és reménykedjünk, hogy csak kevés algát és mikrobát veszünk magunkhoz.