A gyerek védett a koronavírussal szemben, ha már átesett a fertőzésen

2021.07.21. 07:28

A koronavírus-fertőzésen átesett gyerekekben olyan erős immunválasz alakul ki, amely mindenképpen védelmet biztosít a jövőbeni megfertőződésekkel szemben – írja egy friss kutatásra hivatkozva a MedicalXpress

Jillian Hurst, a kutatás egyik vezetője biztatónak tartja az eredményt, különösen annak fényében, hogy a 12 év alatti gyermekeket egyelőre nem oltják be. A kutató és kollégái 69 fiatalt vizsgáltak, akiknek az életkora két hónaptól 21 évig terjedt. Valamennyien átestek koronavírus-fertőzésen, vagy tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel. Az átlagéletkor 11 és fél év volt, fele-fele arányban lányok és fiúk.

Az immunválasz a vizsgált gyermekek esetében nem függött attól, mennyire volt súlyos a megbetegedésük, és négy hónappal később is ki lehetett mutatni vérükből az antitesteket. Az is kiderült a kutatásból, hogy a 

gyermekek esetében 2 és 4 hónappal a megbetegedést követően is ugyanolyan magas vagy annál kicsit magasabb volt az antitestszám, mint amit felnőtteknél korábban megfigyeltek.

A gyermekek koronavírus-fertőzésre adott immunválaszát vizsgáló kutatások többsége a súlyosan beteg vagy gyermekkori sokszervi gyulladásos szindróma miatt kórházba került betegekre összpontosított, vagy csak az akut fertőzés során értékelték az immunitást – mutatott rá a tanulmány szerzője.

Tanulmányunk fontos információval szolgál arról, hogy a SARS-CoV–2-specifikus immunválaszok – a betegség súlyosságától függetlenül – lassabban csökkenhetnek a gyermekek és serdülők körében

– mondta Genevieve Fouda.

Mindebből a kutatók szerint az következik, hogy a gyermekek koronavírus elleni védőoltása  hasonló szintű vagy még jobb védelmet  biztosíthat számukra, mint amilyet a felnőtteké ad.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM