Ingyenes streaminggel próbálkozik a Netflix Afrikában
Ingyenesen elérhetővé teszi tartalmainak egy részét a Netflix Kenyában az Android operációs rendszert futtató készülékeken, közölte a cég.
A streamingszolgáltatónak nem ez az első alkalma, hogy ingyenesen nézhetővé teszi saját gyártású sorozatainak és filmjeinek kisebb szeletét, az afrikai ország esetén ez a teljes katalógus egynegyedét jelenti. Filmet vagy sorozatot letölteni nem lehet az ingyenes verzióban, a tartalom reklámok nélkül fogyasztható interneten keresztül, ráadásul a regisztráció során nem kell megadni fizetési adatokat sem, csupán e-mail-címet, majd az életkort kell igazolni.
Bár a Netflix más országokban is rendelkezik olyan funkcióval, hogy saját gyártású filmjeiből, illetve sorozatainak első pár részéből álló limitált katalógust használva az emberek ingyenesen kipróbálhatják, milyen a szolgáltatás, most először próbálkozik a streamingszolgáltató nagyobb méretű ingyenes csomaggal.
A cég szóvivője a Varietynek azt nyilatkozta, új programjuk tesztcéllal azt vizsgálja, mennyire sikeresen vonz be fizető felhasználókat az, ha az alapcsomag teljes kínálata limitáltan ugyan, de térítésmentes formában elérhető.
A Netflix mellett az HBO Max is kínál a normál előfizetésénél olcsóbban tartalmat az új előfizetők bevonzására, igaz, ott reklámok jelennek meg a felületen. Mellettük pedig az Amazon és az Apple is kínál streamingszolgáltatást termékkapcsolással internetes szolgáltatásaik vagy hardvereik vásárlásakor, amivel új fizető ügyfeleket szerezhetnek.