Akkor is büntet az Amazon sofőrfigyelője, ha a futár szabályosan közlekedik
További Tech-Tudomány cikkek
- Az Instagram ezentúl jelentősen megkönnyítheti az életünket
- Hatalmasat bakizott az Apple Intelligence, azt állította, Luigi Mangione lelőtte magát
- Egy eddig még nem látott Androidot fejlesztett a Google, azt is tudni már, min futhat majd
- Felfedezték a gekkók hatodik érzékét
- Olyan új funkciót kapott az Amazon Prime Video, amit az összes streamingplatform irigyel
Az Amazon csomagjait kiszállító furgonok sofőrjeit 2021 elején kezdte el megfigyelni a cég mesterséges intelligencia vezérelte kamerákkal. Az online áruház saját kisteherautóiban és a szerződött futárcégek (DSP-k) járműveiben is bevezette a rendszert. Összesen négy kamera van az utastérben, ebből egy közvetlenül a sofőr arcát veszi, egy az utat, kettő pedig a jobb és bal oldali ajtókat, illetve tükröket. A rendszer célja az Amazon szerint, hogy sofőrjeiket biztonságosabb közlekedésre kényszerítse, miközben óvja is őket.
A rendszer folyamatosan figyel, ám csak akkor rögzít és küldi el a felvételt, ha balesetveszélyes helyzetet (a cég „eseményként” hivatkozik ezekre) érzékel, állítja az Amazon. Ilyen esemény lehet a hirtelen fékezés, a koccanás, túl rövid követési távolság, a stoptáblák és a piros lámpák figyelmen kívül hagyása, a rádió piszkálása, telefon elővétele, biztonsági öv be nem kapcsolása vagy a tilos helyen parkolás. A mesterséges intelligencia amellett, hogy figyel és rögzít, értékeli is a sofőrök vezetését, és minél több hibapontot ad egy vezetőnek az AI, az a dolgozó, illetve az őt foglalkoztató futárcég annál kevesebb bónuszra, jutalomra számíthat, legrosszabb esetben munkájából is kirakhatják a sofőrt.
A Netradyne által fejlesztett Driveri rendszer azonban közel sem tökéletes, a Motherboard riportja több olyan sofőrt is megszólaltatott, akiket úgy pontozott le az AI, hogy valójában nem követtek el közlekedési vétséget, sőt van, aki a biztonságosabb közlekedésre törekedett. A riportban megszólaló járművezetők szerint ugyanis mesterséges intelligencia hajlamos összekeverni a stoptáblát az elsőbbségadásra kötelező jelzéssel vagy más piros és fehér alapú táblával. Emellett az AI nem tudja pontosan érzékelni a távolságokat, így ha egy sofőr előrébb gurul egy stoptáblánál, hogy rálásson például egy kereszteződésre, rendszerint negatív pontot kap érte a rendszertől. De a megszólalók között akadt olyan is, akitől azért vontak le pontot, mert az oldalsó tükröt használta kanyarodáskor. Arról, hogy valaki mínusz pontot szerzett, a Driveri kamerája a vezetőfülkében hangjelzéssel tájékoztat. A Motherboardnak megszólaló hat sofőr véleménye egységes abban, hogy ez zavaró, főleg a sűrű, városi forgalomban.
„Minden egyes jobb kezes fordulónál vagy sávváltásnál elém vágnak, mire a sofőrfigyelő rendszer robothangon rám üvölt” – mondta a lapnak az Amazon egy Los Angeles-i sofőrje. A férfi állítja, ugyanígy büntetőpontokat szed össze azért, ha kinéz oldalra az ablakon, és nem a tükröt használja egy fordulónál. Az értékelő rendszerbe felkerülő felvételeket nem, csupán kiértékelésüket kapják meg a futárok, így nem tudják, mit rontottak, mi alapján vesztettek fizetésükből. Az értékelést a büntetőpontok összegzéséből számolja ki a rendszer, négy kategóriába sorolva a futárokat: gyenge, megfelelő, jó, fantasztikus. Az Amazonnal szerződött futárcégek (DSP-k) például csak akkor kapnak az anyacégtől a járművek karbantartására, a sofőrök extra fizetésére fordítható bónuszt (15 centet kiszállított csomagonként), ha futárjaikat a fantasztikus kategóriába sorolja a mesterséges intelligencia. A Redditre posztolt róla egy járművezető, hogy a DSP főnöke kollektíven büntetett minden futárt, miután egy ember nem használt biztonsági övet, amit a Driveri jelentett.
Bár az Amazon állítja, hogy a rendszer bevezetése óta csökkent a kiszállítóikhoz köthető közúti balesetek és kihágások száma, a szerződött futárcégek szerint nem a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele, sokkal inkább a kifizetett bérek csökkentése volt a Jeff Bezos alapította vállalat célja a kamerákkal.
A Business Insidernek beszélt egy washingtoni futárcég arról, hogy nem képezték ki őket a kamerák használatára, ezt az Amazon tagadta, szerintük minden szerződött partner és futár kötelező, részletest képzést kap a Driveri rendszerről.
Az Amazonnak nem ez az első zűrös esete a járművezetők munkakörülményei kapcsán. Áprilisban írt róla az Index, hogy a kiszállítási határidők tartása következtében üvegekbe kell vizelniük a sofőröknek, mivel büntetik őket, ha vécét keresnek. Az Amazon vezetése a vádak szerint tisztában volt a helyzettel, később az óriáscég azt ígérte, megoldást keres. Júniusban a határidők betartása kapcsán a Motherboard írta meg, hogy több futárcég arra kérte dolgozóit, kapcsolják ki a Driveri elődjét, a Mentor appot, hogy tartani tudják az Amazon által elvárt kiszállítási sebességet.
A Driveri azonban nem kikapcsolható, ha jár a motor. Az egyetlen mód a rendszer leállítására, ha a sofőr leparkol a járművel, és leveszi a gyújtást. Ez a belső kamerát kikapcsolja, ám a három kifelé néző szenzor tovább figyel, az Amazon állítása szerint a sofőr és a furgon védelme érdekében. A sofőrök megoldásként matricákat ragasztottak a kamerákra, illetve van köztük, aki napszemüveget visel vezetés közben, így próbálván elkerülni, hogy az oldalsó tükörbe történő kipillantás miatt kapjon büntetőpontot a rendszertől, mondván, nem az utat figyelte.
A Netardyne kamerája, amelyet az Amazon a furgonokba pakolt, igazi rémálom. Nem érzem magam jobban biztonságban attól, hogy egy kamera figyeli minden egyes mozdulatomat
– mondta egy alabamai sofőr, aki a közlekedésfigyelő rendszer bevezetése óta otthagyta az Amazont.
A sofőrök szerint hiába fordulnak felülvizsgálatot kérve az Amazonhoz a Driveri által tévesen jelentett eseményekkel kapcsolatban, vagy választ sem kapnak, vagy visszautasítja a cég kérelmüket. Az Insidernek megszólaló Amazon ezt tagadta, állítják, manuális ellenőrzést végeznek minden jelentett esetben.
Ahogy arra már a New York Egyetem (NYU) 2019-es kutatása rávilágított, a mesterséges intelligencia megjelenése a munkahelyeken a munkavállalói sérelmek listájának elején áll. Az Amazon és más nagy cégek is automatizált megfigyelőrendszereket használnak arra, hogy a béreket alacsonyan tartsák és közben profitot növeljenek, állítják a NYU kutatói. Ezzel pedig pont azoktól az alacsonyabb jövedelmű dolgozóktól veszik el a munkahelyi biztonságot és védelmet, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.
(Borítókép: Marco Bertorello / AFP)