Salamon
0 °C
13 °C

A Gmailen gyanús üzenet kering, semmiképp sem szabad megnyitni

2021.10.08. 20:43

Az elmúlt napokban a Gmail több felhasználója is arra lett figyelmes, hogy olyan e-mailek landoltak elektronikus postaládájukban, melyek furcsa számokból és betűkből állnak. Ezeknek az üzeneteknek van feladójuk, de a tárgymező üres, és az előnézetből is csupán annyi derül ki, hogy az e-mailhez egy szöveges dokumentum is tartozik. 

Valószínűleg ismét egy kártékony adathalászkampány lehet a mostani, és ez a magyar felhasználókat célzottabban érinti a megszokottnál. Aki ilyen gyanús, ismeretlen feladótól érkező levelet kap, ne nyissa meg, mivel kártékony kódot tartalmazhat, főképp akkor ne, ha az előnézetben jelennek meg a kódsorokA hatékony védelem érdekében érdemes bekapcsolni a kétlépcsős azonosítást – írja a 24.hu.

Az utóbbi napokban újabb és újabb veszélyekre figyelmeztettek az interneten. Egy olvasónkat az MVM eredeti számlájához nagyon hasonló levéllel keresték meg, ahol látszólag minden a helyén volt, azonban egy idő után gyanússá vált a küldemény hitelessége. 

  • A levél ugyanis nem az MVM-től érkezett, de „ügyes” címet használtak a küldéshez, vagyis az ilyenkor használatos címekhez nagyon hasonlóról küldték,
  • a bankkártyás fizetésnél egy „csaló oldalra” mutató link szerepelt,
  • maga az oldal nagyon hasonlít az MVM-es oldalakhoz, de az URL már nem, ahogy az oldal tanúsítványa sem stimmelt.

Az MVM később arra hívta fel a felhasználók figyelmét, hogy mindig legyenek elővigyázatosak e-számla befizetésekor vagy a személyes adatok megadásakor.

Pénteken a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) honlapján közzétett rendkívüli tájékoztató szerint az új-zélandi CERT jelezte, hogy visszatért a korábban Magyarországon is széles körben terjedő androidos, úgynevezett FluBot kártevő, és továbbra is SMS-ekben küldött linkekkel terjesztik a kiberbűnözők.

A közlemény szerint az üzenetek tartalma eltérő lehet: szólhat függőben lévő csomagkézbesítésről, a címzettel megosztott fényképalbumról vagy például hangpostaüzenetről.  Az NKI ezért arra figyelmeztet, hogy senki ne kattintson a gyanús SMS-ekben szereplő hivatkozásokra, és neengedélyezze az ismeretlen alkalmazások telepítését.