Itt a Facebook új neve

GettyImages-1349793571
2021.10.28. 21:00

The Verge szellőztette meg pár napja, hogy átnevezik a Facbookot; a névváltozás kizárólag a közösségi oldalt működtető céget érinti, tehát maga az oldal a jövőben is Facebook néven fut tovább. 

A bejelentésre nem kellett sokat várni, csütörtökön este a Facebook Connect eseményen a közösségi platform alapítója, Mark Zuckerberg jelentette be az új nevet:

META.

Zuckerberg a döntést azzal indokolta, hogy szeretnék megnyitni az utat egy sokkal nagyobb tartalomgyártói piac irányába. 

Tízezer új munkavállaló

A Facebook korábban hirdette meg a metaverzumprojektet, amelynek keretében tízezer embert vennének fel csak Európában. Többek közt ez a projekt indokolhatja most a cég névváltását is.

Az átnevezés mögött üzletpolitikai megfontolások rejlenek. A cég vélhetően azt szeretné elérni, hogy nagyobb vállalkozásnak tekintsék egy egyszerű közösségi médiás szolgáltatónál. Lapértesülések szerint a lépésre azért is kerülhetett sor, mert a Facebook egyre több kritikát kapott az utóbbi időben, és ezzel azt próbálják megakadályozni, hogy ezek az anyavállalatra is kihassanak. 

Volt már ilyen

Nem a Facebook lesz az első nagy techcég, amely nevet változtat. 2015-ben például a Google-t szervezték újra egy óriási anyavállalat, az Alphabet nevű holding alatt, amivel szintén azt akarták jelezni, hogy nemcsak egy keresőmotor a termékük, hanem több érdekeltségük is van. 2016-ban pedig a Snapchat is Snap Inc.-re változtatta a nevét, hasonló megfontolásból.

(index)

(Borítókép: A Facecook új logója 2021. október 28-án. Fotó: Justin Sullivan / Getty Images)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM