Megközelítőleg 28 millió életévet vett el tőlünk a koronavírus-járvány
A kimutatás szerint a koronavírus miatt a vizsgált országokban ötször annyi életév veszett el, mint a 2015-ös influenzajárványban, amely a legrosszabb szezonális epidémia volt az évszázad kezdete óta.
A kutatók a járvány által okozott életévveszteség (Years of Life Lost – YLL) mellett azt is megvizsgálták, hogy az egyes országokban mennyivel csökkent az átlagosan várható élettartam. A vizsgált 37 államból 31-ben csökkent a várható átlagéletkor.
A legnagyobb mértékű csökkenést Oroszországban és az Egyesült Államokban mérték.
Előbbi helyen –2,3, utóbbi helyen pedig –2 évvel csökkent a várható átlagéletkor a koronavírus miatt. Magyarország is szerepel a vizsgált országok közt, nálunk ez az érték –0,9 év volt, ami a tizenötödik legrosszabb mutató a listán.
Van azonban hat olyan ország is, ahol nőtt vagy stagnált a várható átlagéletkor.
Ezek azok az államok, ahol a szigorú intézkedéseknek köszönhetően nemcsak a koronavírus-járványt sikerült minimális szinten tartani, hanem más megbetegedések is ritkábbá váltak.
A legjobban Új-Zéland teljesített, ahol 0,7 évvel nőtt a várható átlagéletkor. Rajtuk kívül Tajvan is 0,3 százaléknyi növekedést könyvelhetett el, Norvégiában, Dél-Koreában, Dániában és Izlandon pedig a becslések szerint nagyjából stagnált a várható átlagéletkor.
(via Bloomberg)