Ezer gyanúsítottat kapcsolt le az Interpol egy nagyszabású kiberbűnözés elleni műveletben
Mintegy ezer gyanúsítottat állított elő és 27 millió dollárt foglalt le az Interpol az összes földrészre kiterjedő nagyszabású kiberbűnözés elleni művelete alkalmával – jelentette be pénteken a nemzetközi rendőri szervezet.
A 2021 júniusa és szeptembere között, HAECHI-II kódnéven végrehajtott rendőri művelet során feltárták, hogy „transznacionalista szervezett bűnözői csoportok az internetet használták fel arra, hogy dollármilliókat csaljanak ki áldozataiktól, az összegeket később különböző bankszámlákra utalták át szerte a világban”.
Összesen ezerhárom embert állítottak elő, 2350 bankszámlát zároltak és több mint ötven értesítést adtak ki személyazonossággal történt visszaélésekről, csaló befektetésekről, illetve illegális fogadásokkal kapcsolatos pénzmosásról – olvasható a lyoni székhelyű nemzetközi rendőri szervezet közleményében. Az Interpol példaként egy nagy kolumbiai textilüzemet említ, amely tulajdonosának elektronikus levelezési fiókját feltörték, és ezen keresztül 16 millió dollárt akartak utalni két kínai számlára. Az összeg felét már átutalták, amikor a csalást felfedezték.
A kolumbiai igazságügyi szervek, az Interpol bogotái irodájával kapcsolatba lépve, a pekingi, bogotái és a hongkongi iroda együttműködésének köszönhetően befagyasztották az átutalt pénzeket. Az összeg 94 százalékát sikerült rekordidő alatt megtalálni, megmentve a céget a csődtől. A kolumbiai nyomozás révén sikerült azonosítani egy rosszindulatú számítógépes vírust, amelyet a Netflix médiaszolgáltatón sugárzott dél-koreai sorozat után Squid Game-nek neveztek el. Ez utóbbi olyan vírus, amely a mobiltelefonra települve képes ellopni a felhasználó banki adatait, és prémium szolgáltatásokat fizetni a tudta nélkül.
A HAECHI-II művelet megmutatta, hogy a koronavírus-járvány terjedésével az online pénzügyi bűnözés óriási méreteket öltött. És nincs visszaszorulóban
– jelentette ki Jürgen Stock, az Interpol főtitkára.
A nemzetközi rendőri szervezetnek 195 ország a tagja és 145 millió eurós költségvetéssel gazdálkodik. Új elnökét, Ahmed Nászer al-Raiszi vezérőrnagyot, az Egyesült Arab Emírségek belügyminisztériumának főfelügyelőjét a hét csütörtökén választották meg a testület éves közgyűlésén, amelyet az idén Isztambulban tartottak.