A kihalást okozó aszteroidáknál nem a méret számít

Ha egy aszteroida nem pusztítja ki a dinoszauruszokat, ma mi sem létezhetnénk. A bolygóba csapódó űrbéli kövek ezért nagyon fontosak számunkra és kifejezetten különös, hogy ezek pusztító hatásáról nem áll még össze a teljes kép.

A tudósokat évek óta zavarba ejti, hogy bizonyos meteoritok tömeges kihalást okoznak, míg mások, tényleg nagyok, nem

– magyarázza Chris Stevenson, a Liverpooli Egyetem szedimentológusa.

A tömeges kihalásokat a becsapódást követő télnek tulajdonítják. Ezt az okozz, hogy a kilökődő por a légkörben kitakarja a napfényt, ami lehűlést okoz és végez a növényekkel és algákkal.

Ez alapján azt gondolnánk, hogy minél nagyobb egy aszteroida, annál nagyobb port ver fel és így nagyobb hatással van a bioszférára, a geológiai adatok azonban ellentmondanak ennek.

Ha összevetjük, meglepő módon kiderül, hogy az élet ment tovább, amikor a negyedik legnagyobb becsapódás történt, ami 48 kilométer átmérőjű krátert hozott létre. Ugyanakkor egy feleakkora becsapódás tömege kihalást okozott 5 millió évvel ezelőtt

– mutat rá Stevenson.

A becsapódást követő tél csak pár évig tart, de a finom por akár százezer évig keringhet a légkörben. A szakember ezért 600 millió év 44 meteorbecsapódásának porát tanulmányozta.

A meteor által kivetett portakaró ásványtartalmát elemezve kimutatható az összefüggés tömeges kihalásokkal, amikor a meteor káliföldpátba csapódik

– mondja Stevenson.

A Journal of the Geological Societyben közölt kutatás megállapította, hogy ha káliföldpátban szegény helyen következett be a becsapódás, az csak háttérbe simuló kihalásokat okozott, és ez következetesen így működött 600 millió éven át.

Megfagytak, majd megfőttek

A földpátok a földkéreg 60 százalékát alkotó magmából keletkező kristályos ásványok. A káliföldpát vagy ortoklász egy igen gyakori ásvány, a vulkáni kőzetek fő ásványa, szemcsés formában mindenütt jelen van a talajban. A becsapódások során savas esőket okozó egyéb vegyületekhez képest az ortoklász egy ártalmatlan, semleges anyag – porított állapotában azonban nagyon erős jégkristályképző, ami jelentős hatással van a felhőzet összetételére.

A tudósok szerint, amikor a kezdeti pár évig tartó lehűlésnek vége, belép a légkörben maradó por szerepe. Ha csupán agyagporról van szó, a rendszer visszatér a korábbi egyensúlyhoz, ha viszont káliföldpát, az destabilizálja az éghajlatot.

A légkör alacsonyabb rétegeiben elhelyezkedő felhők vízcseppekből állnak és magas az albedójuk, vagyis visszaverik a napfényt, ami hűtő hatású. Az ilyen felhők egyfajta termosztátként kiegyensúlyozzák a felszíni hőmérsékletet. A jégkristályképző por hatására a vízcseppek alacsonyabb hőmérsékleten fagynak, ami magasabb rétegekben keletkező, alacsonyabb albedójú felhőket eredményez, ez pedig ahhoz vezet, hogy a kezdeti hideg után a korábbinál jóval magasabb hőmérséklet következik. 

Ezzel nem csak az alacsony felhők kiegyensúlyozó hatása veszik el, hanem kialakulnak a kihalásoknál sorozatosan megfigyelt jelenségek, mint a magas UV-B sugárzás, szárazság és tüzek, a tengerek savasodása és oxigénhiányos állapota. A destabilizált légkör érzékenyebben reagál a vulkáni tevékenységre is, így tette lehetővé, hogy a vulkanizmus is szerepet játsszon a kihalási eseményekben.

Meglepő, hogy a földpáthoz hasonló ártalmatlan anyag ilyen közvetlenül káros hatást gyakorolhat a környezetre, a kutatók ezért arra figyelmeztettek, hogy figyeljünk oda, mert az emberi tevékenység hasonlóan destabilizáló hatással lehet a felhőzet dinamikájára.

(Journal of Geological Society, ScienceAlert, Wikipedia)