Rohamosan nő a demenciás megbetegedések száma

2022.01.18. 15:12

Egyre több demenciás beteget regisztrálnak világszerte. A Lancet Public Health magazinban megjelent legfrissebb tanulmány szerint 2050-re akár 153 millió ember is lehet, aki ezzel a betegséggel küzd. Az orvosi kiadvány a betegség fő okozójaként emlegeti a dohányzást, a túltápláltságot, a magas vércukorszintet és az alacsony iskolázottságot is.

A tanulmányban kiemelték, hogy a 2019-es globális adatok szerint 57 millió ember küzdött ezzel a betegséggel, ebből mintegy nyolcmillióan csak Nyugat-Európában. A tanulmány szerzői szerint 2050-re 350 százalékos ugrásra lehet számítani a betegek számát tekintve. Elsősorban Közel-Keleten és Afrikának a Szaharától délre eső területein számítanak jelentős növekedésre.

Az Infostart cikke szerint a szerzők kitértek arra is, hogy globális léptékben érvényes tapasztalás, hogy az emlékezetkiesés nagyobb arányban sújtja a nőket, mint a férfiakat, ugyanis a betegek 69 százaléka nő.

A nemi különbségből adódó egyes biológiai mechanizmusok és adottságok jobban sebezhetővé teszik a női szervezetet a demenciás tünetekkel szemben – magyarázta az eredményeket Jaimie Steinmetz, a publikáció társszerzője.

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Tech-Tudomány
Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb

Tele van a Föld titokzatos piramisokkal, de az antarktiszi a legrejtélyesebb

Nem csak a Marsra jutott piramisokból.

február 11., 05:57

  • Tech-Tudomány
Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései

Megtalálták a tehenek Szent Grálját, ezek lehetnek az év legfontosabb technikai áttörései

2025 a robotokról és a zöldtechnológiáról szólhat.

február 6., 08:36

  • Tech-Tudomány
Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple

Új Beats fülhallgatót mutatott be az Apple

2019 óta vártunk az új Powerbeats Próra.

tegnap, 09:49

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

2 órája

  • Tech-Tudomány
A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél

A ChatGPT sokat segít, de van egy ijesztő oldala, amiről senki sem beszél

Forradalmasította az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatát, de mennyire átlátható?

február 11., 18:49

  • Tech-Tudomány
Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta

Ritka Einstein-gyűrűt találtak a Föld közelében és még egy eddig ismeretlen galaxist is felfedeztek miatta

Csupán „csak” 500 millió fényévre találtak csillagászati ritkaságot a kutatók.

február 11., 14:48

  • Tech-Tudomány
Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per

Mesterséges intelligencia elleni ítélettel zárult az egyik első per

Megsértették a Thomson Reuters szerzői jogait.

tegnap, 13:31

  • Tech-Tudomány
Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán

Új aranyláz kezdődhet egy felfedezés nyomán

Kulcsszerepe van a kénnek abban, hogy a nemesfém a felszín közelében megjelenik.

tegnap, 06:09

  • Tech-Tudomány
Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe

Működik is, meg nem is a Meta gondolatírógépe

Speciális szoba és mozdulatlan fej kell hozzá.

tegnap, 19:09

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Tech-Tudomány
Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég

Emberek tisztítására alkalmas mosógépet találtak ki egy japán cég

A gép 15 perc alatt tisztít és szárít.

február 10., 16:39

  • Tech-Tudomány
Már a NASA is megerősítette, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe

Már a NASA is megerősítette, hogy 2032-ben aszteroida csapódhat a Földbe

Az űrügynökség szerint a becsapódás esélye tovább növekedhet.

5 órája

  • Tech-Tudomány
Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az Apple-felhasználók titkosított adataihoz követel hozzáférést az Egyesült Királyság

Az úgynevezett „hátsó ajtót” csak nemzetbiztonsági kockázat esetén használnák.

február 8., 07:24

  • Tech-Tudomány
Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának

Utánajártak a tudósok a világegyetemet elpusztító katasztrófának

A kérdés, hogy mikor pukkan ki a buborék, amiben élünk.

február 8., 10:53

  • Tech-Tudomány
Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja

Pehelysúlyban indul, mégis kőkeményet üt az Asus új laptopja

A Zenbook A14 még az egy kilót sem éri el, mégis helytáll a mindennapokban.

február 8., 11:04

  • Tech-Tudomány
Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?

Milyen az élet valójában egy sivatagos bolygón?

Ami a fantasztikus dramaturgiában jól működik, az exobiológiában nem biztos, hogy beválik.

február 9., 11:38

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája