A globális felmelegedéstől változott a madarak alakja
Egy új izraeli tanulmány – amely a Global Ecology and Biogeography című folyóiratban jelent meg – azt az eredményt közli, hogy a globális felmelegedés az idő előrehaladtával befolyásolja a madarak alakját.
A Tel-Avivi Egyetem (TAU) tudósai megvizsgálták 7981 múzeumi példány morfológiáját, és megállapították, hogy az általuk vizsgált madárfajok felének alakja, mérete vagy tömege tartósan megváltozott az elmúlt 70 évben a hőmérséklet változásának hatására.
Változott a madarak teste: hosszúkásabbá vált, vagy veszített a súlyából – mindkét eset megnövekedett testfelületet eredményezett.
A kutatók szerint 12,2 Celsius-fokos a globális felmelegedés a madarakon végzett vizsgálatok alapján, mivel az évtizedek folyamán a madarak testfelszínének a testtömeghez viszonyított aránya 28,9 százalékkal nőtt.
Az emelkedő hőmérséklet körülbelül „egy nagyságrenddel erősebb” hatást gyakorolt a madarak morfológiájára, mint a földrajzi eltérés, ami azt jelzi, hogy a madarak egységesen reagáltak az éghajlati feltételek változására – írja az Origo.
A testhosszúság változása a költöző madarakra volt jellemző, míg a testtömeg változása a helyben maradó fajokra.
A tudósok szerint globális jelenségre utal, hogy az alakváltozást egyaránt észlelték eurázsiai és afrikai költöző madaraknál. Véleményük szerint félő, hogy a továbbiakban nem tudnak gyorsan alkalmazkodni a madárfajok a hőmérsékleti változásokhoz, ha tovább nő a hőmérséklet.