
Vannak intelligens bolygók, de a Föld (még) nem az

További Tech-Tudomány cikkek
-
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
- Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
- Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
- A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
- Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az International Journal of Astrobiology című folyóiratban február elején publikált új tanulmányban kutatók egy csoportja azt állítja, egy bolygó akkor tekinthető intelligensnek, ha tudja, mi történik vele, és ennek megfelelően reagál. Ha a természet és a technológia elég fejlett, és annyira összekapcsolódnak egymással, hogy felismerik a lehetséges problémákat, akkor visszacsatolási hurkokat hoznak létre azok ellensúlyozására.
A bolygó tudja, mi történik, és erre válaszul cselekszik. Ez a bolygó életének kollektív válasza állapotának változásaira, a reakció pedig elsősorban a túlélést, a fennmaradást érinti.
A bolygó intelligenciája összetett rendszer visszacsatolásokkal és interakciókkal az alacsonyabb szerveződések között. Ha a rendszer jól működik, az élet hosszú távon fennmarad.
A planetáris intelligencia meghatározása a túlélés szempontjából azért fontos, mert lehetővé teszi az élet előrehaladásának értékelését bármely bolygón. Ma, a klímakatasztrófa fenyegető árnyékában ennek segítségével vizsgálhatjuk meg, hogy működnek azok a bolygók, amelyek szilárd bioszférát és fenntartható technológiai civilizációkat fejlesztenek ki ahhoz, hogy fennmaradjon az élet.
Gaia-elmélet
Mi inspirálta ezt a planetáris intelligencia gondolatot? A Gaia-elmélet, James Lovelock és Lynn Margulis teóriája az 1970-es évek végéről, amely a kollektív intelligenciával foglalkozott. Úgy gondolták, a legkisebb szerveződések, például a mikrobák is hatnak a bolygórendszerekre.
Lovelock teóriája szerint a bioszféra, atmoszféra, a vizek és a föld együtt összetett szerveződést alkotnak, amELY egy, a földi élet fizikai és kémiai környezetét alakító és fenntartó kibernetikai rendszer is.
Ez azt is jelenti, hogy az egyszerű szervezetek kollektív tevékenysége intelligens, és részt vesz a bolygó lakhatóvá tételében. A Gaia-elmélet szerint, ahogy az életformák fejlődnek a Földön, az hatással van a bolygórendszer egészének fejlődésére.
Milyen az okos bolygó?
A kutatók a valódi bolygóintelligenciát úgy határozzák meg:
A planetáris intelligenciát az élet kollektív válaszának tekintjük az egész bolygó állapotában bekövetkezett változásokra.
Egy új tanulmányban a planetáris intelligencia négy fő szakaszát különítik el: éretlen bioszféra, érett bioszféra, éretlen technoszféra és érett technoszféra.
Egy bolygó élete
Éretlen bioszféra jellemezte a Földet, amikor az élet megjelent, és az apró mikrobák voltak az egyedüli életformák. Ekkor a légkör főként szén-dioxidból és metánból állt, ami komolyabb életformák kialakulásának nem kedvezett, kevés volt a globális visszacsatolási hurok, nem jött létre az intelligencia.
A mikrobák fotoszintézis útján oxigént hoztak létre, ami lassan megváltoztatta a légkör kémiáját. Kialakult az érett bioszféra: többsejtű életformák jelentek meg, állatok és növények, és tovább nőtt a légkör oxigéntartalma. Ez az oxigénben gazdag környezet lehetővé tette az ózonréteg kialakulását, valamint a növények és állatok kifejlődését a szárazföldön.
A következő szakasz az éretlen technoszféra, amelyben most is vagyunk. Ez akkor kezdődött, amikor az emberek elkezdtek kommunikációs, közlekedési és energiahálózatokat építeni.
Ezek a technológiák a bolygó rovására működnek, mivel energiát és erőforrásokat használnak más élő és fizikai rendszerekből.
Megnőtt az üvegházhatást okozó gázok mennyisége a légkörben, és más káros szennyező anyagok is kijutottak.
Végső stádium
Ha a Föld valaha is eléri a fejlett technoszféra állapotát, a technológia olyan szinten lesz, hogy együtt fejlődik majd a bioszférával.
A bolygó intelligenciakutatása a klímakatasztrófa szempontjából fontos: ha megértjük, hogyan lehet egy bolygó intelligenciáját meghatározni, megérteni és fejleszteni, akkor az is világos lesz, van-e jövőnk ezen a bolygón.
De azt még a kutatók sem tudják, hogyan kell továbbfejlesztenünk technoszféránkat, mi lehet a planetáris intelligencia a gyakorlatban, hogyan lépjünk át egy érett technoszférába.
(Borítókép: Space Frontiers / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
tegnap, 16:22
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Garantáltan hátast dob az Amazon új bejelentésétől
Az Alexa+-ban megvan minden, amit egy futurisztikus AI-asszisztenstől várhatunk.
március 1., 07:23
- Tech-Tudomány
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
És egy kicsit a geológiát is.
tegnap, 21:05
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Tech-Tudomány
Probléma az Apple-nél, hackerek használhatják ki az egyik alkalmazás sérülékenységét
Egy egyetem kutatói jöttek rá a hibára.
február 28., 21:18
- Tech-Tudomány
Ennyiért igazán megéri a Xiaomi új fülese
Ha fontos az alacsony ár, a Redmi Buds 6 Pro nem fog csalódást okozni.
február 27., 15:44
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
34 perce