- Tech-Tudomány
- Zöld Index
- antarktisz
- jégtakaró
- jég
- zöld index
- klímaváltozás
- felmelegedés
- európai unió
- kopernikusz
Még sosem volt ilyen kicsi a jég az Antarktisznál
A kínai tudósok által közzétett mérések szerint 2022. február 25-én dőlt meg az eddigi csúcs, amely szerint a tengeri jég minden korábbinál kisebbre zsugorodott. A térség tengeri jegének kiterjedését 1979 óta követik figyelemmel.
A kantoni Szun Jat-szen Egyetem és a Csuhaiban működő Dél-tengeri Tudományos Laboratórium kutatói az óceáni áramlatokat és az időjárási jelenségeket vizsgálták az olvadás okait keresve.
Az antarktiszi jégfelszín a hetvenes évek óta évtizedenként körülbelül egy százalékkal növekedett, ám először 2017-ben, másodszor pedig most regisztráltak csökkenést.
A kutatók szerint először fordult elő, hogy az antarktiszi jég kiterjedése kétmillió négyzetkilométer alá csökkent.
Ez mintegy harminc százalékkal kevesebb, mint az 1981 és 2010 közötti évek átlaga.
Az Európai Unió Kopernikusz programjának klímaváltozással foglalkozó szolgálata már korábban közölte, hogy az antarktiszi tengeri jég idén februárban érte el a legalacsonyabb szintet a feljegyzések kezdete, vagyis 1979 óta.
(Borítókép: Az antarktiszi jégtáblák 2022. február 16-án. Fotó: Sebnem Coskun / Anadolu Agency via Getty Images)