Boldogkői Zsolt professzor: A tudománytagadás egyre tömegesebbé és szervezettebbé válik

279623094 5421848077848156 575527138
2022.05.21. 10:36
A tudományos ismeretterjesztő munka általában népszerű, hiszen ki ne szeretne szabadidejében érdekes tudományos ismeretekre szert tenni? Magyarországon már hosszú ideje sikerrel működnek ismeretterjesztő csoportok. A tévhitek eloszlatása azonban már nem ennyire egyértelműen közkedvelt tevékenység. Érdekes módon még a XXI. században is tartja magát sok babona, sőt, egyre újabb összeesküvés-elméleteket is gyártunk, miszerint például a koronavírus-járvány terjedéséért az 5G tehető felelőssé, az oltással pedig nanochipeket juttatnak az ember szervezetébe. Ezek ellen hiánypótló munkát végez évek óta Boldogkői Zsolt biológus professzor, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, aki idehaza professzorként elsőként vállalkozott sarlatánok elleni küzdelemre, már bő egy évtizeddel ezelőtt többek között a homeopátia kapcsán is. Ilyen irányú munkája azonban a koronavírus világjárvány idején vált igazán széles körben ismertté. A professzor vállalta a gonosz tudós szerepét, aki a valóságot kendőzetlenül tárta elénk, és nem feltétlenül azt hallottuk tőle, amiben reménykedtünk. Úgy tűnik azonban, munkája nem volt hiábavaló, és ennek most már kézzelfogható nyoma is van. Gyakorlatilag egy időben kapta meg Szeged várostól a Pro Urbe díjat, illetve a Magyar Orvosi Kamarától a Közösségért díjat.

Miért lehet az, hogy a tudományos szakemberek viszonylag kevés időt fordítanak az ismeretterjesztő munkára?

A kutatók időpazarlásnak vélik a tudományos ismeretterjesztést. A tudományos karrier sajátossága ugyanis, hogy azt folyamatosan építeni kell, különben lemaradunk a forrásokért és a szakmai presztízsért folytatott versenyben, melyben minden más elfoglaltság hátráltató tényező. Az ilyen tevékenységhez ambíció és bizonyos kvalitások is szükségesek, és nem mindenki rendelkezik ezekkel.

Az ön tevékenysége nem csak az ismeretterjesztés kifejezéssel jellemezhető.

Valóban, hiszen nem csupán ismeretek közlésére vállalkozom, hanem kiállok társadalmilag fontos ügyek és eszmék mellett és fellépek a téves és káros nézetekkel szemben is. Az ilyen jellegű felvilágosító tevékenységem is különbözik a hagyományos ismeretterjesztéstől, hiszen igen erős indulatokat képes gerjeszteni a meggyőződésüket mindenáron védelmezők részéről. Idővel be kellett látnom, hogy a tudományos ismeretterjesztésnek igen erős korlátai vannak, a téveszmés nézeteknek ugyanis nem elsősorban az ismerethiány az oka, hanem az a tény is, hogy  gondolkodásunk pszichológiailag meghatározott. E különbségtétel különösen krízishelyzetek idején rendkívül fontos. Ha ugyanis a tények bemutatása nem elegendő például egy járvány elleni hatékony védekezés során, akkor bizonyos szabadságjogok felfüggesztése és kényszerintézkedések bevezetése is szükségessé válhat. Ennek nyilvánosan hangot is adtam.

Ezen túlmenően, nem csupán lelepleztem az alternatív orvoslás áltudományos voltát és nyilvánosan vitatkoztam a főbb képviselőikkel, hanem sürgettem a szakmai szervezeteket az ezektől való elhatárolódásra, és felléptem a szigorúbb szankciók mellett is. Mindezek túlmutatnak a szimpla ismeretterjesztés hatókörén. Talán főleg ezért sokak szemében én lettem a gonosz tudós prototípusa.

A filmekben az igazság melletti kiállást a nézők osztatlan szimpátiája kiséri, a valós élet azonban sokkal nehezebb morális és emocionális terepen zajlik. Azok támadnak, akikért harcol az ember, s még a szövetségesektől is nehéz méltányló szavakat kapni. Ezért is örülök nagyon az interjú apropójaként szolgáló elismeréseknek, amik tíz év kemény munkáját egyértelműen pozitív megvilágításba helyezték. Mindenestre a történetnek még nincs vége, hiszen a problémák megmaradtak, sőt egyre fokozódni tűnnek.

Ha valaki mégis ilyesmire adja a fejét, mint például korábban Czeizel Endre vagy Csernus Imre, miért nem ismeri el a szakma ezt teljes értéken?

Mindkét személy társadalmi elismertségnek örvendett. Őszintén szólva, nem sokat tudok a szakmának az ismeretterjesztő tevékenységüket illető hozzáállásáról. Czeizel esetében sokan azt nem értik, miért nem fogadta be őt az MTA a sorai közé, hiszen kitűnő publikációs listával rendelkezett. Nem tudom, hol bukott el a dolog, de megdöbbennék, ha a tudománykommunikátor tevékenysége lett volna az indok. Az ismeretterjesztés, ha jól végzik, ismertséggel párosul. Lehet, hogy az ehhez való viszonyulásban keresendő az általános probléma gyökere, de én mindenképpen pszichológiai és nem elvi okokra tippelek a nem kellő szakmai elismertség hátterét illetően.

Az ön példáját látva, esetleg most áttörés várható? A MOK Közösségért díja már a szakma elismerését is mutatja.

Korábban meglehetősen híján voltam a hivatalos elismeréseknek, most pedig rövid időn belül két igen rangos kitüntetést is kaptam, a Magyar Orvosi Kamara Közösségért díját, illetve Szeged város Pro Urbe díját.

Magyarul, mind a szakma, mind a civil társadalom respektálja a tevékenységemet. Azért a szakma, ha nem is deklaráltan, de implicite elismerte munkámat, amit legfőképpen az jelez, hogy számos orvosi konferenciára hívtak meg, általában főelőadóként.

Több fontos intézménytől  viszont nem kaptam még pozitív visszajelzést semmilyen formában sem. Nem arról van szó, hogy valami különleges igényem lenne ezekre az elismerésekre, noha nyilván jól esnének, hanem inkább a valódi teljesítmény megbecsülésének általános kérdéséről. Gyakran érzem úgy, hogy bizonyos intézményekben a kapcsolati háló egymásnak osztogatja a kitüntetéseket és sok más egyebet is. Eléggé visszatetsző például az, amikor valakit az ismeretterjesztő munkája miatt tüntetnek ki, és senkinek körülöttem fogalma sincs arról, ki az illető. Visszatérve a kérdésére, remélhetőleg ezek a díjak sokakat arra ösztönöznek, hogy részt vállaljanak a tudományos ismeretek terjesztésében, másokat pedig hogy el is ismerjék ezt a tevékenységet.   

Komoly tudományos publikációs tevékenységet folytat, a hallgatók az ön által vezetett intézetet szavazzák meg igen gyakran a legjobbnak, szabadidejében pedig hegyet mászik. Ezek mellett hogyan tud időt szakítani az ismeretterjesztő munkára is?

Megfelelő időgazdálkodással s a fontos dolgokra való fókuszálással. Vannak persze hatékonyságot növelő technikáim is. Például rendszerint párhuzamosan több problémával foglalkozom ugyan, de kijelölök mindig egy fő feladatot, és annak a mihamarabbi véglegesítésén koncentrálok, így nem hagyom felhalmozódni a tennivalókat. Van bennem egy erős drive is, nem tudok kiégni. Szóval, én magam húzom előre az időt, nem hagyom, hogy az passzívan sodorjon.

Miért van az, hogy külföldön sokkal nagyobb megbecsülés övezi az ismeretterjesztő tudósokat, például Neil DeGrasse Tyson, Michio Kaku vagy Brian Cox munkásságát?

Úgy vélem, hogy idehaza is vannak, akik komoly és megbecsült ismeretterjesztő tevékenységet folytatnak például az alternatív orvoslás, a dietetika, vagy a szociálpszichológia témakörökben, de koruk miatt még egyelőre nem a tudományos hierarchia csúcsain.

Megjelentek új módszerek is, úgymint a szakcikkek szemlézése vagy a videoelemzések. Ezeket még ugyan kevesen művelik, de kitűnően. Az ön által említettek mind az angolszász nyelvterület kutatói, s mivel az ő nyelvüket az egész világ ismeri, igen sok követővel rendelkeznek.

A listához hozzátenném még a legismertebb tudománynépszerűsítőt, Richard Dawkinst, illetve a hazai kutatók közül például Csányi Vilmost és Mérő Lászlót. Szóval nem biztos, hogy olyan rossz a helyzet idehaza, de kétségtelen, hogy korántsem optimális. És nem csak itthon.

53613587 2387401414626186 6523060444989489152 n
Fotó: Boldogkői Zsolt / Facebook

A komoly tudósoknak rendszeresen meggyűlik a baja az egyházakkal. a legnagyobbaknak is rendszeresen magyarázkodni kellett, így Einsteinnek vagy Stephen Hawkingnak. Ön ütközött ilyesmibe munkája alatt?

Noha Magyarországon keresztény kurzust folytató kormányzat van hatalmon, eddig semmilyen retorzióban nem volt részem, pedig korábban gyakran megnyilvánultam ebben a kérdésben mind írásban, mind viták formájában. Meglepő módon, a vallásos emberek részéről is alig kaptam negatív visszajelzéseket, sőt néha dicsértek. 

Talán érződik, hogy számomra maga az ember fontosabb, mint a nézetei. Nemrég egy konferencián kaptam egy, e témára vonatkozó váratlan kérdést. A válaszom hatására az addig jóhangulatú légkörben egy rövid ideig dermedt csönd keletkezett, de aztán a tolerancia és nézetszabadság hangulata uralkodott el a teremben és a szervező is erről biztosított. Szóval, érzésem szerint, ebben e kérdésben viszonylag erős társadalmi toleranciát érzékelek idehaza, de nyugodtabb lennék, ha egyes politikai szereplők nem tennének a dehonesztáló kijelentéseket a vallásos hittel nem rendelkezőket illetően. Az ateizmus nem tartozik a politikai korrektség által védett kategóriába, gyakran belerúgnak világszerte e világnézet képviselőibe. Hozzáteszem, hogy én ezt a kérdést nem pusztán a filozófia, hanem a tudomány hatáskörébe tartozónak vélem.

Néhány évtizede még tudtuk, hogy a járványokat vírusok okozzák, és anyáink sorban álltak a gyermekbénulás elleni védőoltásért. Most a járványok és az oltások mögött is Bill Gatest gyanítják. Miért van ez?  Visszafelé fejlődünk? 

Korábban is létezett oltásellenesség, a himlő és a spanyolnátha elleni vakcinázás ellen is voltak tiltakozások. A mai kor jellegzetessége, hogy a tudománytagadás egyre tömegesebbé és szervezettebbé válik. Elsősorban a közösségi média szolgáltatja a platformot mindehhez.

Az igazságon túli világ veszélye, hogy alapvetően átalakíthatja a társadalmainkat. Skrupulusok nélküli politikai erők egy zászló alá gyűjthetik a túlfűtött irracionalizmust, s meghekkelheltik a demokrácia mechanizmusait. Sokan úgy vélik, egy ilyen forgatókönyv világszintű bekövetkezte ma még igen valószerűtlen, de ne feledjük, már a fejlett világ vezérhajóján is tettek rá nemrég komoly kísérletet.

Nem kezeljük komolyan ezt a fenyegető jelenséget: az egészségre, a gazdaságra, sőt a demokratikus rendre is veszélyt jelentő irracionalizmust nem állambiztonsági kockázatként, hanem a szólásszabadság részének tekintjük.

Bírálták a szakmán belül a média szereplései miatt?

A tágabb szakmán belül nyíltan inkább csak azt kritizálják, hogy leállok vitatkozni a hamis eszméket vallók vezéralakjaival. Vannak persze susmorgások, célozgatások, gúnyos megjegyzések bizonyos közösségi oldalakon, amiket az ismerőseim továbbítanak nekem, sőt a saját oldalamon is megjelent egy fricskázgató, arra utalgatva, hogy foglalkozzak inkább a tudománnyal, mint a magamutogatással.

Mivel, ilyen esetekben szakmai kifogás általában nem fogalmazódik meg, a háttérmotivációk viszont egyértelműen kiviláglanak, nem foglalkozom velük. Mindenesetre elszomorítónak tartom, hogy a pszichológiai determinizmusok a kutatás világát az átlagnál is súlyosabban érintik. Gyakran tapasztalhatók olyan megnyilvánulások, melyeket az irigység vagy a tudományos hierarchiában betöltött formális vagy informális rang demonstrálása motivál.

Nyílt szakmai kritikát egy alkalommal kaptam. A magyarság genetikájával kapcsolatban egy archeogenetikus kollégával készítettem interjút az akkor felmerült magyarság eredettel kapcsolatban. Az volt az eredeti tervem, hogy egy külön interjúban a régész szakma magas rangú képviselőjét is megszólaltatom. Ebben meg is állapodtunk, de ehelyett az illető írt egy rövid válaszcikket, amelyben összemosott engem az előző interjúalanyommal, nyomdafestéket éppen csak megtűrő szavakat használva kritikaként. Ellenőrizhető, hogy én teljesen részrehajlás nélkül fogalmaztam meg a kérdéseimet, mégis sokan az illető professzor értelmezése alapján ítélték meg a szerepemet.

Mi a helyzet a kevésbé nyílt bírálatokkal?

Volt még egy meghökkentő eset. Nemrég egy komoly intézményben fontos szerepet játszó személy egy nyilvános beszélgetésben megkritizált a vitáim értelmét illetően, és ezt követően fel is hívott, és azt állította, hogy az adott intézményben vannak, akik nem értenek egyet más dolgokkal sem a tevékenységemben. Részletekről nem esett szó.

Előfordultak még olyan esetek, hogy egy-egy cikkemben érintőlegesen említett, nem szorosan a témához kapcsolódó, félmondatba belekötöttek. Mondok két illusztris példát. Amikor igen röviden arra utaltam, hogy a középkori klerikalizmus nem kedvezett a tudományok fejlődésének, de nem ragoztam a témát, mert nem erről volt szó,  akkor jön a szakma jeles képviselője, hogy ez alapvető tévedés, sokkal komplexebb volt a helyzet, nem értek hozzá. 

Más eset, amikor metaforákat vagy hasonlatokat alkalmazok, például amikor legutóbb a „mélyzöld” GMO-ellenességet letechnofóbiáztam és modernkori ludditáknak aposztrofáltam a képviselőiket, szintén megkaptam a hozzá nem értés vádját.

Nem magyarázom, de remélem érthető, mi ezekkel a kritikákkal a gond. Egyébként a valamihez értés problematikája is megérne egy külön fejezetet, de ez túlfeszítené e cikk kereteit. A lényeg, hogy ez egy bonyolult, nem fekete-fehér megközelítéssel diszkutálható problémakör. Megemlítem még, hogy van egy szűk bölcsész/jogász társaság, akik a nagy nyilvánosság előtt becsületsértő módon beszélnek rólam, kétségbe vonják a képességeimet és a tudásomat. Én megpróbálok kulturáltan reagálni ezekre a támadásokra. Elszomorít, hogy sok laikus követőjük van, akik nem teszik fel nekik a kérdést, hogy ugyan milyen kompetenciával viselik azt a bizonyos nagy mellényt? Sajnos, egyes műsorok helyt adnak ennek a mentalitásnak, gondolom, mert van rá nézői/hallgatói igény.

Végül, elsősorban művelt laikusoktól kapom meg a szcientizmus vádját, azaz, hogy a tudomány hatáskörét és lehetőségeit abszolutizálom. Ennek éppen az ellenkezője igaz, hiszen számos kritikus hangvételű értekezést írtam és előadást tartottam a megismerés korlátairól és a tudományos publikációk megbízhatóságát illetően, sőt a tudományos közösségek mesterkedéseiről is írtam egy cikket.

És a sarlatánok? Hogy viszonyulnak az ön ismeretterjesztő tevékenységéhez? Nekik nyilván nem érdekük az ilyesmi, hiszen akkor nem tudnák eladni a hatástalan portékájukat, ha a lakosság széles körű tudományos műveltséggel rendelkezne. Azt látom, hogy a Facebookon például rendszeresen támadják emiatt.

Érdekes módon miután elkezdtem ezt a munkát, elsőként az átvert laikusok támadtak meg, s csak ezt követték az átverők. Ez utóbbiak rendszerint milliárdos cégek tulajdonosai, sokan közülük a szakmából dezertáltak, mások autodidakta módon szégyenítik a szakmát. A támadásaik sokrétűek: bírósági per, illetve azzal való fenyegetés a személyem, a lap vagy a műsor ellen, vagy például a Tudományos Akadémián jelentettek fel. Volt, aki pórul járt ezzel, nekem nem tudtak ártani.

A saját Facebook-oldalamon is előfordulnak néha ilyen illetők, hagyom őket megnyilvánulni, hadd lássa mindenki az átverés lélektanát. A saját vagy a szervezeteik Facebook-oldalain pedig szapulnak, és akkor finoman fejeztem ki magam, illetve hagyják a követőiket őrjöngeni. Továbbá vágásokkal manipulált videókat állítanak elő, amelyben az eredetitől eltérő kontextusba helyezik a mondanivalómat.

Elválasztható-e egymástól a kutató és a civil?

Civilként hasonló örömök és bosszúságok érnek, mint másokat, csak talán nagyobb intenzitással, a misszióm miatt. Egyszerű polgárként természetesnek veszem a világot, kutatóként viszont döbbenten szemlélem azt. Elképesztő maga a létezés, az anyag, az emberi tudat, és minden, ami körülvesz bennünket. Bizonyos törvényszerűségeket képesek vagyunk felfedezi, de a legmélyebb szinten nem értjük a dolgok lényegét, pedig ott nagyon érdekes összefüggések lehetnek. Ilyen globális nézőpontból a mindennapi gondok semmiségnek tűnnek. Érdemes néha kiszakadni a szürke hétköznapból a tudomány által.   

(Borítókép: Boldogkői Zsolt / Facebook)



  • Hírek
  • Lakáshitel