- Tech-Tudomány
- fotózás
- verseny
- astronomy photographer of the year
- magyar asztrofotósok egyesülete
- díj
Három magyar indulót is díjaztak az asztrofotózás „Oscar-gáláján”
A versenyre a világ minden tájáról érkeznek nevezők, kiknek célja, hogy a lehető legjobb, csillagászattal kapcsolatos fotójukat mutassák be, kezdve a látványos felhőábrázolásoktól egészen a távoli bolygókról és galaxisokról készült lenyűgöző képekig. Az idei verseny már lezárult, a győztesek nevét online eseményen jelentették be – és ugyan a legjobb képnek járó díj nem magyar kézben landolt, így sincs okunk panaszkodni, a különdíjak közül ugyanis három is hazai indulónál kötött ki.
Szabó Péter „Mineral Moon Mosaic” című alkotása a Young kategória 3. díját zsebelhette be. Mint azt elárulta, a képet nem kevesebb mint 34 panelből állította össze. Minden egyes panelhez 800 képkockát rögzített, majd kiválasztotta a legjobbakat, hogy azok egymásra helyezésével elérje a tökéletes eredményt.
Feltóti Péter a „The Centre of the Heart Nebula” című képével nyűgözte le a bírákat, aminek köszönhetően a Nebulae kategória 3. díját vihette haza. A képen az IC 1805 látható, mely hatalmas mennyiségű ionizált gázzal és csillagközi porral teli terület. Az itt született forró csillagok erős csillagszele kifelé fújja a környező anyagokat, barlangszerű üreges formát hozva létre az anyagázfelhőben, melyet ha jobban szemügyre veszünk, láthatjuk, hogy egy szív alakot is magában rejt – derült ki Péter magyarázatából.
Végül, de nem utolsósorban Majzik Lionel „Cosmic Rose” című képét is díjazták, aki a Planets Comets and Asteroids kategória 3. díját szerezte meg. A fotó 2021. október 4-én készült egy egyesült államokbeli távvezérlésű robottávcsővel, ahonnan úgy tűnt, mintha a 4P/Faye üstökös kettészelte volna az Orion csillagképben lévő Sh2-261 emissziós ködöt. A Lower-ködként is ismert objektum egy vörös rózsára emlékeztet, de az üstökös megjelenése egy rózsaszárral is kiegészítette a rózsát.
A három díjazott a Magyar Asztrofotósok Egyesületének tagja is egyben.
(Borítókép: The Centre of the Heart Nebula. Fotó: Feltóti Péter)