A világvége főpróbája: most derül ki, hogy képes-e a NASA eltéríteni egy aszteroidát
Az MTI beszámolója szerint a művelet azért is jelentős, mert megerősítheti, megakadályozható-e, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet.
A Double Asteroid Redirection Test (DART) űrhajó tavaly novemberben indult Kaliforniából, és hamarosan eléri célpontját, amelybe nagyjából 23 000 kilométer/órás sebességgel fog becsapódni.
Valójában a 800 méter átmérőjű Didymos nevű aszteroida és a körülötte keringő kisebb, Dimorphos aszteroida sem jelent veszélyt a Földre, mivel a páros a Nap körül kering, és a Földet legfeljebb 11,2 millió kilométerre közelíti meg.
A NASA azonban fontosnak tartotta, hogy még az előtt elvégezzen egy ilyen kísérletet, mielőtt tényleg szükség lenne rá.
A kutatók jelenleg nem tudnak egyetlen olyan kisbolygóról sem, amely belátható időn belül a Földnek csapódhatna, ám 27 ezer aszteroidát azonosítottak bolygónk közelében, és ezek közül több mint 10 ezernek az átmérője meghaladja a 140 métert. Ezen kívül lehet még számos olyan apró égitest, amelyet eddig nem észleltek.
Ha minden a terveknek megfelelően történik, a becsapódás közép-európai idő szerint hétfőn 23 óra 14 perckor történik meg, melyet a NASA élőben közvetít.