380 millió éves szívet találtak
További Tech-Tudomány cikkek
Ausztrál tudósok a világ legrégebbi ismert szívére bukkantak egy 380 millió éve élt páncélos őshal megkövesedett maradványaiban. A fosszíliában a hal gyomra, mája és a belei is megmaradtak. A szervek elhelyezkedése nagyon hasonló volt a mai cápákéhoz, áll a Science hasábjain megjelent tudományos cikkben.
A fosszilis maradványok a legtöbb esetben csontok vagy fogak, de nagyon ritkán olyan maradványok is előkerülnek, amelyekben megőrződnek belső szervek, izmok, bőr, esetleg szem. Ezek természetesen sokkal több ismerettel szolgálnak az egykori élőlény életmódjáról és a törzsfejlődésről. Idén például sikerült részletes háromdimenziós modellt alkotni egy 365 millió éves ammonitáról, a belső izomzatával kapcsolatos új adatok alapján.
Brit tudósok a múlt hónapban közölt kutatásukban tengeri sügérek bomladozó tetemeivel kísérleteztek, hogy kiderítsék, hogyan maradhattak meg a puha szövetek. Mint kiderült, a szövet az apatit nevű ásványt alkotó trikalcium-foszfát hatására kövül meg. Különösen az izmok, a gyomor és a belek foszfatizálódnak könnyen. A vesével és az ivarmirigyekkel ez ritkábban történik meg, mert a folyamat főleg az adott szövet magas foszfortartalmától függ.
Nem lapultak ki
A lelet a nyugat-ausztráliai Gogo képződményből származik, amely egy devon kori maradványokban gazdag, egykori korallzátony. 2005-ben itt tárták fel a Materpiscis (Anyahal) nevű példányt, hasában egy köldökzsinóron kapcsolódó embrióval, amiből kiderült, hogy a páncélos őshalak bizonyos fajai elevenszülők voltak.
Ami igazán kivételes a Gogon talált halakkal, hogy a szöveteik három dimenzióban örződtek meg. A legtöbb esetben a puha szöveteket kilapított fosszíliákon találjuk, ahol az anatómia puha részei gyakorlatilag alig többek egy kövön maradt foltnál. Az is nagy szerencse, hogy a modern szkennelési technikákkal úgy tanulmányozhatjuk ezeket a szöveteket, hogy közben nem pusztítjuk el őket. Pár évtizede ez még lehetetlen lett volna
– mondta Per Ahlberg, az Uppsala Egyetem munkatársa.
A paleontológusok mészkőtömböket felhasítva gyűjtöttek mintákat, majd összerakták őket. A tömböket szinkrotronban neutronsugarakkal vizsgálták, az ásványok sűrűségének különbségeiről így nyert adatokból 3D-s képet alkottak.
A páncélos őshalak az első állkapoccsal rendelkező élőlények voltak. Az új lelet betekintést nyújt a törzsfejlődésnek ebbe a fontos mozzanatába, amelyben a fej és a nyak anatómiája átalakult. A hal mája különösen nagy volt, és valószínűleg az úszóhólyaghoz hasonlóan segítette a lebegésben, de tüdővel egyáltalán nem rendelkezett. Az ősi szív S alakú és két kamrával rendelkezik.
Úgy gondoljuk, hogy az evolúció apró lépésekkel halad, de ezek az ősi fosszíliák azt mutatják, hogy nagy ugrás volt az állkapocs nélküli és állkapcsos gerincesek között. Ezeknek a halaknak a kopoltyúnyílásuk mögött a szájukban volt a szívük, mint a mai cápáknak
– mondta Kate Trinjastic, a Curtin Egyetem paleontológusa.