
Lebukott a Microsoft, így nézhet ki a Windows 12

További Tech-Tudomány cikkek
-
Ismét a magyarok segíthetnek forradalmasítani az űrkutatást
- Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
- Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
- A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
- Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
A korábbi évekhez hasonlóan október első felében idén is megtartotta Microsoft Ignite névre keresztelt fejlesztői konferenciáját a redmondi vállalat, mely egyértelműen a szakmának szólt, így a nézőszám sem volt kiemelkedő – arra ugyanis senki sem számított, hogy ha ugyan csak korlátozottan is, de betekintést nyerhetünk a Windows következő verziójába.
A konferencia során, az egyik előadás közben egy olyan windowsos felületen mutattak be egy funkciót, mely a nagyközönség számára eddig teljesen ismeretlen volt. Mint kiderült, a nézők minden bizonnyal a Next Valley kódnéven futó fejlesztői bétát láthatták, melyet közel sem biztos, hogy szándékosan mutatott meg a Microsoft – derül ki a Windows Central beszámolójából.
Egy kis macOS-inspiráció
Az, hogy a különböző techóriások napról napra másolják egymást, egyáltalán nem újdonság, évről évre olyan funkciókkal bővül az Apple-féle macOS és a Windows is, melyek a konkurencia operációs rendszerében már évek óta fellelhetők voltak. A Windows 11-gyel azonban a Microsoft a dizájnnyelvezetén is változtatott, mely több esetben is a MacOS-re hajazott, elég csak a lekerekített ablakokra és a Task Bar ikonjainak központozására gondolni.

A Windows 12-vel a jelek szerint a Microsoft ráadásul továbbviszi ezt a vonalat, a kiszivárgott fejlesztői béta ugyanis még több, a macOS-től kölcsönzött dizájnelemet tartalmaz. Ilyen például a korábban is említett Task Bar lekerekítése, mely ezentúl nem a kijelző alján fog pihenni, hanem kvázi afölött lebegni. Az értesítési központ, valamint a státuszjelzők is ráncfelvarráson estek át, korábban ugyanis a jobb alsó sarokban helyezkedtek el,
ezt a területet azonban teljesen megszüntette a Microsoft, ezúttal már a jobb felső sarokban, egy új menüsorban találjuk őket, mely szintén felettébb hasonlít a MacOS megoldására.
Újdonság, hogy a jelek szerint visszatér majd a Windows 10-ből ismert keresősáv, melyet a Windows 11-ben alapértelmezett esetben egy ikon váltott – a 12-ben azonban már a kijelző közepén, a korábban is említett felső sávban találhatjuk meg. Ideköltözött egyébként az időjárás-előrejelző is, egészen pontosan a bal felső sarokba. Bár az Ignite-on kiszivárgott képernyőképen nem látszik, Zac Bowden, a Windows Central egyik szerkesztője szerint a redmondi vállalat természetesen más újításokat is tesztel, melyek a következő Windowsban mind-mind feltűnhetnek, ilyen például
- egy újratervezett zárolási és bejelentkező képernyő,
- egy újratervezett értesítési központ,
- illetve több, átfogó UI-frissítés, melyek az érintőképernyőt használók felhasználói élményét növelik anélkül, hogy a billentyűzetet és egeret használókét csökkentenék.
Utóbbi egyáltalán nem meglepő, a Microsoft célja ugyanis mindig egy eszközöket átfogó, multifunkcionális operációs rendszer létrehozása volt, mely a lehető legtöbbféle úton és módon használható, beleértve ebbe az asztali számítógépeket, a laptopokat, a tableteket, illetve a mobilokat is – legyenek azok hétköznapiak vagy az új, kinyitható kijelzővel rendelkező őrülethez tartozók. Azt, hogy az új főverzió mikor kerülhet a nyilvánosság elé, egyelőre még elég komoly köd fedi, az azonban biztos, hogy a Windows 11 bejelentésével a Microsoft megerősítette, hogy próbálnak átállni egy hároméves megjelentetési ciklusra, így legkorábban valamikor 2024-re várhatjuk az operációs rendszert.
Nem ez az első ilyen eset
Az, hogy a Microsoft idő előtt szivárogtat ki valamit a saját fejlesztéseikkel kapcsolatban, egyáltalán nem ritka – a Microsoft Store például rendszerint leleplez megjelenés előtt különböző videójátékokat, legutóbb pedig Phil Spencer, a Microsoft Xbox részlegének vezetője leplezett le egy új, még tervezési fázisban lévő Xbox-konzolt.
Véletlenül kiszivárgott, hogy néz majd ki az új Xbox-konzol
Egyenesen Phil Spencer posztolt róla.
Mint írtuk, Spencer épp Twitter-oldalára posztolt egy fotót, hogy köszöntse az akkor 25 éves Fallout-franchise fejlesztőit és kiadóját. A kép hátterében egy polc volt, melynek legfelső szintjén feltűnt egy felettébb kicsi Xbox-konzol is, mely első blikkre a Series S miniatűr változatának tűnhetett, számításba véve azonban a pletykákat, melyek egy kizárólag interneten keresztüli játék streamelésre képes Xboxról szóltak, hamar kiderült, hogy mi is pihenhet a polcon.
Ezt támasztotta alá egyébként az Xbox hivatalos Twitter-oldalának hozzászólása is, melyben viccesen felhívták a főnök figyelmét a különböző prototípusok véletlenszerű kiszivárogtatásának veszélyeire.
(Borítókép: Daniel Pier / NurPhoto / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Tech-Tudomány
Olcsóbb új MacBook Airrel és bestiálisan erős chippel rémisztget az Apple
Bemutatkozott a 2025-ös MacBook Air és az M3 Ultra chippel szerelt Mac Studio.
március 5., 16:22
- Tech-Tudomány
Váratlanul három teljesen új iPadet is bemutatott az Apple
Megújult a két méretben kapható iPad Air és a belépő szintű iPad is.
március 4., 17:56
- Tech-Tudomány
Az aszfaltot is felszántja maga mögött a Xiaomi új autója
Az MWC-n debütált Európában az SU7 Ultra – közelebbről is megnéztük.
március 4., 12:33
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
41 perce
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
18 perce
- Tech-Tudomány
Ennyi volt: tényleg kivégzi a Skype-ot a Microsoft
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
február 28., 12:09
- Tech-Tudomány
A világ minden pontjára elviszi az internetet a Meta
Igazságosabb digitális társadalom létrehozása a cél.
március 4., 13:54
- Tech-Tudomány
A Lenovo megmutatta legújabb fejlesztéseit, nekünk pedig elállt a szavunk
Hajlítható OLED-et, AI-gyűrűt és napelemes laptopot is bemutatott a gyártó.
március 3., 12:03
- Tech-Tudomány
Lerántotta a leplet mesteri tervéről a Honor
Több mint tízmilliárd dollárt készülnek belefektetni.
március 3., 15:52
- Tech-Tudomány
Lecsapott a sötét oldal, már 1,6 millió androidos tévét fertőzött meg egy új malware
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
február 28., 13:27
- Tech-Tudomány
Bocsánatot kért a Meta, amiért erőszakos tartalmak lepték el a felhasználók hírfolyamát
Éles váltást észleltek egyesek a videókkal kapcsolatban.
február 28., 16:55