Egy új gyógyszer jelentősen felgyorsítja a koronavírusból való felépülést
További Tech-Tudomány cikkek
A molnupiravir, a Merck által a koronavírus kezelésére kifejlesztett vírusellenes tabletta felgyorsította a betegek felépülését, de nem csökkentette a kórházi kezelés és a halálozás kockázatát − derült ki egy kiterjedt brit klinikai vizsgálat teljes körű eredményeiből.
A The Lancet című szakfolyóiratban megjelent, szakmailag lektorált tanulmány megerősítette az októberben közzétett előzetes megállapításokat, amelyek szerint a molnupiravir − amelyet az amerikai gyógyszerkonszern Lagevrio néven forgalmaz − nem akadályozta meg a legsúlyosabb megbetegedést a 25 700 résztvevő körében − írta meg a Financial Times.
Az oxfordi egyetem kutatói azonban – akik az úgynevezett Panoramic-kísérletet vezették – csütörtöki sajtótájékoztatójukon nagyobb hangsúlyt fektettek a pozitív másodlagos eredményekre.
A vizsgálat azt sugallja, hogy ennek a kezelésnek más előnyei is lehetnek, ha a Covid kezelésére alkalmazzák, például a gyorsabb felépülési idő. Ez segíthet enyhíteni az Egyesült Királyság egészségügyi szolgálatainak terheit azáltal, hogy a kiválasztott betegeket otthon kezelik a kulcsfontosságú szolgálatokra nehezedő nyomás idején
− mondta Chris Butler, az oxfordi egyetem közös vezető kutatója. A molnupiravir átlagosan mintegy négy nappal csökkentette a tünetek időtartamát.
Az oltatlanoknál különösen jól működik
Sir Jonathan Van-Tam, a nottinghami egyetem korábbi helyettes vezető főorvosa, a tanulmányt jegyző csoport tagja így nyilatkozott:
Bár a molnupiravir eredetileg jól működött a Covidban szenvedő betegek kórházi tartózkodásának csökkentésében, ezek oltatlan betegek voltak. Ez a legújabb kutatás megismételte a feladatot a magasan oltott populáción, és kimutatta, hogy a vakcinavédelem olyan erős, hogy nincs nyilvánvaló előnye a gyógyszernek a kórházi felvételek és a halálesetek további csökkentése szempontjából. A tünetek időtartama és a vírus kiürülésének ideje azonban egyaránt jelentősen csökken.
A molnupiravir úgy fejti ki hatását, hogy a Covidot okozó Sars-Cov-2 vírusban a mutációk túlterhelését idézi elő. Egyes tudósok attól tartottak, hogy ez a „hibakatasztrófa” felgyorsíthatja a káros változatok evolúcióját, de Judith Breuer, a University College London munkatársa, aki a Panoramic vizsgálatnak a koronavírus virológiájával foglalkozó részét vezette, azt mondta, hogy ez az aggodalom most már indokolatlannak tűnik.
A kezelés után fennmaradó vírusok túlságosan mutálódtak ahhoz, hogy életképesek legyenek
− mondta.
A kutatók legközelebb a molnupiravir-kezelés költségeit és előnyeit, valamint a gyógyszer hosszú távú Covid-tünetekre gyakorolt hatását tervezik értékelni. A páciensenkénti több száz fontos költséggel azonban nem indokolható, hogy a háziorvosok kezelésként írják fel a lakosság számára − mondta Paul Little, a Southamptoni Egyetem munkatársa, a vizsgálat társvezetője.
(Borítókép: Donato Fasano / Getty Images )