Miért nincsenek mostanában nagy áttörést jelentő felfedezések?

A modern tudomány hatalmas lendülettel haladt előre a XX. század első felében, nagyjából a radioaktivitást felfedező Marie Curie 1903-as Nobel-díjától kezdve Watson és Crick a DNS kettős spiráljának szerkezetét leíró, 1953-ban közölt dolgozatáig. Az azóta eltelt 65 évben a tudomány művelőinek számát és anyagi lehetőségeit tekintve is nagyot nőtt, az igazi áttörést jelentő nagy felfedezések azonban időközben jelentősen elmaradtak a fejlődés ütemétől – nemcsak helyenként, hanem a természettudományokban, műszaki és orvostudományokban is, mindenütt. Hogy ezt mi okozza, azt a Minnesotai Egyetem és az Arizonai Egyetem szociológusai próbálták kiolvasni a tudományos publikációs adatbázisokból.

A Nature hasábjain publikált kutatásban  25 milliót elemeztek az 1945 után megjelent tudományos közlemények közül. Az igazán úttörő munkát úgy definiálták mint ami új utat nyit és új irányt szab a tudományos kutatásnak. Ezt a minőséget általuk kitalált, CD-index nevű jelzőszámmal mutatták ki. 

A tudományos dolgozatoknál az egyik fontos értékmérő, hogy más kutatók hányszor hivatkoznak rá. A CD-index ennek egyik változata: ha egy tanulmányt öt évvel a megjelenése után ugyanannyian hivatkozzák, mint azokat, amelyekre maga a tanulmány hivatkozott, azt tudományos konszolidációnak tekintik. Ha csak magát a tanulmányt hivatkozzák, de előzményeit nem, az áttörés. Előbbi esetben negatív értéket mutat a mérőszám, utóbbi esetben pozitívat.

1945-ben például 16 ezer, orvostudománnyal foglalkozó cikket közöltek, 2010-ben már 510 ezret, a CD-indexek átlaga eközben 0,21-ről nulla közelébe süllyedt. A társadalomtudományoknál volt a legnagyobb zuhanás, ahol a 0,51-ről 0,04-re csökkent az évek során a mutató – de a tendencia más területeken is hasonló képet mutat.

Halak és eszkimók

A szerzők szerint a jelenség egyik oka, hogy a nyilvánvaló nagy felfedezések a könnyen elérhető legalsó ágon lógnak, onnan pedig hatványozottabban összetettek a dolgok. A Minnesotai Egyetem szociológusprofesszora, Russell Funk szerint a könnyen elérhető gyümölcsök hamarabb elfogynak, de még mindig bőven van belőlük.

Funk szerint a hanyatlás másik fő oka az akadémiai publikációs rendszer. A tudomány fejlődésével az ifjú kutatóknak egyre nagyobb tananyagon kell átrágniuk magukat, eközben sok területen kiszóródik az, aki nem publikál.

Bizonyos tudományterületeken ahhoz, hogy önálló kísérleteket végezhess, nemhogy egy diploma és PhD nem elég, de pár posztdoktori is kell

– mondja a Columbia Egyetem nyugalmazott filozófiaprofesszora, Philip Kitcher, akinek nem volt köze a szóban forgó tanulmányhoz, de egyetért Funkkal.

Kitcher úgy vélekedett, hogy ahol túl nagy a publikációs nyomás, érdemesebb részletező, kvalitatív írások felé fordulni. Hozzátette, hogy a kvalitatív megállapítások helyett Funkék is túlzásba vitték a számokkal való zsonglőrködést. A professzor szerint egyébként sem szabad alábecsülni az eredmények konszolidációját, hiszen ezek erősítik meg az úttörő felfedezéseket és készítik elő a terepet a későbbi áttörésekhez.

Newton egyik, 1675-ben írott levelében azzal magyarázta eredményeit, hogy ő csupán „óriások vállán áll”. Kitcher szerint a helyzet fordított, az óriások valójában törpékből álló piramisokon állnak.

A filozófus szerint igaz, hogy bizonyos területeken a kutatók kénytelenek sehová sem vezető kutatásokat végezni, hogy munkájukat megtarthassák, de a jövő felfedezései teljesen mások lesznek, mint amilyeneket eddig ismertünk, és végső soron nem a publikációk vagy a szabadalmak számítanak igazán, hanem maguk a tudományos gondolatok.

(Popular Science)