Nagyon úgy fest, hogy a jövőben már az ételt is nyomtatni fogjuk
További Tech-Tudomány cikkek
Korábban már többször is bebizonyosodott, hogy a háromdimenziós nyomtatásnak igenis van jövője, nemcsak a kisebb dísz- és használati tárgyak létrehozása tekintetében, hanem az olyan mérnöki bravúroknál is, mint például egy teljes ház felépítése. A technológiát egyre több területen használják, a desszertkészítés azonban mind ez idáig kimaradt, így a Columbia Egyetem és a Pace Egyetem gépészmérnökei gondoltak egyet, és létrehoztak egy olyan egyedi 3D-nyomtatót, mely képes olyan többrétegű sütemények összeállítására is, mint például egy sajttorta.
A sajttorta hét különböző hozzávalóból készült el, amelyeket mind egyesével vitt fel a nyomtató. Elsőként egy grahamkeksz-paszta alapot kapott, majd mogyoróvaj, Nutella, banánpüré, eperlekvár, cseresznyepüré és cukormáz is került a süteménybe, melyet annak érdekében, hogy még futurisztikusabb legyen a végeredmény, egy nagy pontosságú lézerrel sütöttek meg. A folyamatot egyébként úgy írták le a mérnökök, mintha egy tál crème brûlée-t pirítanának nyers lánggal, csupán ez esetben milliméteres pontossággal szabályozva azt – olvasható az IFL Science cikkében.
Nehezebb volt, mint hitték
A sajttorta felépítése persze nem volt egyszerű feladat, a 3D-nyomtató ugyanis csak folyékony hozzávalókkal tud dolgozni, így nem egy kísérlet kellett ahhoz, hogy a mérnökök megtalálják, mi az a nedvességtartalom, amellyel még a gép is elbír, a végeredmény azonban nem egy szétfolyt paca lesz. A kitartásnak köszönhetően számos kárba ment próbálkozás után sikerült több sikeres megoldást is találniuk, melyeket az alábbi videóban részleteznek:
Nem a legszebb, és nem is egészséges, de hasznos lehet
Mint azt már korábban említettük, a torta kész állapotában ultrafeldolgozott élelmiszernek számít, ami alatt olyan ételek értünk, melyek az elkészítésük során számos gyártási folyamaton is átesnek. Idetartoznak például a cukros üdítők, a chipsek, a reggelizőpelyhek, a mirelit ételek egy része, a löncshús, a tömeggyártott, csomagolt kenyerek, a margarin, a gyümölcsjoghurt, az energiaitalok, az előre gyártott pizza, a virslik, a porított instant levesek – és most már a 3D-nyomtatott sajttorta is.
A mérnökök ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a különleges, 3D-nyomtatással operáló sütő-főző módszer segíthet megoldani egy régóta fennálló problémát, ezzel a megoldással ugyanis rendkívül pontosan kalibrálható az elkészült ételek tápanyag- és kalóriatartalma.
A háromdimenziós élelmiszer-nyomtatás mindig is ultrafeldolgozott élelmiszereket fog előállítani, de néhány ember számára vigasz lehet, hogy ezzel a megoldással sokkal pontosabban ellenőrizhetik a bevitt tápanyagok és kalóriák mennyiségét. Hasznos lehet továbbá a nyelési rendellenességekkel küzdő emberek számára is, hiszen egy sokkal vonzóbb formában kínálhatják számukra az egyébként pürésített textúrájú ételeket. Csak az Egyesült Államokban több millióan szorulnak rá ilyen étkeztetésre
– magyarázta Christen Cooper, a Pace Egyetem Táplálkozástudományi és Dietetikai Tanszékének munkatársa egy korábbi nyilatkozatában.
Mindezek mellett a projekten dolgozók azzal is érvelnek, hogy a 3D-nyomtatást használó élelmiszer-készítés autonóm jellege csökkentheti az élelmiszer-eredetű megbetegedések és a betegségek átvitelének kockázatát, mivel kevesebb emberi kezelést igényel. Végül, de nem utolsósorban az aduászt is elsütötték: a háromdimenziós nyomtatással szerintük sokkal fenntarthatóbbá lehetne tenni az élelmiszer-előállítást.