Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMAzonosított emberi szuperképesség az arcmemória
További Tech-Tudomány cikkek
A Leibniz-Institut für Wissensmedien és a Lausanne-i Egyetem alkalmazott arcfelismerő laboratóriumának munkatársai igazolták azt a feltevést, hogy bizonyos emberek szuper arcmemóriával rendelkeznek – derül ki az amerikai tudományos akadémia lapja, a PNAS hasábjain megjelent tanulmányból.
A világ különböző bűnüldöző szerveinek berkein belül anekdotaként forog, hogy léteznek olyan szemtanúk, akik nagyon hosszú idő után is képesek felismerni egy arcot, amit csak pár másodpercig láttak. Ezeket az embereket szuperfelismerőknek nevezik, de ahogy a kutatók rámutattak, eddig senki sem vizsgálta tudományosan az ilyen képességek létezését.
Maren Mayer és Meike Ramon sem szándékozott mendemondák tudományos bizonyításával foglalkozni, hanem Fribourg kanton rendőrségétől kaptak felkérést, hogy segítsenek egy bankrablássorozat megoldásában. A kutatók megkapták a rablásokat rögzítő zárt láncú kamerák felvételeit és a gyanúsítottak felsorakoztatásáról és felismertetéséről készült videókat. A tettest hamarosan elfogták és elítélték.
Javítható az arcmemória
A nyomozás során 118 tanú vett részt a gyanúsított azonosításában, közülük 66-ot szuperfelismerőnek tekintettek. A rabló elfogását követően a kutatók immár a tudományos megközelítésből folytatták az emberek vizsgálatát.
Megállapították, hogy a szuperfelismerők képességei között
nagyon nagy különbségek lehetnek.
Vannak köztük olyanok, akik alig valamivel haladják meg az átlagember képességeit, viszont vannak olyanok, akik a kategória nevének megfelelően tényleg nagyon kiemelkedő arcmemóriával és felismerőképességgel bírnak.
A kutatók az eredmények nyomán olyan gyorsteszteket hoztak létre, amivel könnyen azonosítható az arcfelismerő képességek szintje. Megállapították továbbá, hogy vannak olyan módszerek (például tárgyi bizonyítékok megmutatása), amivel javítható a felismerés hatásfoka.